Főoldal > AKTUÁLIS > Így őrzi alakját Iszak Eszti

Így őrzi alakját Iszak Eszti

diétamozgássztártáplálkozás
0

Írta: and

Elmondása szerint mindig is imádott enni, és ez a mai napig így van, Iszak Eszti mégis csinos és vé

Elmondása szerint mindig is imádott enni, és ez a mai napig így van, Iszak Eszti mégis csinos és vékony. „Szerencsés alkat vagyok, ezért nincs szükségem fogyókúrára. De ez nem jelenti azt, hogy mindenből annyit ehetek, amennyi csak belém fér. Mértéket kell tartanom, illetve a késő esti falatozásoknak igyekszem örökre búcsút inteni” – árulta el a műsorvezető az idei Viva Comet sajtótájékoztatóján. 
 
Majd kiemelte, hogy számára egyre inkább egészségének megőrzése kerül a fókuszba. „Egyre többet teszek a külsőm és az egészségem megőrzéséért. Manapság már sokkal jobban figyelek erre, mint tinikoromban. Akkor még az ember hajlamos azt gondolni, hogy mindig fiatal, egészséges és vékony marad majd, de rájön, hogy ez nincs így” – mondta.
 
„Tehát én is figyelek magamra, de nemcsak az alkatom miatt mondhatom magam szerencsésnek, hanem azért is, mert a zöldségeket és gyümölcsöket mindig is imádtam. Ezekből a mai napig rengeteget meg bírok enni, ezért nem érzem soha kényszernek az egészséges táplálkozást” – magyarázta.
 
Eszti számára a megfelelő mennyiségű vízfogyasztás sem okoz problémát: elmondása szerint gyakran megszomjazik, ezért napi 4 liter vizet is megiszik, ami remekül hidratálja a szervezetét.
 
iszak2.jpg ()

A galéria megtekintéséhez kattints a képre!

Emellett a testmozgás is fontos a számára. „Rendszeresen Power Plate-ezem. Ha kevesebb időm jut rá, akkor hetente egy-két alkalommal fél órát iktatok be, ha viszont kicsivel jobban ráérek, akkor 3-4 alkalom is belefér” – árulta el.

A műsorvezető korábban rendszeresen futott, de mivel kötött csípőízülettel született, nem terhelheti meg egyszerre túl sok mozgással a testét. „Amikor a futópadon róttam a kilométereket, dalokban mértem az időt. Azt mondtam magamnak, hogy addig futok, amíg mondjuk tíz szám lemegy a lejátszómban. Így nemcsak a testemnek volt kellemesebb a futás, hanem szellemileg is sokkal jobban felfrissültem” – tette hozzá.

Eszti nagyon harmonikus személyiség, amit elmondása szerint elsősorban pozitív életszemléletének köszönhet. „Próbálok az esetleges nehézségekre úgy gondolni, hogy minden erőt ad, és minden tanít valamire” – mondta korábban a Wellness Cafe-nak.

Hogyan készül Iszak Eszti a Viva Cometre?

„Idén június 13-án lesz a Viva Comet, és ismét én leszek az egyik műsorvezetője. Diétával nem készülök, inkább arra ügyelek majd, hogy jó legyen a közérzetem, illetve kipihent legyek. Ennek érdekében igyekszem kialudni magam, és a Comet napján az izgalmas feladatra összpontosítani. Óriási buli lesz, ráadásul kedvenc műsorvezető társam Sanyóca is ott áll majd mellettem a színpadon, úgyhogy a jókedv is garantált – árulta el.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X