Főoldal > SZÉPSÉG > Csak látszatbetegség a narancsbőr?

Csak látszatbetegség a narancsbőr?

bőrápolásnarancsbőr
0

Írta:

A cellulitet 1973-ban írta le először Nicole Ronsard, egy New York-i szépségszalon tulajdonosa. A problémát “zsír, víz és mérgező bomlástermékek kombinációjaként” határozta meg, amellyel a szervezet nem tud mit kezdeni.

A Ronsard által adott név a köznyelvbe hamar cellulitiszként vonult be, a latin hangzású utótagja (-itisz) szinte mindenkiben súlyos gyulladás képzetét kelti, amelynek feltétlenül gátat kell vetni, és persze kezelni kell, mielőtt még nem késő. A hamburgi egyetemi klinika professzora szerint azonban ez tévhit.

“A cellulitet betegségnek tartani egyszerűen marhaság” – nyilatkozta Matthias Augustin a Süddeutsche Zeitungnak. “Valójában a bőrben lévő kötőszövet ártalmatlan, legföljebb csak optikailag zavaró meggyengüléséről van szó, amely csaknem mindig nőknél jelentkezik, mégpedig az évek során szinte mindenkinél”.

Orvosi szempontból a narancsbőrt az idézi elő, hogy a bőr alatti zsírszövet behatol felsőbb bőrrétegekbe. Ennek rostjai oszlopszerűen tartják össze a zsírrészecskéket. Az eredmény: durva pórusos mintázatú, szinte szemcsés bőrfelület – mint a friss narancs esetében. Ráadásul nagy mennyiségű kötőszöveti nedvesség gyűlik össze a bőr felső rétegeiben, ami megváltoztatja a zsírszövet felépítését.

Érdekes módon 1973 előtt senkit nem izgatott a cellulit, pedig akkor is létezett. Az 1962-ben forgatott egyik James Bond-filmben Ursula Andress, a hatvanas évek szexbálványa bikiniben hódította meg a férfinézők szívét. Az senkit nem zavart, hogy combjain a bőr egy szemcsés pingpongütő felületére emlékeztetett. Évszázadokkal korábban pedig Pieter Paul Rubens németalföldi festő képein számos lenge öltözetű hölgyet örökített meg, akik iskolapéldájául szolgálhattak volna a narancsbőr különböző fokozatainak, ha a “kórisme” akkor már létezett volna.

1973 óta viszont a nők kétségbeesnek a narancsbőr láttán, utálják saját combjukat, és hisznek a sok sarlatánnak, akik azzal hitegetik őket, hogy megszabadítják őket az esztétikai hibától. Kár a kidobott pénzért – mondja Augustin professzor. Először is: a kötőszövet változásainak jelentős hányadát genetikai hajlam idézi elő, ezek nem kezelhetők. Másodszor: a cellulit kezelésére ajánlott terápiák többsége nem állja ki a gyakorlati próbát. A Journal of the American Academy of Dermatology 2010 tavaszi kiadása több mint 50 eljárást vett górcső alá – és közülük egyetlenegy sem segített a problémán.

Ennek dacára virágzik a narancsbőr ellen segítséget ígérő iparág: a haszontalan terápiák története során még egyetlen egy sem hozott annyi pénzt művelőinek, mint e kitalált betegség kezelése. A cellulittól “megszabadító” krémek, zselék, olajok, vitaminok, pakolások, elektromos kezelések, vákuumterápiák éves forgalmát ötmilliárd dollárra becsülik a világon.

Forrás: MTI


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X