Főoldal > SZÉPSÉG > Barnító finomságok

Barnító finomságok

bőrételekleégésnapozás
0

Írta: and

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a világon minden harmadik rákos megbetegedés – évente kétmillió eset – a bőrt érinti, és ezekből 132 ezer a halálos kimenetelű. A bőrrák kialakulásának egyik legfontosabb oka a napsugarak által kiváltott bőrkárosodás. Szinte mindannyian tisztában vagyunk a napozás alapszabályaival (ha mégsem, olvasd el keretes írásunkat), illetve tudjuk, mennyire fontos, […]

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a világon minden harmadik rákos megbetegedés – évente kétmillió eset – a bőrt érinti, és ezekből 132 ezer a halálos kimenetelű. A bőrrák kialakulásának egyik legfontosabb oka a napsugarak által kiváltott bőrkárosodás. Szinte mindannyian tisztában vagyunk a napozás alapszabályaival (ha mégsem, olvasd el keretes írásunkat), illetve tudjuk, mennyire fontos, hogy a bőrünknek megfelelő faktorszámú fényvédőt használjuk. Ám arról talán kevesen hallottak, hogy az ételek is segíthetnek megőrizni bőrünk épségét, vagy éppen ellenkezőleg: ha rosszul választunk, felerősíthetik a napsugarak bőrkárosító hatását.

Ma már bizonyított tény, hogy a napozás előtt és után fogyasztott élelmiszerek hatással vannak a test pigmentációs folyamataira. A kutatók bizonyos ételtípusokat a fényérzékenyítő anyagok közé sorolják, amelyek a szervezetbe jutva érzékenyebbé teszik a bőrt a napsugárzásra, és fototoxikus vagy fotoallergiás reakciókat okoznak, azaz hatásukra napkiütések, napallergiás foltok, szeplők, anyajegyek alakulnak ki. Ugyanakkor pedig vannak tápanyagok, amelyek csökkentik a bőr által elnyelt UVA és UVB sugarak káros hatásait. Állítsd össze jól az étrendedet, hogy a lehető legegészségesebben napfürdőzhess.

Égető ételek

A barnaság először a bőr felső rétegében alakul ki úgy, hogy a bőrben lévő festékanyag, a melanin besötétedik. Ez egy védekező reakció, a bőr így próbálja csökkenteni a mélyebb rétegekbe jutó káros sugarak hatását. Ez a rövid idő alatt kialakuló szürkésbarna szín könnyen lekopik. További napozás hatására 24-48 óra alatt fokozódik a melanin termelődése a bőrben, és a létrejövő új sejtekben a sejtmagokat már sötétebb védőréteg fedi. Mint minden sejt képződését, így a melaninsejtekét is befolyásolja, hogy milyen táplálékot fogyasztunk. Ha a táplálékban magas az úgynevezett fotoszenzibilis, azaz fényérzékenyítő anyagok mennyisége, ezek az új bőrsejtekbe beépülve megakadályozzák a sejtek körül kialakuló védőréteg sötétebbé válását, megkönnyítve ezzel, hogy a napsugarak a bőr mélyebb rétegeibe is eljussanak, és leégést okozzanak.

Ilyen fényérzékenyítő ételek: az alkohol, a citromolaj, a hajdina, a vanília, a zeller, a pasztinák, a petrezselyem, a kapor, az ánizskapor, a füge, a fekete teák. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása napozás előtt két-három órával már nem ajánlott. A kritikus mennyiség természetesen nem néhány szem füge, vagy egy pohár reggeli tea, de egy nagy adag kapormártás vagy zelleres-petrezselymes saláta elfogyasztása után néhány óráig inkább ne menj napra.

napozas2.jpg ()Óvatosan a gyógyszerekkel!

A mindennap használatos gyógyszereink is tartalmazhatnak érzékenyítő anyagokat. Ilyenek például a kinint tartalmazó fogamzásgátló tabletták, az ízületi panaszokra felírt szteroidos gyógyszerek, a szelént és B2-vitamin tartalmazó multivitamin-készítmények, valamint az emésztést segítő étrend-kiegészítők.

Az antibiotikumok, a különböző gombásodás elleni szerek, a vizelethajtók, a nyugtatók, a náthát és allergiát gyógyító szerek is érzékenyebbé tehetik a bőrödet, ezeknek a gyógyszereknek a betegtájékoztatója is tartalmazza, hogy növelik a napérzékenységet, amit nem árt komolyan venni. Ha ilyen orvosságot szedsz, semmiképp ne napozz, vagy ha mégis, akkor is használj magas faktorszámú fényvédőt, ha csak néhány percre mész a napra. Vegyél fel sapkát vagy kalapot, a dekoltázsodat pedig lenge kendővel takard el.

A bőrödre kenhető testápoló szerekkel is bánj óvatosan, kellemetlen leégést és bőrirritációt okozhat, ha petróleum-, illetve szénalapú, vagy pézsmát tartalmazó kozmetikumokkal a bőrödön indulsz napozni.

