Főoldal > AKTUÁLIS > Liz Hurley újra összejött az exével?

Liz Hurley újra összejött az exével?

külföldi sztárLiz Hurleymodellpárkapcsolatshane warneszakításszerelemszínésznősztár
0

Írta:

A Daily Mail szerint ezek az árulkodó jelek utalnak arra, hogy több van köztük barátságnál.

Liz Hurley és Shane Warne 2010-ben találtak egymásra. A következő évben jött az eljegyzés, 2013-ban viszont a szakítás. Úgy tűnt, a távkapcsolat nem nekik való, de a Daily Mail egyik friss cikkéből az derül ki, hogy talán meggondolták magukat, és ők ketten újra összejöttek.

A lap munkatársai abból következtettek erre, hogy mindketten elég „egyértelműen” üzentek a másik születésnapja alkalmából az Instagramon. Először Shane posztolt szivecskével és csókos száj emojival Liz születésnapján, majd a modell-színésznő kommentelt a férfi egyik születésnapi posztja alá öt csókos hangulatjelet.

Persze, tudjuk, ebből még semmi komoly nem következik, de őszintén szólva nem lennénk meglepve, ha ők ketten visszataláltak volna egymáshoz, ugyanis szakításuk óta is folyamatosan tartják a kapcsolatot (Liz korábban azt mondta, gyerekeik is nagyon szeretik egymást, ezáltal mindig is megmarad a két család közt a kötelék), illetve egyikük sem nyit más partnerek irányába – mindketten szinglik már egy ideje.

A modell-színésznő egyébként 53 évesen is bombaformában van, szerintünk bármelyik férfit meghódíthatja, akit csak kiszemel magának. Nem valószínű azért, hogy ezzel visszaélne, de az mindenesetre tény, hogy vonalaiért megdolgozik – sőt, állítólag néha még egy-egy kevésbé egészségbarát gyorsdiétát is bevállal. És akkor még finoman fogalmaztunk. Azt beszélik ugyanis a szexi Lizről, hogy a legbutább fogyókúráknak és a legelképesztőbb önsanyargatásnak is hajlandó magát alávetni, ha azoknak köszönhetően valamivel vékonyabb lehet.

Egyes források szerint gyakran tart káposztaleves-kúrát, ami alaposan felpörgeti az anyagcserét: ezzel a diétával egy hét alatt akár öt kilónak is búcsút mondhat. Ilyenkor a levesből bármennyit lehet fogyasztani, mellé pedig járhat egy kevéske barna rizs, tej, görögdinnye, vagy zöldség- és gyümölcslé a diéta bizonyos napjain.

Azt nem tudjuk, ebből mi az igazság, de azt igen, hogy a kalóriákat mindig számolja. Korábban egy külföldi lapnak elmesélte, hogy az alkoholtartalmú italokban is nézi a kalóriák számát, ezért a bort vodkára cserélte le. „Ha meghívnak egy rendezvényre, bor helyett vodkát kérek, ásványvízzel és citrommal” – árulta el.

Az sem titok, hogy Liz lemondott a kávéról, de állítólag nemcsak erről. Azt pletykálják róla, hogy 2002-ben, kisfia születése után csak egy-egy maréknyi aszalt gyümölcsön élt éjszakánként, amikor a kis Damian mellett virrasztott. Nappal pedig mindössze egyszer evett: némi párolt halat barna rizzsel.

Emellett folyton a taposógépen és a futópadon töltötte az idejét, hogy leadja azt a 24 kilót, amit terhessége alatt felszedett. Ezt végül 3 hónapnyi kitartó munkával el is érte, de mi úgy gondoljuk, sokkal boldogabb és kiegyensúlyozottabb kismama lett volna, ha a fogyás hajszolása helyett kisbabájára és saját igényeire figyel.

Az 52 éves híresség azt mondja, manapság aktív életet él, és persze figyel az egészségére, de az édességek tekintetében is engedékenyebb önmagával: ha nassolnivalóra vágyik, egy kanálnyi jégkrémet vagy magas kakaótartalmú, lehetőleg bio étcsokoládét majszol, de csak egy-két kockányit.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X