Főoldal > AKTUÁLIS > A legjobb tippek a karácsonyi készülődéshez (x)

A legjobb tippek a karácsonyi készülődéshez (x)

eszközfőzéskarácsonykonyhasütés
0

Írta:

Eljött a Mikulás és már vészesen közeleg a karácsony is. A leginkább rest, vagy munka okán túlterhelt háziasszonyok sem ülhetnek azonban ezek után a babérjaikon, hanem kénytelenek nekilátni a karácsonyi menü előkészítésének, hiszen egy nagy családi vacsorában nem csak az együtt elfogyasztott étel okoz örömöt, hanem az egész folyamat is, míg az asztalra kerül az […]

Eljött a Mikulás és már vészesen közeleg a karácsony is. A leginkább rest, vagy munka okán túlterhelt háziasszonyok sem ülhetnek azonban ezek után a babérjaikon, hanem kénytelenek nekilátni a karácsonyi menü előkészítésének, hiszen egy nagy családi vacsorában nem csak az együtt elfogyasztott étel okoz örömöt, hanem az egész folyamat is, míg az asztalra kerül az étel, ami bizony a tervezéssel kezdődik.

Az igazán lelkes szakácsnők már az ünnepek előtt hetekkel tervezgetni kezdenek, hogy mi is kerül majd az asztalra, hogyan tálalnak, mi követ mit a fogások között és ehhez persze mire lesz szükség. Nagy családoknál, ahol akár több szakácsnő is küzd a tűzhelyért még nagyobb a kihívás, hogy megosszák egymás közt a felelősséget. Ez így van nálunk is. Három generáció nő tagjai követelik maguknak a lehetőséget, hogy megmutathassák, mit is tudnak a konyhában. Ám ezek a különbségek pont arra jók, hogy a karácsonyi menün mindig legyenek hagyományos fogások még a dédi receptjeiből, megszokott kedvencek és újfajta kreációk is, melyek hol közönségsikert aratnak, hol meg megállapítja mindenki, hogy jobb lett volna azt a fogást csak ötletnek megtartani. Bárhogy is legyen, az ünnepi készülődéshez mindez szervesen kapcsolódik.

Eljön a december és mi menüket kezdünk el tervezgetni, recept blogokat és szakácskönyveket bújunk. Figyelembe vesszük, hogy ki-mit szeret a családban, mire allergiás, mit ajánlott ennie. Ha ez megvan, akkor jut általában eszünkbe, hogy a kínos precizitással megtervezett menü feléhez nincsenek is meg a kellő eszközeink a konyhában, hogy elkészítsük őket.

karisutes2.jpg ()Mit tehetünk, ha nincs pástétomkészítő tálunk, ha nincs almasütőnk, ha az évközben használt 4l-es lábas kevésnek bizonyul a karácsonyi töltött káposztához? Én bizony vásárolok. Amúgy is imádok konyhaeszközöket beszerezni. Egy különleges tortaformát vagy egy szép sütő edényt… De ilyenkor valahogy még nagyobbnak érzem a késztetést, hogy egy szép edényben készítsem a karácsonyi fogásokat. Ehhez pedig nem kell sok pénz, csak kitartó keresgélés.

Sokan ugyanis alkotási vágyunkat a konyhában éljük meg. Talán nem tudunk festeni, zenélni, de az ízeket mesterien keverjük és hozzuk harmóniába. Ráadásul a főzés elsősorban nem is az evésről szól, hanem arról a tényről, hogy maga a főzés és az étkezés egyaránt összehozza az embereket, jobban talán, mint bármi más. Egy társaság szívesen ül le a konyhában, hogy főzés, sütés, kóstolgatás közben beszélgessen. Valahogy ez mindenkiben a boldog gyerekkort idézi, az otthon melegét, mikor még nagyanyáink és anyáink körül sündörögtünk és nem tudtuk kivárni, hogy a frissen sült sütemény kész legyen.

Ma már számtalan kultúra receptjei és eszközei elérhetőek számunkra. Ha mindenünk a távol-keleti konyha, akkor érdemes egy wokot, gőzölőt és akár egy rizsfőzőt beszereznünk. De ha az olasz ízek hoznak minket lázba, akkor nem hiányozhat a tésztakészítő, a sajtvágó a konyhafiókból. Ha pedig a francia életérzés áll hozzánk közel, akkor sosem fogyhatunk ki a jó borokból és nem árt néhány bagett sütőformát is beszereznünk, hogy szenvedélyünknek bármikor hódolhassunk.

Persze gyűjtő szenvedélyünknek sokszor pont a helyhiány szab határt. Sokan vagyunk, akik konyhai rajongás ide vagy oda, kénytelenek figyelembe venni, hogy a konyhai polcok mekkora befogadó képességgel rendelkeznek. Ma már szerencsére erre is van megoldás. Választhatunk olyan edény készleteket, melyek használat után, összeállítva akár kis helyen is elférnek, akár a fogantyújuk is eltávolítható, mikor nincsenek épp használatban, és minőségi tervezésnek hála, éveken keresztül használhatóak. Az ilyen szettek leginkább kis lakásban és albérletben élőknek ajánlott.

Ám bármi mellett döntsünk, a konyhában nem lehet nagyot tévedni, mert bár egy rántottát is könnyedén el lehet rontani, ahogy azt édesanyám egy volt kolléganője egyszer megjegyezte, mégis a konyhában töltött idő, melyet a család és barátok körében élünk meg, talán mindig a legszebb emlékek maradnak, sodorjon minket bárhová is az élet.

Forrás: olcsobbat.hu


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X