Főoldal > DIÉTA > A gyönyörű has nem csak álom

A gyönyörű has nem csak álom

fürdőruhahaslapos
0

Írta:

Sajnos, az idő múlásával a pocakosodás a csajokat és a pasikat egyaránt érinti. Nem csak az elh&

Sajnos, az idő múlásával a pocakosodás a csajokat és a pasikat egyaránt érinti. Nem csak az elhízás következményekén kialakuló úszógumi miatt, hanem azért, mert a nem karbantartott hasizmok ereje és tömeg csökken, a hasfal megereszkedik és kisebb pocak keletkezik. Edzéssel azonban ez a folyamat visszafordítható vagy megelőzhető. A lapos has a fiatalság és az egészség jelképe, érdemes vele foglalkozni.

18-20 évesen szinte semmit se kell tenni azért, hogy a testünk rugalmas, feszes és szép legyen. Viszont harmincon túl – esetleg túl 1-2 szülésen – a test észrevehetően öregszik. A napi 8-12 órás ülőmunka és a mozgásszegény élet visszaüt. Persze, könnyebb az élet, ha folyamatosan odafigyeltünk magunkra és nyár elején kisebb súlyfelesleget kell leadni és néhány hét után ismét edzettnek érezzük magunkat. Feladni viszont akkor sem szabad, ha már halmozódtak a problémák.

A hasizmokat – külső ferde, belső ferde, haránt és egyenes hasizmot – nyújtott vagy hajlított lábbal  végzett illetve fordulással összekapcsolt felüléssel erősíteni lehet. Ezekhez a gyakorlatokhoz nem kell sok eszköz, csak hely, elhatározás és kitartás. Azonban nem árt arra is gondolni, hogy a felülések gyakran kedvezőtlenül hathatnak a derékra, ezért az edzésmunkát célszerű otthoni hasizomgépekkel végezni és mindenképpen be kell tartani a fokozatosság elvét is.

has2.jpg ()Hasizom erősítés során érdemes törekedni a változatosságra, mert akkor az edzés nem válik unalmassá, illetve a test egyensúlya szempontjából az erősítés mellett a nyújtás ugyanolyan fontos, akárcsak a hasizommal párhuzamosan a hátizmok edzése.

A szép has nem csak hiúsági kérdés. Ha a hasfal a megfelelő tónussal rendelkezik, akkor ezzel biztosítja a hasűri nyomást, amely nélkülözhetetlen a gyomor és a bélrendszer egészséges működéséhez, valamint a hasüregben található szervek megfelelő helyen és helyzetben álljanak, működjenek.

Most nyár közepén is belevághatsz a hasizom erősítésébe – tényleg sohasem késő! -, hiszen augusztusra már látványos eredményeket érhetsz el és bátran válogathatsz a fürdőruhák között.

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X