Előzd meg!

A leégés kockázatát csökkentheted, ha napozás előtt és után antioxidáns hatású C-, E- és A-vitaminban gazdag ételeket fogyasztasz. Ezek az anyagok meggátolják, hogy a sugárzás hatására sejtkárosító szabadgyökök képződjenek, továbbá képesek semlegesíteni a már létrejött káros anyagokat.

– Az A-vitamin előanyaga, a béta-karotin nagy mennyiségben található a sárgarépában, a sárgabarackban, a sárgadinnyében, a sütőtökben, a májban, a tengeri halakban, a tojássárgájában, a vajban, a tej- és tejtermékekben, a sötétzöld vagy a mélysárga színű zöldségekben és gyümölcsökben.

– C-vitaminban gazdag étel a gyümölcsök nagy része, kiváltképp a déligyümölcsök és a zöldségek. Úgy viheted be a szervezetedbe a legnagyobb mennyiséget, ha nyersen fogyasztod ezeket a finomságokat.

– E-vitaminból sokat tartalmaznak a növényi olajok (napraforgó-, szója-, kukoricaolaj), a búzacsíra, a mogyoró, a mandula és a diófélék, az olajos magvak, a zöld leveles zöldségek és a teljes kiőrlésű gabonafélék, valamint a tojás és a tej.

– A réz, a cink erőteljes antioxidáns, azaz szabadgyökfogó hatású anyagok, megtalálhatók a tengeri állatokban, az állati belsőségekben, a hüvelyesekben, a lencsében, a búzakorpában, a szárazbabban, a mogyoróban, a májban.

napozas3.jpg ()Gyümölcs és zöldség kívül-belül

Ezek a jótékony gyümölcsök és zöldségek nemcsak elfogyasztva, hanem pakolásként használva is óvják és táplálják a bőrödet. Íme néhány tuti recept:

Napozás utáni mandulakorpa-pakolás

Két evőkanál mandulakorpát keverj pépesre egy kevés tejjel. Ecsettel vidd fel az arcodra, majd ha megszáradt, nagyon óvatosan mosd le langyos vízzel. E-vitamin tartalmának köszönhetően puhítja a bőrt.

Élesztőpakolás hámló bőrre

Egy evőkanál élesztőt egy kevés langyos tejjel és néhány csepp uborkalével keverj össze, kend fel a hámló bőrfelületre, majd száradás után dörzsöld le. A pakolás hámlasztó hatású, frissen leégett bőrön ne alkalmazd!

Uborkapakolás leégett bőrre

Egy evőkanálnyi uborkalét keverj össze egy kávéskanál tejszínnel. Adj hozzá egy habbá vert tojásfehérjét, kend a keveréket az arcodra, takard le felmelegített törülközővel és pihenj így egy kicsit. Langyos vízzel óvatosan mosd le.

Ápoló paradicsompakolás

Passzírozz át szitán két érett paradicsomot, adj hozzá egy-egy evőkanál zabpelyhet és tejszínt, valamint egy késhegynyi bóraxot. Kend fel az arcodra és tíz perc elteltével mosd le. A tápláló pakolás jót tesz a bőrödnek egy hosszú, strandon töltött nap után. Érett bőrre különösen ajánlott.

A napozás alapszabályai

1. Ne napozz a legmelegebb időszakban, 11 és 15 óra között.
2. Védd a fejedet, és viselj minden esetben UV-szűrővel ellátott napszemüveget.
3. Alaposan kend be magad már a napozás megkezdése előtt 30-40 perccel.
4. Fürdés után kend be magadat újra, hiszen a homok és a törülköző ledörzsölheti, a víz lemoshatja a napozószert.
5. Az érzékeny bőrűek az első napokban 15 percnél tovább ne maradjanak a napon, és csak lassanként növeljék a napozási időt.
6. Bőrtípustól függetlenül az első napokban javasolt a magas fényvédőfaktorú krém használata.
7. Használj napozás utáni hidratáló, hűsítő, bőrnyugtató zselét, így elkerülheted a bőr kiszáradását, és sokáig megőrizheted a barnaságot.
8. Fogyassz friss, nyers ételeket, elsősorban magas víztartalmúakat.
9. Igyál sok folyadékot, többet, mint amennyit egyébként szoktál.
10. Az UV-sugárzás 50-60 százalékban a fák lombján is áthatol, így a félárnyékos helyeken sem szabad hosszasan időzni fényvédő nélkül.
11. Napozás után kerüld a kádfürdőt, amely hámlasztja a bőrt, inkább válassz langyos zuhanyt.
12. A napozás utáni készítmények hatását növelheti, ha a hűtőben tárolod a termékeket.

Forrás: Wellness magazin 2007./07.

Hidratálás belülről: A gyönyörű és egészséges bőr egyik titka


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X