Főoldal > SZÉPSÉG > Készítsd magad a kozmetikumaidat!

Készítsd magad a kozmetikumaidat!

kozmetikumnatúrkozmetikumreceptszépségápolás
0

Írta: and

Ha igen, receptjeink segítségével állítsd össze magad személyre szabott, tartós kozmetikumaidat.  A szalonkozmetikumok A boltok polcai számtalan szépségápolási terméket kínálnak. Az árak határa a csillagos ég, ahogyan a bennük lévő mesterséges anyagoké is. Gyakran nem is olvassuk el azt a hosszú és olykor elrettentő felsorolást, amely az „összetevők” címszó alatt található. Pedig érdemes figyelembe venni, […]

Ha igen, receptjeink segítségével állítsd össze magad személyre szabott, tartós kozmetikumaidat.
 
A szalonkozmetikumok

A boltok polcai számtalan szépségápolási terméket kínálnak. Az árak határa a csillagos ég, ahogyan a bennük lévő mesterséges anyagoké is. Gyakran nem is olvassuk el azt a hosszú és olykor elrettentő felsorolást, amely az „összetevők” címszó alatt található. Pedig érdemes figyelembe venni, hogy a sorok kőolajszármazékok, mesterséges illat- és színanyagok, konzerváló- és emulgeáló szerek, kémiai „hatóanyagok” legkülönbözőbb változatait tartalmazzák.

Ezek a szerek, és a termékekben található nagy mennyiségű víz hatása nem hogy az ígért hatást idéznék elő, hanem némely esetben függővé tehetik bőrünket, elzárhatják pórusainkat, meggátolhatják annak természetes működését.

Természetesen nem kell most azonnal megszabadulnunk legkedveltebb, drogériában kapható samponunktól, krémünktől vagy dezodorunktól, hiszen ezek között is akadhatnak kevésbé környezet- és egészségszennyező termékek. Érdemes jobban átolvasni az összetevőket, és elkerülni azokat a termékeket, amelyek például a következő anyagokat tartalmazzák: Petrolatum, Paraffinum liquidum, Cera Microcistallina, Mineral Oil, aluminium, Sodium Lauryl Sulfate.

A legérdemesebb pedig nagyobb arányban használni természetes anyagokból álló termékeket. Ezekhez az interneten is hozzájuthatunk, de sokkal személyre szabottabb és izgalmasabb, ha magunk készítjük el azokat.

A natúrkozmetikumok

A natúrkozmetikumok nagyrészt növényi, esetenként állati eredetű anyagokból állnak. A növényi olajok, zsírok és növényi kivonatok a bőr természetes funkcióit támogatják, a bennük található természetes bőrrokon anyagok segítik a bőr védelmi feladatainak ellátását. Nem tömítik el a pórusokat, segítik a bőr természetes megújulását, rugalmasságának megőrzését.

Ha magunknak keverjük a kozmetikumot, azzal bőr- és hajtípusunknak megfelelő készítményt hozhatunk létre. Ez különösen akkor előnyös, ha problémás – pl. pattanásos – vagy beteg – pl. ekcémás a bőrünk. Ám mielőbb belevágunk a kencefice-keverésbe, mindenképpen konzultáljunk bőrgyógyásszal, kozmetikussal, hogy mely anyagokat használhatjuk fel, és melyeket kerüljük, hogy nehogy kárt tegyünk bőrünkben! 

Fontos szempont, hogy saját készítésű kozmetikumaink nem terhelik annyi hulladékkal a környezetet, hiszen csomagolásaikat újra és újra felhasználhatjuk.

A kozmetikumok elkészítése rövid ideig tart, azonban ha megfelelő arányban és állagra keverjük ki azokat, hosszabb ideig használhatóak. Az alapanyagok az internetről kedvező áron, akár alapcsomagban is megrendelhetőek, és receptekben is bővelkedik a világháló. Nem utolsó sorban pedig a kozmetikum megalkotása valódi kreatív feladat, ezért ha valaki belevág, előbb-utóbb hobbinak érzi majd.

Receptek

Ajakír

Hozzávalók:
– 1 evőkanál mandulaolaj
– 1 evőkanál vazelinolaj
– 1 késhegynyi méhviasz
– 1,2 g shea vaj

Elkészítés:
A kétféle olajat és a méhviaszt tegyük egy tégelybe, egy edényben pedig melegítsünk vizet, és abba helyezzük a tégelyt. Amint elolvadnak az alapanyagok, kézi mixerrel keverjük hozzá a shea vajat, kicsit helyezzük vissza a vízfürdőbe, majd még folyós állapotban öntsük egy edénykébe, és ha kihűlt, máris használható.

Nappali, éjszakai testápoló és arckrém

Hozzávalók:
– 100 gramm shea vaj
– 100 gramm kókuszolaj
– 100 gramm mangóvaj
– 10 csepp illóolaj ízlés szerint

Elkészítés:
Egy szélesszájú üvegbe tegyünk fél csésze shea vajat, negyed csésze kókuszolajat és 1 evőkanál mangóvajat. Olvasszuk fel a napon, utána keverjük össze. Csavarjuk rá a kupakot és tároljuk hűvös helyen. Tetszés szerinti illóolajból 10 cseppet tölthetünk hozzá, ha szeretnék még jobban feldobni. A tejszín finomságú krém használata kellemes és hasznos felüdülés a száraz bőrnek is, mivel a mangóvaj C-vitaminban és esszenciális zsírsavakban gazdag. Hasonlóan üdítő a hatás, ha dobunk a fürdővízünkbe is egy darabkát.

Fürdőbomba

Hozzávalók:
– száraz részhez: 2 csésze szódabikarbóna, 1 csésze citromsav
– olajos részhez: 50 gramm sheavaj, 25 gramm mangóvaj, 5 gramm őszibarackmag olaj, 3 gramm búzacsíra olaj, 12 gramm Polysorbate 20 és 4 gramm illóolaj

Elkészítés:
Keverjük össze a száraz összetevőket és kanállal lazán töltsük bele a formába, majd tegyük félre. Az olajos összetevőket helyezzük hőálló tálba, majd a tálat meleg vízbe. Várjuk meg az összetevők elolvadását. Kanalazzuk ezeket is a formába és keverjük el, hogy ne maradjanak légbuborékok és alaposan bevonják a száraz összetevőket. Helyezzük a formát fagyasztóba 1-2 órára. Ezt követően kivehetjük a formákból, dobjunk egy-két darabot a fürdővízünkbe.

Arcmaszk

Összetevők:
– Két lapos evőkanál zöld agyag
– Víz, gyógynövényfőzet, vagy párlat, ill. aloe vera
– Méz és/vagy glicerin
– 1 csepp illóolaj ízlés szerint

Elkészítés:
Tegyük egy porcelántálba a zöld agyagot. Öntsünk rá két kiskanál vizet, gyógynövényfőzetet, vagy párlatot, illetve aloe verát ízlés szerint. Fa vagy porcelán kanállal keverjük sima masszává. Cseppenthetünk egy nagy csöpp mézet és/vagy glicerint a masszába. Ha túl folyós lett, keverjünk hozzá még egy kis agyagot. Végül adjunk hozzá egyetlen csepp illóolajat. Vigyük fel a maszkot vékony rétegben az arcbőrre (és a nyakra), a szemek és az ajak környékét hagyjuk ki. Hagyjuk 10-15 percig hatni, aztán először száraz kézzel vagy szivaccsal dörzsöljük le a nagyját, majd vízzel mossuk le a maradékot. Végül töröljük meg az arcunkat.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X