Főoldal > AKTUÁLIS > Túl sovány? Így őrzi vékonyságát Anna Kournikova!

Túl sovány? Így őrzi vékonyságát Anna Kournikova!

alvásdiétasoványszauna
0

Írta: and

Ha egy-egy híresség látványosan lefogy, szinte elkerülhetetlen, hogy a rossz nyelvek táplálkozási zavarokról kezdjenek suttogni a háta mögött. Így történt ez Anna Kournikova esetében is, aki körülbelül öt évvel ezelőtt igencsak lesoványodott. Az egykori teniszcsillag sietve cáfolta, hogy bármilyen betegség, vagy étkezési zavar állna fogyása mögött, és egy interjúban kifejtette, hogy alapvetően ilyen hosszú, vékony, […]

Ha egy-egy híresség látványosan lefogy, szinte elkerülhetetlen, hogy a rossz nyelvek táplálkozási zavarokról kezdjenek suttogni a háta mögött. Így történt ez Anna Kournikova esetében is, aki körülbelül öt évvel ezelőtt igencsak lesoványodott.

Az egykori teniszcsillag sietve cáfolta, hogy bármilyen betegség, vagy étkezési zavar állna fogyása mögött, és egy interjúban kifejtette, hogy alapvetően ilyen hosszú, vékony, nyurga alkat, csupán a gyermekkora óta folyamatosan látogatott edzések miatt épített magára több izmot. 

És bár az élsport már a múlté, Enrique Iglesias dögös barátnője továbbra is a mozgás szerelmese maradt: minden héten legalább négyszer megy futni, alkalmanként 45-60 percet, amihez kiegészítésképpen súlyzós gyakorlatokat is végez. Emellett úszni is nagyon szeret, és továbbra is szívesen ragad teniszütőt. „Gyermekkorom óta teniszezem, ez a sport az életem része” – nyilatkozta.

Majd hozzátette: számára semmi máshoz nem hasonlítható élmény a mozgás, és azt is nagyon szereti, ha megizzad sport közben. „Egész életemben edzettem, így hát igazán megszerettem” – árulta el Anna, akit a People magazin többször a világ legszebb emberei közé választott, sokan pedig a valaha élt egyik legszexibb sportolónőként emlegetik.

Ha viszont a többséghez hasonlóan te is azt hinnéd, hogy a 30 éves híresség szigorú diétával őrzi bombaalakját, tévedsz, ugyanis nem fogyókúrázik: egészséges étrendjében megtalálható a zabkása, sovány húsok, mandula, saláták, zöldségek és bogyós gyümölcsök, de olykor egy-egy isteni desszert is.

„Nem hiszek abban, hogy egy-egy ételcsoport fogyasztását korlátoznunk kellene – mondta, majd hozzátette – úgy gondolom, a mértékletesség a legjobb megoldás.” Anna azt is elmondta, hogy az édességeket, vagy a gyorséttermi kosztot sem tagadja meg magától, de a plusz kalóriákat mindig ledolgozza.

„Próbálok a lehető legegészségesebben étkezni, de ez nem mindig lehetséges. Tudjátok, nekem is megvannak a McDonald’s-os és Burger Kinges napjaim” – árulta el a szexi szépség, aki nemrég azt is elárulta egy interjúban, hogy a házasságot nem tartja fontosnak, viszont hamarosan családot szeretne alapítani sármos szerelmével, Enrique Iglesiasszal.

Anna szépségtrükkje:

Az orosz nők többségéhez hasonlóan Anna is a szaunázás rajongója. Miután alaposan kiizzadta szervezetéből a méreganyagokat, összenyom néhány epret, és ezt helyezi az arcára pakolás formájában. Néhány percig fent hagyja, majd langyos vízzel alaposan leöblíti. Ezen kívül több sztár mellett Anna is a sok alvásra és a rengeteg ásványvízfogyasztásra esküszik. 

Fotó: Profimedia – Red Dot

Saliris Resort****superior – Ahol Ég és Föld összeér…

Villámgyors fogyás tablettákkal

(T)egyél a menstruáció előtti panaszok ellen!


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X