Főoldal > AKTUÁLIS > 55 évesen is igazi szexbomba Kim Wilde

55 évesen is igazi szexbomba Kim Wilde

énekesnőKim Wildepopsztár
0

Írta:

Átlátszó blúzban fotózták le egy londoni eseményen az egykori popsztár.

Ki ne emlékezne a nyolcvanas évek egyik leghíresebb popcsillagára, Kim Wilde-ra, aki olyan slágerekkel varázsolta el a zenerajongókat, mint a Kids In America vagy a You Keep Me Hanging On. Nos, Kim Wilde később családjának, kertészkedésnek és műsorvezetésnek szentelte az idejét, de nemrég a The Magic of Christmas című koncert során ismét visszatért a rivaldafénybe.

A londoni Palladiumban tartott eseményre ráadásul nagyon dögösen érkezett: fekete szerelését rockos kiegészítőkkel tette vagánnyá, és átlátszó selyemblúzzal varázsolta szexissé az összeállítást. Bár a homloka ráncos – és ez sokak szerint inkább dicséretes, hiszen kolléganői mindent megtesznek, hogy rejteni próbálják az idő múlásának jeleit -, rajongói szerint így is csodaszép és nagyon csinos.

„Tizenéves koromban utáltam, ahogy kinézek, és talán csak a húszas éveim elején kezdtem el szeretni magam. Most már örülök, hogy így nézek ki. Apukám telt ajkait és a mamám csinos, pici orrát örököltem – bár nincs kifogásom a plasztikai sebészet ellen, nem gondolom, hogy a közeljövőben élni fogok annak lehetőségével” – mondta még évekkel ezelőtt az énekesnő.

Majd hozzátette, szerinte a nők nagyon sok dolgot tehetnek azért, hogy a korukhoz képest jól nézzenek ki – ő például a bőrápolásra, a rendszeres sportra és az egészséges táplálkozásra esküszik.

„Nem volt ez mindig így. Korábban én is elhagytam magam – megszülettek a gyerekek, én pedig majdnem mindig otthon voltam, nassoltam, nem mozogtam eleget… nem is csoda, ha a kilók folyamatosan rakódtak rám” – emlékezett vissza.

Kim egy idő után elkezdte rosszul érezni magát a bőrében, és jöttek az egészségügyi panaszok: immunrendszere legyengült, mert nem vitamindús ételeket, hanem kalóriadús kosztot fogyasztott, és talán épp a pluszkilók miatt folyamatosan fájt a háta.

Ekkor szánta rá magát egy drasztikus detox diétára: Thaiföldre utazott, ahol egy lakatlan szigeten töltött 10 napot. Ebből hét napon át csak növényi italokon élt, semmi szilárd táplálékot nem vihetett be a szervezetébe.

Kemény volt, viszont a napi háromórás masszázst nagyon élvezte: ettől a hátfájása is jelentősen enyhült. „Hogy ajánlanám-e ezt a módszert? Nos, szerintem vannak finomabb módszerek is, inkább azokat javasolnám mindenkinek. Én sem vállalkoznék többé ilyesmire” – nyilatkozta később.

„Nem a fogyókúrákban hiszek, hanem abban, hogy éljünk és együnk megfontoltabban – én sokkal több bio zöldséget és gyümölcsöt fogyasztok, több halat eszem, viszont a vörös húsokat, édességeket, gabonaféléket és tejtermékeket visszafogtam. Ezen kívül napi két liter szénsavmentes ásványvizet iszom, illetve reggel egy pohár meleg citromos vízzel indítom a napom, ami valóságos csodaszer a testünkben lévő méreganyagok ellen” – tette hozzá az énekesnő, aki, ha csak teheti, maga főz otthon.

Ami pedig a rendszeres sportot illeti, a power walking mellett a kertészkedés jött be. „Harry fiam születése után kezdtem kertészkedni, és teljesen beleszerettem, csak ezután mélyedtem el annyira a témában, hogy karrierépítésen kezdtem gondolkodni. Ez igazi szenvedély a számomra” – nyilatkozta korábban Kim Wilde.

Fotó: Daily Mail


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X