Főoldal > Utazás > Újulj meg utazás közben!

Újulj meg utazás közben!

0

Írta: and

Alternatív turizmus

A távoli lélegzetelállító tájak, idegen kultúrák az utóbbi évtizedben egyre elérhetőbbé váltak, szinte naponta indulnak járatok utasokkal tömve valamilyen egzotikus helyszínre. A turizmus-rohamban való fejlődésének azonban megvannak a hátulütői is: a látogatók tömege miatt pusztulnak a természeti kincsek., a feltöltődésre kiéhezett utazó pedig sokszor vajmi keveset lát a helyiek kultúrájából. Ha szeretnél gyönyörű tájakon kikapcsolódni úgy, hogy azt a környezet sem sínyli meg, az alternatív turizmust neked találták ki!

Vidéki idill

A pihenésért nem kell feltétlenül órákat repülnöd, kis hazánk bővelkedi a szebbnél szebb helyekben. Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a falusi turizmus. Ez általában parasztházak bérbe adását jelenti, de van, ahol olyan kiszolgálásban lehet részed, mintha egy hotelben üdülnél. A lehetőségeknek se szeri, se száma, választhatsz bio étrendet adó falusi vendégház, önellátó házbérlés, szervezett programok, vagy épp az édes semmittevés között. A lényeg, hogy a városi sürgés-forgásból kiszakadva élvezheted a vidék csendjét és nyugalmát. Fedezd fel a környéket ráérősen! Egy nagy bicikli- vagy gyalogtúra után pedig jól fog esni egy pohár meleg tea a begyújtott kályha melege mellett.

Ökoturisták

Legyen szó búvárkodásról az ausztrál korallzátonyoknál, vagy heverészésről Bali szigetén, a lehetőségeknek csak a pénztárcánk szabhat határt. Azonban egyre többen veszik számításba a pihenésük környezetre gyakorolt hatását is az úti cél megválasztása közben.
Az úgynevezett ökoturizmus a fenntartható fejlődés mellett áll ki. A szálláshelyeken szelektíven gyűjtik a hulladékot, környezetbarát anyagokat használnak, és igyekeznek a lehető legzöldebb életmódot kialakítani. oko2.jpg ()Elsősorban gyönyörű, zavartalan természeti környezetbe irányítják az utazni vágyókat, ahol minden fejlesztés a terület megóvásának van alárendelve. Tudatos utazóként úgy ismerheted meg a helyiek életét és kultúráját, hogy közben nem teszed ki káros hatásoknak lakóhelyüket, és hozzájárulsz életminőségük javításához. Magyarország számos nemzeti parkjában és tájvédelmi területén is gyakorolhatod a felelősségteljes turistáskodást!

Spirituális utazások

Az Ízek, imák, szerelmek (Eat, Pray, Love) című könyv és a  belőle forgatott film óta a megvilágosodást és feltöltődést elősegítő zarándokutak újra reneszánszukat élik. Miközben 10 éve még csak egy maroknyi elszánt ember vágott neki El Camino útjának, mára már egy egész iparág fejlődött a lelki békét keresők köré. Ha úgy érzed, igazi kihívás elé állítanád magad, választhatsz bakancsos-hátizsákos zarándokutat, és még Spanyolországig sem kell menned.
Az osztrák Hemma út előnye amellett, hogy közel van, a csodálatosan békés alpesi környezetben rejlik. A friss levegőn túrázva megtett kilométerek nemcsak a testednek, a gondolataidnak is jót tesznek. Spirituális tanítók szerint gyaloglás közben normalizálódik a légzés, tisztább lesz az elme, és az ember megtanul a jelenre koncentrálni. Ha kitúráztad magad, pihenésképpen választhatsz a megannyi szálló által kínált wellness program közül. A léböjt kúráktól kezdve a különböző meditációs gyakorlatokig, rengeteg segítséget kaphatsz a tartalmas pihenéshez. Ha inkább itthon kalandoznál, válaszd Dobogókőt! Még a dalai láma is felkereste, hitük szerint ugyanis itt található a Föld szív csakrája.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X