Főoldal > AKTUÁLIS > Kovács Patríciának elege lett

Kovács Patríciának elege lett

Kovács Patríciakülföld
0

Írta:

Kovács Patríciának elege lett, de nagy terveit a koronavírus-járvány húzta át.

Kovács Patríciának rengeteg munkája volt, így a koronavírus-járvány első hulláma előtt úgy érezte, gyökeres változásra van szüksége, ezért akkor azt fontolgatta, hogy gyermekével közösen Thaiföldre utazik egy évre.

“Havonta 10-15 napot forgattam, és 25 előadásom volt. Éreztem, hogy szakmailag és emberileg is meg kéne újulnom. Pont a karantén előtt két héttel jeleztem az Orlai Produkciónak és a Centrál Színháznak, hogy ha lehet, nem szeretnék új bemutatót, csak az addigi előadásokat vinném. Akkor az is felmerült, hogy veszek egy repülőjegyet a gyereknek és magamnak, aztán lelépünk Thaiföldre egy évre. Ez persze nem jött össze” – mesélte a Sláger Kult című műsorban.

A karantént feltöltődésre használta, azóta pedig elkezdett futni is.

“Kicsit több mint 1 hónapja kezdtem el rendszeresen futni. Tudom, hogy az relatív, hogy kinek mit jelentenek a számok, az idő, a pulzus, a szintek… de ha mögöttem lévő első 100 kilométeremre visszagondolok, akkor azt mondom, hogy: V A L I D” – írta.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kovács Patrícia (@kovacspatriciahivatalos) által megosztott bejegyzés, Aug 12., 2020, időpont: 5:21 (PDT időzóna szerint)

(címlap fotó: Kovács Patrícia/Instagram)


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X