Főoldal > AKTUÁLIS > Sharon Stone Mallorcán romantikázott

Sharon Stone Mallorcán romantikázott

Elemi ösztönkülföldi sztárromantikaSharon Stoneszerelemszínésznősztár
0

Írta:

41 éves barátjával úgy tűnik, teljes az összhang.

Sharon Stone-t és Angelo Boffát először januárban látták együtt, és bár kapcsolatukról keveset tudunk, az tény, hogy szeretik együtt tölteni a szabadidejüket: néhány napja Mallorcán fotózták le őket, ahol egy helyi vendéglőben vacsoráztak, majd sétálni indultak.

A 60 éves színésznő és 41 éves párja között jelentős ugyan a korkülönbség, de ha nem erre, hanem testbeszédükre figyelünk – például az alábbi fotón -, akkor mi úgy látjuk, most teljes köztük az összhang. És nekik valószínűleg csak ez számít.

Az Elemi ösztön színésznője egyébként nem tűnik 60 évesnek, hiszen ad magára (persze, sokak szerint neki könnyű, mert megteheti), de talán ennél is fontosabb, hogy elfogadta magát, illetve az öregedést és annak velejáróit, így harmóniába került önmagával. Aki pedig lelkileg rendben van, az a külvilág felé is ezt fogja sugározni.

„A negyvenes éveimben történt, hogy bezárkóztam a fürdőszobába egy üveg borral, és megfogadtam, hogy addig maradok, amíg el nem fogadom magam. Azt, ahogyan kinézek, itt és most. Néztem az arcom a nagyítós tükörben, néztem a testem, és sírtam, csak sírtam. Aztán egyszer csak azt mondtam magamnak: rendben, megöregszel, de hogyan akarod csinálni?” – emlékezett vissza a milliók által csodált világsztár.

Azóta Sharon különösen ügyel az egészségére, a helyes étkezésre – magas protein- és alacsony szénhidrát-tartalmú étrendjét hosszú ideje követi –, és a sok mozgásra. Rendszeresen jógázik, nyújtógyakorlatokat végez, sokat sétál és táncol.

„Arra gondoltam, úgy szeretnék megöregedni, mint egy táncos. Azóta is, minden alkalommal, amikor sportolok, mindig mást csinálok, attól függően, hogy éppen melyik területet kell egy kicsit jobban átmozgatnom” – árulta el.

Ami pedig a lemondásokat illeti, Sharon arról is őszintén beszélt, hogy régen nehezen mondott nemet egy-egy pohár borra, mert nagyon szerette, de most már egyáltalán nem él egykori kedvencével. „Szerintem nekünk, nőknek egy bizonyos kor felett jobb, ha nem iszunk alkoholt, mert nagyon felfújódhat tőle az arcunk és a testünk középső szakasza” – vélekedett.

Ami a világsztár kedvenceit illeti, a sztár régóta kerüli a magas glikémiás indexű ételeket, például a fehér kenyér, a fehér lisztből készült tészták vagy a péksütemények, és száműzte étrendjéből a cukrot is. Viszont nassolhat diót, mogyorót, és egy kis csokoládé is megengedett számára – persze csak mértékkel.

Emellett fontosnak tartja a folyadékpótlást is, ezért sok szénsavmentes ásványvizet iszik. Lelki egészsége és mindennapi aktivitása szempontjából pedig elengedhetetlennek tartja az örökbe fogadott fiaival töltött időt – elmondása szerint a srácoknak köszönhetően még jó ideig nem fog berozsdásodni.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X