Főoldal > AKTUÁLIS > Depresszióra hajlamosak a fiatal apák

Depresszióra hajlamosak a fiatal apák

apacsecsemődepresszióférfifiatalgyerekgyerekvállalás
0 0

Írta:

A tanulmány ugyanakkor nem bizonyítja, hogy a korai apaság depressziót okoz, csupán azt az időszakot mutatja,

A tanulmány ugyanakkor nem bizonyítja, hogy a korai apaság depressziót okoz, csupán azt az időszakot mutatja, amikor az apáknak nagyobb a kockázatuk a betegség kialakulására – írja a Health Day.

Nagyon sok tanulmány írt már a nők szülés utáni depressziójának okairól, azonban kevesen vizsgálták a férfiakat, az apákat érintő mentális problémákat. Mivel azonban az eddigi vizsgálatok azt találták, hogy a gyerek születését követően az apák 5-10 százalékánál alakul ki depresszió, a tanulmány szerzői úgy döntöttek, utánajárnak az eredmények okainak.

A kutatók emellett kapcsolatot találtak az apák depressziója és a gyerekek viselkedésbeli problémája, iskolai teljesítménye között. Mindez arra utal, hogy a szülő szenvedése a gyerekre is hatással van.

A tanulmány keretében mintegy húszezer amerikai tinédzsert vizsgáltak meg. A kutatás során néhány évente egy tíz kérdésből álló tesztet töltettek ki a résztvevőkkel. A tanulmány során a résztvevők közül 10.600 fiatal férfi lett apa 24-32 éves kora között.

Megállapították, hogy az idő múlásával emelkedtek a depressziós tünetek: gyerekük első öt évében átlagosan 68 százalékkal. Bár ez soknak tűnik, de a depresszió mértéke csak elenyésző esetben volt olyan magas, hogy klinikai kezelés alá kellett volna esnie a résztvevő apáknak.

Forrás: OrientPress Hírügynökség (OPH)

Fotó: Profimedia – Red Dot”


További cikkeink a témában