Főoldal > AKTUÁLIS > 9 kilót adna le a szülés után a Bűbájos boszorkák sztárja!

9 kilót adna le a szülés után a Bűbájos boszorkák sztárja!

diétafogyáskismamaterhesség
0

Írta: and

A szépséges Alyssa Milano augusztus végén adott életet kisfiának, Milónak, majd körülbelül egy hónappal később feltett magáról egy képet a Twitterre, amin lelkes követői nem győztek csodálkozni, hiszen alakja alig árulja el, hogy kisgyerekes anyuka. Alyssa viszont nemcsak azt árulta el, hogy még 9 kilónyi felesleg van rajta, hanem azt is, hogy a látszat ellenére […]

A szépséges Alyssa Milano augusztus végén adott életet kisfiának, Milónak, majd körülbelül egy hónappal később feltett magáról egy képet a Twitterre, amin lelkes követői nem győztek csodálkozni, hiszen alakja alig árulja el, hogy kisgyerekes anyuka.

Alyssa viszont nemcsak azt árulta el, hogy még 9 kilónyi felesleg van rajta, hanem azt is, hogy a látszat ellenére nem sürgeti a fogyást. Szerinte ugyanis többet ér, ha türelmes önmagával szemben, hiszen kisfiának egy egészséges, kiegyensúlyozott anyukára van szüksége.

A Bűbájos boszorkák című sorozat 38 éves sztárja egyik rajongóra kérdésére elmondta, hogy egyelőre csak szoptatással és sok sétával igyekszik visszanyerni alakját, az edzést pedig csak a 6 hetes kontroll után, vagyis október közepétől tervezte folytatni. 

Alyssa egyébként nagy állatbarát, így korábban is sokat sétált vagy kocogott a természetben a kutyáival, emellett a futógéppel is remek viszonyban van: terhessége előtt minden reggel 3 mérföldet, vagyis majdnem 5 kilométert futott.

Ezen kívül korábban szívesen járt spinning órákra, hiszen egy 40 perces, intenzív tekerés mindig felpörgeti. Hetente két alkalommal pedig jógázik is, mert a testi-lelki egyensúly megteremtése, illetve ruganyosságának megőrzése is nagyon fontos számára.

Valószínűleg hamarosan folytatja az edzéseket trénerével, Gunnar Peterson sztáredzővel is: terhessége előtt a bájos sztár minden héten 3 alkalommal végzett súlyzós edzéseket Gunnarral, alkalmanként 30 percen át. Kis súlyokkal dolgoztak, és elsősorban Alyssa karizmait erősítették.

A 157 cm magas híresség elmondása szerint étrendje akkor sem változott sokat, amikor kisfiát várta. „Folyton brokkolit és pizzát kívántam, ami nem volt annyira szembetűnő változás, hiszen egyébként is ezeket a dolgokat kívánom meg leggyakrabban” – árulta el.

Alyssa egyébként évek óta vegetáriánus, amit részben az állatok szeretetére, részben pedig a szeptember 11-i terrortámadásokra vezet vissza. „Egy barátom akkor jött vissza New Yorkból, és azt mondta, nem bírta az égett hús szagát az utcákon. Ez engem rögtön a barbecue-ra emlékeztetett” – mesélte a sztár.

A Bűbájos boszorkák Phoebe-je egyébként a Zóna diéta híve, melynek értelmében igyekszik minden étkezésnél 40 százalék szénhidrátot, 30 százalék proteint és 30 százaléknyi jó zsírt fogyasztani. A három főétkezés mellett pedig a tízórait és az uzsonnát sem hagyja ki.

Alyssa kedvencei:

A gyönyörű színésznő terhessége alatt nem számolta görcsösen a kalóriákat, és olykor a hétköznapokon is megenged magának néhány kényeztető falatot. „Imádom a sushit, és az olasz kaját is. De fontos, hogy amikor többet eszem, többet is kell mozognom” – árulta el a híresség, akinek a tejtermékek nélkül készült sajttorta a kedvenc édessége.

Fotó: Profimedia – Red Dot

Saliris Resort****superior – Ahol Ég és Föld összeér…

Villámgyors fogyás tablettákkal

(T)egyél a menstruáció előtti panaszok ellen!


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X