Főoldal > AKTUÁLIS > Jó gének? Így marad formában Hollywood egyik legkedveltebb fiatal sztárja!

Jó gének? Így marad formában Hollywood egyik legkedveltebb fiatal sztárja!

étrendkörnyezetvédelemrúdtáncszabadidőszínésznő
0

Írta: and

Bár egyesek szerint Emma Roberts túl komolyan veszi vékonyságának megőrzését, a fiatal színésznő igyekszik mindenkit megnyugtatni: nincsenek étkezési zavarai, sőt, próbál minél egészségsebben élni. A 20 éves Emma egy korábbi interjújában elárulta, hogy semmit sem tagad meg magától, amit megkíván: „Egy hónapja minden nap sushit ettem, mert annyira megszerettem, hogy valósággal függővé váltam” – mondta. […]

Bár egyesek szerint Emma Roberts túl komolyan veszi vékonyságának megőrzését, a fiatal színésznő igyekszik mindenkit megnyugtatni: nincsenek étkezési zavarai, sőt, próbál minél egészségsebben élni.

A 20 éves Emma egy korábbi interjújában elárulta, hogy semmit sem tagad meg magától, amit megkíván: „Egy hónapja minden nap sushit ettem, mert annyira megszerettem, hogy valósággal függővé váltam” – mondta. Majd hozzátette: ezután Londonban forgatott, ahol felfedezte egy cukrászat finomságait, és képtelen volt abbahagyni a muffinok majszolását.

„Emellett a zöldségeket is próbálom beiktatni az étrendembe, de ez nem egyszerű feladat, mert nem vagyok túlságosan oda értük” – ismerte be a fent említett interjúban a 163 cm magas színésznő, aki elmondása szerint ha tehetné, szinte mindig pizzát és csokis édességeket falna.

emmacikk.jpg ()Egy közelmúltban készült interjúban pedig már arról vallott, hogy a családjával együtt nagyon komolyan veszi a környezetvédelmet, így nemcsak újrahasznosítanak, hanem a bio ételek mellett is letették voksukat.

A fiatal tehetség korábban elmondta, hogy rúdtánccal tartja formában magát, később pedig hozzátette: szívesen kerékpározik, gyakran végez felüléseket, és egy személyi edző segítségét is igénybe veszi, hogy együtt tegyék szórakozássá az edzést. „Sokat játszunk, és trambulinon is ugrálunk!” – mesélte Emma.

A 20 éves színésznő szabadidejében legszívesebben olvas, internetezik vagy tévéshow-kat néz. Emellett érdekli az írás, és odavan Leona Lewis zenéjéért is. Ezen kívül, ha csak teheti, a barátaival tölti a szabadidejét. Mint mondja, velük nemcsak jókedvre derül, hanem elkerülheti a hírnév árnyoldalait is, mint például az alkohol vagy a drogok.

Fotó: Profimedia.hu


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X