Főoldal > AKTUÁLIS > Kaszás Attila: „Ez az élet hosszabb távon életveszélyes”

Kaszás Attila: „Ez az élet hosszabb távon életveszélyes”

életKaszás Attila
0

Írta:

Kaszás Attila nem bírt lassítani, kislánya érkezését már nem élhette meg.

Kaszás Attilának két hosszú kapcsolatából – 18 év házasság Eszenyi Enikővel, majd öt év nagy szerelem Balázsovits Edittel – nem született gyermeke. Három évvel a halála előtt vette el második feleségét, Ildikót, aki nem sokkal később egy kisfiúval, Jancsival ajándékozta meg. Ettől kezdve Kaszás Attila életének középpontjában a család állt. Vallotta, hogy inkább megbirkózik az anyagi nehézségekkel, de annyi időt akar tölteni a szeretteivel, amennyit csak lehet. Korábban ugyanis elképesztően hajszolt életet élt – írja a Megleptés.

„Reggelente beülök a kocsiba, mostanában Kecskemétre megyek, aztán Szegedre. Próba után visszaülök az autóba, rohanok Pestre. Játszom egyet, hazamegyek, beveszek két szem Valeria­nát, hogy valamennyit aludni tudjak. Ez az élet hosszabb távon életveszélyes” – nyilatkozta a színész 2002-ben a Népszabadságnak. A lassítással talán túl sokáig várt – igaz, miután elhunyt, az orvosok azt mondták, hogy nem a hajszolt életmódja, hanem egy elpattant ér okozta a tragédiát. Edzés közben lett rosszul . A mentő meg sem állt vele a kórházig, de nem tért többé magához. 47 éves volt.

„Az ismeretlentől lehet félni, de a haláltól? A születésünktől sem félünk, adomány az is, ez is – vélekedett egy interjúkötetben. – Nem úgy hiszek a túlvilágban, mint a keresztények, s nem úgy, mint az ezoterikusok. Nem a mennyországban és nem a nirvánában, egyszerűen a végtelenben hiszek, ami valóban félelmetes, hiszen feldolgozhatatlan a mi végességünkben. Születésünktől a halálunkig mindent behatárolunk. Odakinn nincsenek mértékegységek. Kitaláltuk a centimétert, az időt, hogy élhetővé tudjuk tenni a létünket.

De hol vagyunk mi a végtelenben?”

– fejtegette a negyvenes évei elején, amikor már nagyon vágyott családra.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X