Főoldal > AKTUÁLIS > Ezt jelenti, ha magassarkúban randizik a nő

Ezt jelenti, ha magassarkúban randizik a nő

első randimagassarkúmagassarkú cipőszex
0

Írta:

Egy friss kutatás meglepő eredményt hozott – te egyetértesz a tudósokkal?

Örök kérdés, hogy vajon meddig menjünk el az első randin, legyen-e csók vagy éppen még többet engedjünk-e. Egy szlovákiai egyetemi kutatás szerint a nők többségénél ez a kérdés összefügg a cipősarkuk méretével! Az eredmények ugyanis azt mutatják, hogy kevésbé vonzó partnerrel való találkozás esetén kisebb a valószínűsége annak, hogy az adott nő magassarkút viselne.

A tudósok közel 300 szlovákiai egyetemista lányt kérdeztek meg cipőviselési szokásaikról, illetve arról, hogy mit húznának a lábukra, ha egy vonzó, illetve egy nem vonzó férfival randiznának. A lányoknak a Google-ből letöltött képeket mutattak a tudósok – egy szexi férfiről, illetve egy másik, nem túl helyes pasiról. Az önkéntes csajok 60 százaléka mondta azt, hogy a vonzó randipartnerrel magassarkúban találkozna, a nem túl jóképűvel viszont már csak 22 százalék viselne ilyen cipőt.

A tanulmányt jegyző kutatók szerint ez összefügg azzal is, meddig mehetünk el az első randin. Azt írják, evolúciós szempontból “a női szexuális érdeklődés kifinomult stratégiai indikátorának számít a magas sarok”, a figyelem felkeltésének és fenntartásának egyik eszköze lehet, valamint felerősítheti a női vonzerőt a másik nem szemében. A magas sarok tehát nagyban segíthet “becserkészni” valakit akár már az első randin.

Egy amerikai szerző, Summer Brennan szerint viszont nem kellene általánosítani. “Ez egyéni döntés kérdése, amit befolyásolhat a kor, az egyedi stílus, az adott környezet (ország, város), és természetesen a randi helyszíne is” – mondta. Majd hozzátette: sem a cipőnk, sem a ruházatunk vagy sminkünk nem jelez automatikusan szexuális érdeklődést vagy beleegyezést. “Könnyen lehet, hogy az adott nő csak azért választ aznap estére sportcipőt, mert azt reméli, vacsora után elhívja sétálni a randipartnere. Vagy attól tart, ha magassarkút választana, azzal azt sugallná, hogy túl magasak az elvásárai. Ő viszont inkább lazának és viccesnek akar tűnni az első találkozón” – fejtette ki Brennan.

Te melyik állásponttal értesz egyet? Írd meg nekünk kommentben, kíváncsiak vagyunk.

Fotó: 123RF


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X