Főoldal > MOZGÁS > A Szent Kelemen kultusztól a Szent Kelemen kútig (x)

A Szent Kelemen kultusztól a Szent Kelemen kútig (x)

feltöltődéskampánykikapcsolódásutazás
0

Írta:

A vízfakasztó Szent Kelemen inspirálta szellemiség viszonylag ritkán jelenik meg hazánkban, de az ország második legerősebb gyógyvízkincsével rendelkező városában, a nyugat-magyarországi Bükön igazán régre vezethető vissza.

A szent életében, a róla elnevezett büki templom, illetve a helyi gyógyfürdő kialakulásában számos érdekes kapcsolódási pont figyelhető meg. Ez az őszi szezon pedig a legjobb időzítés lehet arra, hogy ’közvetlenül’ is megismerjük a Szent Kelemen kultuszt, hiszen gyönyörűen megújult a büki Szent Kelemen Plébániatemplom kertje – mindenképp érdemes ide ellátogatni egy melengető hétvégén a szép vénasszonyok nyarában! A különleges helyi gyógyvíz pedig igazi csodák forrása!

Forrás: Bükfürdő Thermal & Spa®, Csepregi Tibor

A Répce-vidék egyik legszebb román kori temploma a Szent Kelemen Plébániatemplom Bük központjában található egy műemléki védettségű parkban. A templom védőszentjének megválasztása is ősi eredetre utal. Az i.sz. I. században élt Szent Kelemen a vértanú Szent Péter harmadik követőjeként került pápai trónra, így az egyház legkorábbi szentjeihez tartozik, az első századok védőszentjeit pedig általában a legrégebbi templomok névadójának választották.

Forrás: Bükfürdő Thermal & Spa®, Csepregi Tibor

Szent Kelement a keresztényüldözések során kényszermunkára ítélték, és a Krímre száműzték, ahol a rabtársai előtt munkaeszközével vizet fakasztott a földből, és ezért fogvatartói úgy gyilkolták meg, hogy horgonyt kötöttek a nyakára, és a tengerbe vetették. Kelemen attribútuma ezért a horgony és a bővizű forrás.

Ez utóbbi Bük fürdőváros éltető ereje, szimbóluma is egyben. Éppen ezért kapta a mai Bükfürdő Thermal & Spa®-t megalapozó, 1957-ben feltárt, 1282 méteres talpmélységű BÜK-1-es kút a Szent Kelemen elnevezést a későbbiekben. Továbbá ilyen kapcsolódási pontok a Szent Kelemen medence, Szent Kelemen oltárkép (templombelső), Szent Kelemen szobor és a Szent Kelemen vizet fakaszt a bányászoknak című homlokzati mozaik (ezek a Szent Kelemen Plébánián találhatók).

Forrás: Bükfürdő Thermal & Spa®, Csepregi Tibor

A megújulás után a Szent Kelemen Plébániatemplom és parkja továbbra is a természet-vallás-történelem értékhármast képviseli. Különleges, némely fajtáknál több évszázados egyedeket rejtő növényvilág jelenti a természeti értéket, a vallási jelentősége maga a templom s a körülölelő park olyan eseményei, mint például a körmenetek – egyébként ez a park része a Mária út büki megállóhelyeinek. A harmadik, történelmi értéket pedig a református politikus, egykori országgyűlési követ, Felsőbüki Nagy Pál sírja is megjeleníti, akinek elévülhetetlen érdemei voltak a MTA megalapításában. Szintén itt áll az I. világháborús hősi emlékmű, a Roma Holokauszt emlékmű és az 1848-as emlékmű.

A „Szent Kelemen kultusztól a Szent Kelemen kútig” című, GINOP-7.1.9-17-2018-00034 számú projekt a „Turisztikailag frekventált térségek integrált termék- és szolgáltatásfejlesztése” pályázati program keretein belül valósulhatott meg, a teljes pályázati költségvetés 276.997.454 Ft volt.


További cikkeink a témában

BiotechUSAOczella Eszter

20 perc otthoni edzés a kerek popsiért

Írta:
0

Az alakformálás ősszel sem állhat meg, a feszes és kerek popsi egész évben divatos. Bármilyen formában is vagy, egészen biztos, hogy neked is jól jön majd Oczella Eszter, a BioTechUSA profi fitneszversenyzőjének 20 perces, kezdőknek ajánlott popsiformáló videós edzése, amit felszerelés nélkül, otthon is rendszeresen végezhetsz és akár már 4 hét alatt látványos változásokat érhetsz el. (X)

Kövess Facebook-on!
X