Hát igen, vannak, olyan helyzetek, amikor az ember úgy gondolja, nem érdemes folytatni. Nem érdemes még egyszer bemenni a munkahelyre, nem érdemes felhívni, akit eddig szerettünk, vagy egyáltalán levegőt venni sem kéne többé. Egy fájdalmas szakítás, valakinek az elvesztése – és egy pillanat alatt kicsúszik a lábunk alól a talaj, de úgy, hogy azt hisszük, […]
Hát igen, vannak, olyan helyzetek, amikor az ember úgy gondolja, nem érdemes folytatni. Nem érdemes még egyszer bemenni a munkahelyre, nem érdemes felhívni, akit eddig szerettünk, vagy egyáltalán levegőt venni sem kéne többé.
Egy fájdalmas szakítás, valakinek az elvesztése – és egy pillanat alatt kicsúszik a lábunk alól a talaj, de úgy, hogy azt hisszük, az életben többet nem tudunk talpra állni. Hogy kinél mikor szakad el a cérna, mikor érzi úgy, hogy ez élete legrosszabb szakasza, az egyéni tűrőképességtől függ. Akad, aki jobban bírja a pofonokat, és van, aki hamar elesik tőlük. És ez az, amire nem készít fel bennünket senki. Nem volt olyan tantárgyunk, hogy „hogyan épülj fel, ha megtudod, hogy a szerelmednek mással is viszonya van”, és anyukánk is inkább arra tanított minket, hogyan legyünk jó kislányok – arra viszont nem, mit csináljon ez a jó kislány, ha a világ elromlik körülötte.
Tanulságos, ki hogyan győzte le, amit első pillanatban legyőzhetetlennek tartott, legyen az betegség, túlsúly vagy vetélytárs. A felhívásunkra rengeteg levél érkezett, nehéz volt a döntést. Végül Anett történetét díjaztuk a nyaralással, mivel tőle aztán tanulhatunk, hogyan kell erősnek lenni. És hogy folytatni igenis érdemes.
 |
 |
 |
 |
 |