Főoldal > EGÉSZSÉG > 5 étel a mellrák ellen

5 étel a mellrák ellen

daganatmammográfiamegelőzésmellmellrákrák
0

Írta:

Nem véletlenül hangsúlyozzák a szakemberek a mammográfiai szűrések fontosságát: a korai felismerés akár életeket menthet!

A mellrák megelőzéséért azonban az egészséges életvitellel, a megfelelő táplálkozással is sokat tehetünk. Több kutatás is bizonyítja, hogy a klimaxon átesett nőknél a mellrák kialakulásának kockázatát nagyban növelik a zsíros ételek és az alkohol fogyasztása. Nem véletlen, hogy az USA-ban hétszer annyi nő hal meg mellrákban, mint az ázsiai országokban: az amerikai szupermarketekben kapható élelmiszerek 37 százalékát zsír alkotja, ezek fogyasztása pedig jelentősen növeli a testzsír, valamint az ösztrogénszintet – ez utóbbi hormon felelős többek közt a mellrák kialakulásáért is. Ezzel szemben a nagyrészt szójababból és rizsből álló japán miszo-leves bizonyítottan csökkenti a mellrák kialakulásának veszélyét.

0005142_1.jpg ()

A finomított lisztből és cukorból készült élelmiszerek (mint a fehérkenyér, az édes sütemények, a nasik) sem csak alakunkat támadhatják meg, de hozzájárulhatnak az emlőrák kialakulásához is – bár kutatások szerint a fogyasztásuk csak a menopauzán átesett nők számára jelent közvetlen veszélyt. Érdekesség, hogy a legújabb „tiltólistás” élelmiszerek között már a grapefruit is szerepel – állítólag egy negyednyi gyümölcs is 30 százalékkal növeli a mellrák kialakulásának kockázatát.

A rengeteg káros befolyás mellett azonban sok olyasmit is ehetünk, ami hozzájárulhat az emlőrák kockázatának csökkenéséhez.

  • A leginkább a gyümölcsök és zöldségek héjában koncentrálódó flavonol egy olyan antioxidáns, mely segít a sejteket pusztító oxidációs folyamatok megállításában, így csökken a mellrák kialakulásának veszélye – állítják az Észak-Karolinai Egyetem kutatói.
  • Egy csésze fekete tea, egy pohárka bor is hozzájárulhat a kockázatok csökkenéséhez.
  • A különböző piros zöldségek és gyümölcsök: alma, vöröskáposzta, vörös szőlő, vöröshagyma fogyasztása segíthet a megelőzésben.
  • Szintén fontos a keresztesvirágúakban (kelbimbó, kelkáposzta, brokkoli) megtalálható diindolmetán, és a szója legfontosabb építőanyaga, a genisztein. Ezek az anyagok csökkentik két olyan fehérje termelődését, melyeknek kémiai kölcsönhatása hozzájárul a mell- és petefészekrákot okozó sejtek terjedéséhez.
  • Mindemellett – bár a klinikai vizsgálatok még nem támasztják alá egyértelműen – a mediterrán konyha alapjául szolgáló olívaolaj alapanyaga, az oleinsav valószínűleg ugyancsak jótékony hatású, mivel képes csökkenteni a mellrák kialakulásáért felelős gének aktivitását.

Bár az egyes élelmiszerek káros- illetve jótékony hatását leginkább a klimaxon már átesett nőknél vizsgálták, nem árt odafigyelniük a fiatalabbaknak sem. Ha később nem akarunk rettegni a napjainkban oly sokakat fenyegető rákbetegségektől, egyelőre nincs más dolgunk, mint bőven fogyasztani ezekből az ízletes és egészséges zöldség-és gyümölcsfélékből.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X