Főoldal > DIÉTA > Együtt könnyebb: 35 kilót fogyott a példamutató pár!

Együtt könnyebb: 35 kilót fogyott a példamutató pár!

0

Írta: and

Mind a ketten megküzdöttek alakjukért, és most együtt égetik tovább a kalóriákat – nem

Mind a ketten megküzdöttek alakjukért, és most együtt égetik tovább a kalóriákat – nem kevés sikerrel.

„Az a típusú nő vagyok, akinek naponta meg kell dolgoznia az alakjáért” – kezdi történetét Réka. – Korábban sosem voltam vékony, a középiskolában is, míg más lányok aprócska, szűk felsőkben feszítettek, én inkább hosszú pulóverekben, bő nadrágokban jártam. Később sem hordtam szoknyát, magas sarkú cipőt, mert nem tartottam magam nőiesnek, inkább túlméretezett ruhákban takargattam a testem, és persze végig próbáltam én is az összes diétát.  Aztán egyszer csak eljött az a pont, amikor úgy éreztem, elég, ez így nem mehet tovább. Elhatároztam, hogy életmódot váltok, egyszer és mindenkorra leszámolok a pluszkilókkal.”

Réka néhány évvel ezelőtt, egy hideg novemberi napon hozta meg nagy elhatározását, és első lépésben Norbi Update étrendre váltott: „Nagyon szigorúan vettem, és pontosan betartottam az étrendet, így elég kemény volt a karácsony, mivel nem nassolhattam kedvemre. Márciusra azonban sikerült 15 kilótól megszabadulnom, és ezt a súlyomat most már három éve tartom, ami nem könnyű dolog. Persze, ez legalább annyira köszönhető a sportnak, mint az egészséges életmódnak, azóta ugyanis nem telik el nap, hogy ne mozognék valamit, és minden étkezésre odafigyelek. Többféle étrendet is kipróbáltam, és a tapasztalataim alapján kialakítottam egy saját életmódot, ami nem tiltásokon alapul, hanem olyan elveken, amikről tudom, hogy a szervezetem számára a legmegfelelőbb.  Figyelek rá, hogy csak természetes alapanyagokból készült, adalékanyag- és cukormentes ételeket fogyasszak, minimális zsírtartalommal és naponta 2-3 liter tiszta vizet megiszom, ami szintén nagyon fontos” – mondja Réka, aki az évek alatt több mozgásformát is kipróbált. „Ahogy olvadtak le rólam a kilók, úgy jött meg a kedvem a sporthoz. Elkezdtem futni, biciklizni, kick-bokszolni, majd táncolni. Minden lehetőséget megragadok arra, hogy mozogjak. Ahova csak lehet, biciklivel megyek, lift helyett lépcsőzök, illetve nagyon bevált a vibrációs tréning is, amivel a napi rohanásban akár tíz perc alatt is formában tudom tartani magam, minden erőlködés és izomláz nélkül. Nemcsak örömet ad a mozgás, hanem mindezek hatására rengeteget formálódtam, nőiesedtem. Végre elkezdtem kinyílni és szeretni magam. Hihetetlenül jó érzés, amikor az ember nem a nagyméretű ruhákat keresgéli az üzletben, hanem kiszól a próbafülkéből, hogy hozzanak még egy számmal kisebbet. A környezetemtől is egyre több pozitív visszajelzést kaptam, amiben korábban szintén nem igazán volt részem, és ami nagy magabiztosságot adott az üzleti és a magánéletben egyaránt. 

sikersztori2.jpg ()Apró változásokban rejlik a siker

„Úgy gondolom, hogy pont azokon az apró változásokon múlik a siker, amiken hajlamosak vagyunk átsiklani a hétköznapok során. Sokan azt hiszik, hogy a lépcsőzés vagy a séta jelentéktelen dolgok, pedig nagyon sokat is számítanak, főleg az elején, hiszen az ember ilyen apró lépésekkel halad a siker felé. Tulajdonképpen a kilók is ezért jönnek fel ránk, mert azt gondoljuk, egy pár falat még belefér. Pedig pont az „észrevétlen” nasik elhagyásával indul meg a fogyás! A mozgást tekintve, a semminél az is több, ha az ember mindennap munkába menet egy megállóval előbb száll le a buszról, vagy messzebb parkol le az autójával, és ezt a távot gyalog teszi meg. Az elmúlt évek alatt rengeteg ilyen apró praktikát kitapasztaltam, amelyek könnyen beépíthetők a mindennapokba, majd elkezdtem blogot írni (www.remekelet.hu; http://remekeletkarnyujtasnyiraakarod.blogspot.hu), hogy más nőknek segítsek abban, hogy önmagukra találjanak. Ugyanis amit én kaptam a fogyás által, az sokkal több, mint jó alak. Végre kibékültem önmagammal, és magabiztosabb, sikeresebb lettem, minden szempontból boldogabb és kiegyensúlyozottabb életet élek. És persze a szerelem sem váratott sokáig magára, az pedig kész csoda, hogy Ákossal teljesen egyforma az érdeklődésünk, és szinte ugyanazokon a dolgokon mentünk keresztül” – meséli Réka.

