Főoldal > AKTUÁLIS > Jennifer Aniston meglepő dolgokat árult el az anyukájáról

Jennifer Aniston meglepő dolgokat árult el az anyukájáról

anyaanya-lányaHollywoodJennifer Anistonkülföldi sztárszínésznősztár
0

Írta:

Sokat változott a mamájához való viszonya az évek során.

A képernyőn és a moziban általában humoros szituációkba keveredik, Jennifer Aniston élete a valóságban viszont eddig tele volt kőkemény helyzetekkel és olyan kapcsolatokkal, melyekből úgy érzi, sokat tanult. Ilyen például az anyukájával, a 2016-ban elhunyt, szintén színésznő Nancy Dow-val való viszonya. Róla az Elle magazinnak nemrég azt nyilatkozta, hogy – miután elvált Jen apjától – érzelmileg kiégett személlyé változott, akivel a lánya egész gyerekkorában képtelen volt kommunikálni.

A helyzet nyilván egyiküknek sem volt könnyű, nem is tudták kezelni. Így az évek során végül teljesen eltávolodtak, amit Jennifer nem viselt valami jól, de manapság már nem neheztel a mamájára. Inkább próbálja megérteni azt, milyen nehéz lehetett a nyolcvanas években egyedülálló anyának lenni, és tudja, hogy anyja nem szándékosan bántotta őt. Jen inkább levonta a következtetést és a tanulságot, hogy hogyan NEM akar élni, és talán azt is, hogy milyen anya NEM akar lenni.

A téma persze ebben az interjúban is előkerült – a színésznő azt válaszolta, hogy nem tudja még, mit hoz az élet, hogy vajon pasija vagy gyereke lesz-e előbb, de a tudománynak és a csodának köszönhetően a sorrendet szerencsére ma már nem kell betartani.

Van viszont néhány dolog, amit a Jóbarátok sztárja szerint “kötelező” betartani. Például Jen szereti a napjait jógával indítani. Nemrég kiderült, hogy ez miért ilyen felszabadító érzés számára: egyik ismerőse elmesélte egy külföldi magazinnak, hogy a híresség ledobja a ruháit, mielőtt jógázni kezdene. Ez állítása szerint azért jó, mert meztelenül még egyszerűbb felvennie az egyes jógapózokat, és így a stressztől is könnyebben megszabadul.

Azt nem tudjuk, a világsztár mióta hódol ruha nélkül kedvenc mozgásformájának, de az tény, hogy régóta imád jógázni. Emellett a pilates és a jógalozófia is közel áll a szívéhez – utóbbiban a módszer kitalálója, egyben Jen személyi trénere és barátja, Mandy Ingber oktatja a hírességnek.

„A jógalozófia jót tesz a testemnek és a lelkemnek is, nagyon szeretem. Ezen kívül, ha csak időm engedi, cross trainingezem is, felülésekkel, futással és súlyzós gyakorlatokkal” – sorolta a színésznő, akiről már az sem titok, hogy néhány hónapja a bokszba is beleszeretett.

Persze sokan kíváncsiak arra is, hogy a rendszeres sport mellett milyen étrend járul hozzá alakjának megőrzéséhez. Egy brit lap korábban arról írt, hogy Jen ezt sem bízza a véletlenre: két séf gondoskodik arról, hogy a legfinomabb, alacsony kalóriatartalmú ételek kerüljenek az asztalára. Ezt állítólag heti 225 ezer forintjába kerül.

A színésznőről egyébként sokan tudják, hogy nem eszik fehér lisztből készülő ételeket, kerüli a cukrokat, de szereti például a quinoát, a friss salátákat, zöldségeket, gyümölcsöket, halféléket és a halolajat.

Vízből is az egyik legjobbat issza: a már hazánkban is kapható Smartwater reklámarca, aminek az a különlegessége, hogy speciális eljárással tisztítják. Elkülönítik, tisztítják, majd újra csoportosítják a víz molekuláit, így még tisztább vizet, illetve talán még kifogástalanabb íz-élményt biztosít a fogyasztóinak. Jennifer állítólag rajong ezért a „csodavízért”, és hisz abban, hogy egészsége, illetve szépsége megőrzését is segíti.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X