Túlságosan szerettem enni Világ életemben túlsúlyos voltam, de nem volt meg bennem az elhatározás, hogy fogyókúrába kezdjek. Túlságosan szerettem enni. Gimnázium után 107 kilósra dagadtam. Semmit sem sportoltam, volt, hogy kétszer ebédeltem, a rengeteg tanulnivaló miatt pedig késő este még magamba nyomtam egy tésztás levest, hatalmas tál édes gabonapelyhet vagy nutellás kenyeret. Kritizáltam a futókat, […]
Túlságosan szerettem enni
Világ életemben túlsúlyos voltam, de nem volt meg bennem az elhatározás, hogy fogyókúrába kezdjek. Túlságosan szerettem enni. Gimnázium után 107 kilósra dagadtam. Semmit sem sportoltam, volt, hogy kétszer ebédeltem, a rengeteg tanulnivaló miatt pedig késő este még magamba nyomtam egy tésztás levest, hatalmas tál édes gabonapelyhet vagy nutellás kenyeret. Kritizáltam a futókat, hogy nem normálisak, szidtam a fogyókúrázókat, hogy minek kínozzák magukat. Ez ugyanis könnyebb volt, mint beismerni, hogy baj van.
Beismertem, hogy fogynom kell
Emlékszem, egy nap összefutottam egy volt gimnáziumi osztálytársammal, aki beszélgetésünk közben megjegyezte: „de kikerekedtél.” Nagyon rosszul esett, pedig nem ez volt az egyetlen alkalom, hogy a testemmel kapcsolatos kritika ért. A sok elszomorító helyzet mellett az is erősen közrejátszott, hogy már semmilyen ruhában nem néztem ki jól. Sehogyan sem éreztem jól magam. Így aztán elhatároztam: hétfőtől fogyókúrázom. Beszereztem a szükséges hozzávalókat, és ami a legfontosabb, ezzel egy időben felvállaltam a környezetem előtt, hogy zavar a túlsúlyom. Messze ez volt a legnehezebb és legmegalázóbb dolog az egész fogyókúra során. Még akkor is, ha csak én éltem meg annak. Egyáltalán nem volt könnyű számomra a családi ebédek közben felállni és kijelenteni, hogy én mást eszem. Sokat köszönhetek anyukámnak, aki az első pillanattól fogva mellettem állt és támogatott.
Diéta, mérleg és olvadó kilók
Fogyókúrámat az amerikai diétával kezdtem. Elég drasztikusnak tűnt, de 2 hét alatt 18 kiló fogyást ígért. Hatalmas elszántság volt bennem és boldog voltam, hogy neki mertem vágni ennek a kemény küzdelemnek. Ami tulajdonképpen nem is volt olyan kemény. Akkora súlyfeleslegem volt, hogy gyakorlatilag már attól fogytam egy kilót, hogy rámásztam a szobabiciklire. Szigorúan betartottam az étrendet, és majdnem minden nap mozogtam egy kicsit. Hol szobabicikliztem, hol Norbi duci-tornáját végeztem lelkesen. Annyira túlsúlyos voltam, hogy 10 percnél tovább nemigen tudtam egyiket sem csinálni. A célom először az volt, hogy a súlyomat 100 kg alá tornázzam – szó szerint.
Teltek-múltak a napok, folyton éhes voltam, de kitartottam, és csak azt ettem, ami elő volt írva. A diétával 10 kilótól sikerült megszabadulnom, de én folytatni akartam a harcot. Elkezdtem számolgatni a kalóriákat, elhagytam a cukros üdítőket, a teát és a kávét is édesítővel ittam, kenyeret csak ritkán ettem, és továbbra is mozogtam. Ahogy fogytam és javult az állóképességem, egyre többet tudtam mozogni. Aztán lassan jöttek az elismerő szavak is… Mindenki dicsért, sokan nem is ismertek meg, annyit változtam. Én úgy szoktam mondani, hogy „lett arcom”. Előbújt a sok zsír mögül.
A cikk folytatását keresd a Wellness magazin legfrissebb számában!
 |
 |
 |
 |
 |