Főoldal > AKTUÁLIS > Charlize Theron bőr minisortban ment a filmfesztiválra

Charlize Theron bőr minisortban ment a filmfesztiválra

Charlize Theronfilmfesztiválkülföldi sztárszínésznősztártully
0

Írta:

Negyven felett is hihetetlenül csinos!

A San Francisco Nemzetközi Filmfesztiválon bizonyára évről évre sok érdekességet láthatnak az érdeklődők, de olyan szupercsinos sztárvendéget, mint az idén meghívott Charlize Theron, nem túl gyakran. A 42 éves színésznő legújabb filmje, a Tully premierjére érkezett a fesztiválra, méghozzá elképesztően szexi szerelésben: könnyed, mintás felsőjét egy bőr rövidnadrággal tette lehengerlővé.

Ez a szett remekül kiemelte a színésznő alakját, és vékony lábaira is felhívta a figyelmet. Pedig akár hiszed, akár nem, Charlize épp a Tully című filmre való felkészülés során szedett fel 15 kilót, mivel a szerepe szerint egy kiégett kisgyerekes anyukát alakít. Ezeknek a pluszkilóknak viszont már bárki láthatja, hogy nyomuk sincs!

A hírességnek – aki korábban a sorozatgyilkos Aileen Wuornos hiteles megformálása miatt is felszedett pár kilót – nem mehetett valami könnyen a hízás, mert elmondása szerint igazi örökmozgó: gyermekkora óta sportol valamit. „Világéletemben imádtam mozogni. Hosszú éveken át balettra jártam, jégkorcsolyáztam, squasholtam, futottam, táncoltam, egyszóval szinte minden sportot kipróbáltam. Hogy mi a titok? Hát, szerintem csak annyi, hogy élvezem a mozgást” – mondta.

Charlize gyakran jár pilates órákra is Los Angeles-ben, amit szívesen egészít ki egy kis túrázással. Ide általában az anyukája is elkíséri, így összekötik a kellemest a hasznossal: a mozgást egy kis családi programmal.

Ami a helyes étkezést illeti, korábban bevallotta: régen nem figyelte, hány étkezést iktat be a napjaiba. Néhány éve viszont ebben is tudatosabbá vált. „Ha többször eszem, kis adagokat, a gyomrom nem tágul ki. Így általában beérem kevesebbel, emellett pedig az anyagcserém is felgyorsul” – magyarázta.

A sztár hozzászoktatta a szervezetét ahhoz, hogy mindig a reggeli legyen a legkiadósabb étkezés számára. Ebédre valami könnyebb ételt eszik, vacsorára pedig csak salátát. Az étkezések közt zöldségekkel, gyümölcsökkel, mandulával vagy dióval hallgattatja el korgó gyomrát, de olykor egy kis gyorséttermi kosztot is engedélyez magának.

„Ha megkívánok egy hamburgert, arra nem mondok nemet, hiszen a szervezetem nem véletlenül kívánja meg a húst. De nem falok be egy egészet, hanem négy részre vágom fel, és csak egy negyedet eszem meg belőle” – mondta. Az azért valószínű, hogy a Tully-ra való felkészülés során nem negyedelt, inkább benyomta az egész hambit.

Azt is elárulta, hogy ha akarná, akkor sem tudná sokáig betartani a szigorú diétákat. „A dél-afrikaiak imádnak enni – mondta, majd hozzátette – imádom a sajtot, a vörös húsokat, a pizzát és a sült krumplit, de ma már inkább egyensúlyra törekszem a finom és a szervezetemnek hasznos ételek közt.”

Annak ellenére, hogy rendszerint nem von meg magától semmit, Charlize a finomított lisztből készült élelmiszereket inkább kerüli. „Nem eszem fehér kenyeret, fehér rizst és tésztát, illetve megtanultam ezeket egészségesebb alternatívákkal helyettesíteni. Így nem maradok éhes, és egészségesebben is táplálkozom” – tette hozzá.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X