Főoldal > AKTUÁLIS > Rita Ora anyukája is bombanő!

Rita Ora anyukája is bombanő!

anyabikinibikinis fotóénekesnőkülföldi sztárRita Orasztár
0

Írta:

Nézd meg az anyját…

Szerintünk nincs abban semmi különös, ha egy híresség a szüleivel tölt néhány napot valami festői szépségű helyen – megteheti, mondhatjuk. Rita Ora nyaralós képeit viszont mégis felkapta a sajtó. Elsőre nem értettük, hogy miért, de aztán gyorsan megvilágosodtunk: Rita szülei ugyanis elég jól karban vannak tartva, anyukáját elnézve pedig már értjük, honnan örökölte szépségét és igazán irigylésre méltó vonalait.

Rita – talán csak a szüleire való tekintettel – viszonylag fel volt öltözve a monacói lazuláson. Ezt azért mondjuk, mert ő aztán tényleg szereti merészebb holmikban megmutatni a testét – vannak, akik szerint ez már unalmas is, annyiszor csinálta és csinálja –, saját bevallása szerint ezt nem azért teszi, mert el lenne szállva a kinézetétől vagy az alakjától. Ezért nem is kérkedne mondjuk a meztelenségével.

Sőt, nagyon is szerényen nyilatkozott, amikor egy korábbi interjúban arról kérdezték, mennyire elégedett magával. „Egy kicsit sem. A fenekemet például nem igazán szeretem” – árulta el.

Majd arról is beszélt, mit tesz vonalai és fittsége megőrzéséért. „Az edzések hozzátartoznak a heti feladataimhoz, minden héten kétszer 15-20 percen át végzem az edzőm által javasolt gyakorlatokat” – mondta Rita.

Egy másik interjúból kiderül, hogy ezek a feladatok többnyire kardiózást jelentenek, illetve az énekesnő sokak által tökéletesnek tartott lábait formálják. „Lábemelések, súlyzós gyakorlatok, guggolás, kitörés, minden jöhet” – mesélte Rita.

A hasizmait is rendszeresen erősíti a konditeremben, vagy akár otthon, önszorgalomból végzett felülésekkel, pedig a róla készült képeken egyre jobban látszik, hogy ezen a testrészén is dolgozik. Korábban Los Angelesben, a Made In America fesztiválon mutatta meg kidolgozott hasizmait – még egy ok, amiért a rajongói büszkék lehetnek rá.

A diétát illetően viszont nem túl lelkes az énekesnő. Elmondása szerint néha próbál több gyümölcsöt enni, de az egyelőre nem igazán foglalkoztatja, hogy mi kerül a tányérjára. Olykor gyorskaját és kínait is eszik, és mivel koszovói származású, a balkán konyha ételeit is szereti – persze a zsírosabb falatokkal igyekszik mértéket tartani.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X