Főoldal > AKTUÁLIS > 35 év után tér vissza a híres énekesnő

35 év után tér vissza a híres énekesnő

énekesnőöregedésséta
0

Írta: and

Brit lapok nemrég igazi szenzációként számoltak be arról, hogy Olivia Newton-John 2013 március&aacute

Brit lapok nemrég igazi szenzációként számoltak be arról, hogy Olivia Newton-John 2013 márciusától újra a szigetországban turnézik majd: az énekesnőként és színésznőként is közönség-kedvencnek számító sztár egy hétállomásos turnét tervez, és valószínűleg teltházas arénákban fog színpadra lépni.

Ha most gyors fejszámolásba kezdtél, hogy vajon hány év telhetett el a Grease óta, és Olivia hány gyertyát fújt el a legutóbbi születésnapi tortáján, akkor eláruljuk: a világsztár 64 éves, de ez egyáltalán nem látszik meg rajta!

Sőt, egyesek szerint még csinosabb, magabiztosabb és energikusabb, mint amikor a Grease-ben Sandy Olssont alakította, majd 1978-ban többek közt Nagy-Britanniában is turnézott a produkciónak köszönhetően.

„Nincs itt semmi ördöngösség” – nyilatkozta egyszer a híresség, amikor arról kérdezték, hogyan lehet a hatodik iksz felett is ilyen remek formában. Majd hozzátette, szépészeti beavatkozások és fogyókúrás módszerek helyett ő egészen más dolgokban hisz.

olivia2.jpg ()

A galéria megtekintéséhez kattints a képre!

„Szerintem egy-egy kiadós séta a legjobb öregedés elleni csodaszer. És a legszuperebb, hogy teljesen ingyenes, mindenki számára elérhető. Számomra teljesen mindegy, hogy a férjemmel vagy a kutyámmal mozdulok-e ki, csak egy a lényeg, hogy rendszeresen járhassunk egyet szabadban” – mondta a sztár, aki egyébként a lépcsőn is gond nélkül felszalad, még akkor is, ha nehéz csomagokat cipel.

Ami pedig az étrendjét illeti, Olivia egészen fiatalkora óta rozskenyeret fogyaszt fehér kenyér helyett, illetve sok zöldség és gyümölcs is a tányérjára kerül. Nem eszik búzát, sem kukoricát, ellenben az utóbbi években kalciumtablettát szed, hogy megelőzhesse a csontritkulást.

A stresszt és a nagyobb terhelést pedig jógával és meditációs gyakorlatokkal vezeti le. Az énekesnő rájött arra, hogy miután pihentette egy kicsit az elméjét a hétköznapok rohanásában, nemcsak gyorsabban talál megoldást a problémákra, hanem mosolyogni is könnyebben tud.

Pedig a híresség élete nem kizárólag boldogságról, napsütésről és szerelemről szólt az elmúlt évtizedekben: a nyolcvanas években zenei karrierje hanyatlásnak indult, amikor fiatalabb énekesnőkkel kezdték őt összehasonlítani, de Olivia elhatározta, megújul, és ismét megmutatja a világnak, milyen fából faragták.

De végül sajnos teljesen más apropóból volt erre szüksége: a világsztárnál mellrákot diagnosztizáltak, ezért karrierje helyett sokáig a túlélésre, illetve a gyógyulásra összpontosított minden erejével.

Később az esőerdők védelméért és egy ausztráliai gyógyfürdő létrehozásáért tett sokat, illetve szakácskönyveket adott ki, napjainkban viszont ismét a zenére koncentrál. Olivia azt vallja, hogy minden napból és minden lehetőségből a lehető legtöbbet kell kihoznunk, legyünk akár 32, akár 64 évesek. Egy a lényeg: döntsük el, mit szeretnénk, és tegyünk meg mindent az álmainkért.  

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X