sikersztori3.jpg ()Sör helyett bioételek

„Már az első randin kiderült, hogy ugyanaz az értékrendünk, hasonló a gondolkodásunk és az érdeklődési körünk. A sport és a tánc egyaránt a szenvedélyünk, és Rékához hasonlóan én is kizárólag cukormentes ételeket, durumtésztát fogyasztok, sovány húsokkal és sok zöldséggel. Gyakran megyünk együtt biopiacra, bringázásban, futásban pedig szinte egymást körözzük le” – mondja Ákos, aki korábban nem volt ennyire egészségtudatos, ám Rékához hasonlóan ő is egyszer csak eldöntötte, hogy nem akar többé túlsúlyosan élni. – Gyermekkoromban vékony voltam, testnevelés tagozatos általános iskolába jártam, rengeteget sportoltam, öttusáztam, és a focitól a kosárlabdáig minden labdajátékot kipróbáltam. A középiskolában azonban inkább a tanulás, majd a haverok kerültek a középpontba, és persze elkezdtek feljönni rám a pluszkilók. Sok férfitársamhoz hasonlóan én is szerettem a nagy lakomákat, a sörözést, a zsíros, cukros ételeket. Hiába sportoltam, sokkal többet és egészségtelenebbül ettem annál, mint amennyit lemozogtam. Így egyszer csak azt vettem észre, hogy 95 kilót mutat a mérleg. Nekem azonban egy betegség is nehezítette a helyzetemet: kiderült, hogy pajzsmirigy alulműködésem van. Nem akartam életem végéig gyógyszereken élni, ezért elhatároztam, hogy inkább életmódot váltok. Rengeteget köszönhetek egy természetgyógyásznak, aki komplett és szigorú cukormentes és csökkentett szénhidráttartalmú étrendet állított össze nekem, táplálékkiegészítőket, vitaminokat ajánlott, és gyógymasszázzsal segített, hogy meggyógyuljak. Mindezek és a sport együttesen segítettek, hogy novembertől márciusig húsz kilót leadjak. Nemcsak a közérzetem lett jobb, de a végére elmúlt a rendszeres migrénes fejfájásom és erősödött az immunrendszerem is. Persze, egy idő után elkezdtek hiányozni a régi ízek, így újra magával ragadott az evés öröme, de amikor ismét felszaladt néhány kiló, beláttam, a megoldás csakis a teljes életmódváltás lehet” – mondja Ákos, aki hangsúlyozza, az életmódváltás nem egyenlő a tiltásokkal. – Mi alapvetően szeretünk enni. Ezért olyan ételeket készítünk és választunk, amelyek ízletesek, finomak, ugyanakkor egészségesek. Nagyon figyelünk az ételek párosítására, hogy mit mivel eszünk, és mindig megnézzük, hogy milyen alapanyagokat használunk. Így nem kell lemondanunk semmiről. Ugyanúgy eszünk tésztát, pizzát, süteményt, húst, halat, csak mindezeknek az egészséges változatát készítjük el. Nem koplalunk, hanem figyelünk a rendszerességre, és akár naponta ötször eszünk, napi több liter vizet iszunk és rendszeresen sportolunk. Számunkra ma már ez a természetes, és az a furcsa, ahogyan régen éltünk.

Gyulay Ákos

Kora: 30 év
Foglalkozása: IT projektvezető
Magassága: 183 cm
Testsúlya 2010 novemberében: 95 kg
Jelenleg: 75 kg
Módszer, amivel próbálkozott: 90 napos diéta, hagyományos fogyókúra, koplalás
Módszer, amivel lefogyott: Candida-diéta, életmódváltás
Kedvenc étele, itala: Réka tejszínes barackos csirkéje, tej- és tojásmentes durumpalacsintája
Választott mozgásformák: biciklizés, futás, konditerem, tánc
Legfőbb támogatói: apukája
Gyengéi: süti, sör

Ölvedi Réka

Kora: 30 év
Foglalkozása: marketingigazgató, blogger
Magassága: 164 cm
Testsúlya 2007 novemberében: 70 kg
Jelenleg: 55 kg
Módszer, amivel próbálkozott: testsúlykontroll, káposztaleves kúra, paradicsomlé kúra, 90 napos diéta, Norbi Update
Módszer, amivel lefogyott: saját, kitapasztalt egyéni étrend
Kedvenc étele, itala: grill zöldségek, lazac
Választott mozgásformák: biciklizés, futás, kick-boksz, Flabélos, tánc
Legfőbb támogatói: saját maga és akaratereje, hogy meg tudja csinálni
Gyengéi: sajtok

MINTAÉTREND EGY NAPRA:

Reggeli: tojásrántotta friss zöldséggel, rizstejes kávé, ásványvíz
Tízórai: kevés cukortartalmú idénygyümölcs
Ebéd: teljes kiőrlésű pizza
Uzsonna: jegeskávé cukor és tejmentes csokifagyival, rizstejjel és almáspitével
Vacsora: lazac steak zöldségekkel, salátával, barnarizzsel

Hasonlóan szuper cikkeket olvashatsz a legújabb Wellness magazinban, a címlapon Szabó Zsófival!


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X