Főoldal > AKTUÁLIS > Heidi Klum félmeztelenül vakációzik

Heidi Klum félmeztelenül vakációzik

félmeztelenHeidi Klummodellszexisztáranyukatopless
0

Írta:

A 44 éves, négygyerekes modell bátran bevállalta a topless napozást.

Nem is olyan régen mi is megírtuk, hogy Heidi Klumnak új pasija van, méghozzá a Tokio Hotelből ismert 28 esztendős Tom Kaulitz, és hát eléggé úgy tűnik, hogy a sztárpár kezdeti lángolása nem akar alábbhagyni. A közelmúltban az America’s Got Talent forgatási szünetében fotózták le őket – el sem mozdultak egymás mellől és elég szerelmes csókot is váltottak –, most pedig Mexikóba utaztak romantikázni.

A paparazzók persze még ebben a Cabo San Lucas-i villában is megtalálták őket, és bizony nem is jöttek hiába: sikerült megörökíteniük Heidit bikinifelső nélkül.

A fenti kép alapján számodra is hihetetlennek tűnhet, hogy a modell 44 éves, és négy gyerkőc anyukája. Pedig így van! Büszke is a vonalaira, de azt mondja, alakja megőrzéséért sokat tesz. Legkisebb gyermeke, az immár nyolcéves Lou születése után anno már 6 héten belül kifutóra lépett, amin sokan ki is akadtak egy kicsit.

Heidi szerint viszont nem volt ebben semmi botrányos, hiszen csak annyi történt, hogy nála gyorsabban ment végbe az a súlyvesztés, ami minden kismamánál bekövetkezik – és ezt a szoptatásnak köszönhette.

Majd azt is elárulta, hogy a szülés után két hétig semmit sem sportolt. Ezután kezdett egyre hosszabb sétákat tenni legkisebb csemetéjével Los Angelesben. Majd egy szép napon, amikor úgy érezte, készen áll, felhívta személyi edzőjét, Andrea Orbecket, és együtt elkezdtek lassan, fokozatosan újra edzeni – főleg súlyzós és medicinlabdás gyakorlatokat végeztek hetente néhány alkalommal.

A világsztár rendszeresen edz egy másik sztáredzővel, David Kirsch-sel is, akinek tanácsai alapján kardió- és súlyzós gyakorlatokból álló tréninget iktat be, hetente néhányszor. Heidi elmondása szerint gyorsan felszed pár kilót a hasára és a combjaira, ezért ezekre a területekre különösen odafigyelnek edzőjével.

De vajon milyen egy szupermodell étrendje? Nos, Heidi nem szívesen fogyaszt olyan ételeket, amelyek dobozból vagy zacskóból kerülnek elé. Ezek helyett a friss hozzávalókból készített falatokat választja szívesebben, sőt, az utóbbi években ő maga is megtanult gyorsan az asztalra varázsolni néhány könnyű ételt, amit a gyermekei is hamar megszerettek.

A modell szerint önfegyelmének is nagy szerepe van abban, hogy motivált tud maradni vonalai megőrzésében. De azért ő sem tud ellenállni néhány finomságnak: mint arról a WellnessCafe korábban beszámolt, a modell kedvenc nasijai közé tartozik többek közt a Brie sajt, a nyers mandula, a méz és a görög joghurt is.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X