Főoldal > EGÉSZSÉG > Vaginizmus – szex behatolás nélkül?

Vaginizmus – szex behatolás nélkül?

frigiditásvaginizmus
0

Írta:

Ahogy a nő és a férfi látja”Az a helyzet, hogy 26 éves vagyok, és a szex eddig valahogy nem működött a pasikkal (…) Az első fiú akivel lefeküdtem volna nem tudott belém hatolni (…) Akkor arra gondoltam, hogy biztos azért volt, mert az első volt, tartottam tőle, stb (…) Aztán így történt egy másik sráccal […]

Ahogy a nő és a férfi látja

”Az a helyzet, hogy 26 éves vagyok, és a szex eddig valahogy nem működött a pasikkal (…) Az első fiú akivel lefeküdtem volna nem tudott belém hatolni (…) Akkor arra gondoltam, hogy biztos azért volt, mert az első volt, tartottam tőle, stb (…) Aztán így történt egy másik sráccal második alkalommal is. Ezek persze nem komoly kapcsolatból adódó helyzetek voltak.De idén nyáron megiskerkedtem egy fiúval, nagy szerelem lett, és a dolog vele sem ment.” (részlet egy fórumozó hozzászólásából)

“Volt egy alkalmi barátnőm, egy harminc éves(!), szíriai lány. Néhányszor találkoztunk, majd felmentünk a lakásomra. Az “akció” előtt vallotta be, hogy még szűz, mert egyetlen barátjával sem sikerült a behatolás. Ekkor sokat beszélgettünk, majd a következő alkalommal megpróbáltam én is, türelmesen, lassan. Ám hiába, sajnos én sem jártam nagyobb sikerrel. Még soha nem találkoztam hasonló helyzettel. A kapcsolat alkalminak indult és így is végződött, hiszen néhány nap múlva hazautazott a lány. Ám azóta megtudtam, hogy megházasodott és gyereket is szült, úgyhogy ezek szerint sikerült túllendülnie ezen a problémán.” (Attila, 33)

„Nem vagyok frigid!”

0006031_1.jpg ()

Fontos tudni, hogy a szexuális zavarral küszködő nők nem frigidek, és az sem igaz, hogy egyáltalán nem élnek nemi életet. Ugyanúgy vágynak a kielégítő együttlétre, ugyanúgy átélik a szeretkezés izgalmi fázisait: kívánják a párjukat, van nedvesedésük, sőt, a csikló ingerlésével nagyszerű orgazmusokat is át tudnak élni. Testük azonban nemet mond a behatolásra. Nem csak a péniszt, hanem semmilyen más tárgyat nem engednek a hüvelyükbe: legyen szó szexuális segédeszközről, partnerük ujjairól vagy akár egy nőgyógyászati rutinvizsgálat eszközeiről. Ez persze nagyon megnehezíti egy egészséges és felhőtlen párkapcsolat kialakítását. Hiszen a mindkét fél számára kielégítő szex alapfeltétele egy kiegyensúlyozott, boldog szerelemnek. Épp úgy, ahogy a lelki harmónia és az egymást támogató attitűd is. Ebben a helyzetben kulcsfontosságú segítséget jelent egy elfogadó, türelmes társ.

A vaginizmus lelki háttere

A szexuális zavar hátterében lelki okok állnak, ennek feltárása és megoldása szexuálpszichológus segítségét igénylő, hosszú, terápiás feladat. A nemiségtől, a szüzesség elveszítésétől való abnormális félelem okozhatja: aggódás az esetleges fájdalomtól, vérzéstől. Esetleg egy korábbi, negatív tapasztalat, sőt, az is előfordulhat, hogy egy gyerekkorban elszenvedett zaklatás áll a probléma hátterében. Ha messzebbre nézünk, akkor pedig a nőiségtől, a teherbeeséstől, a felnőttségtől és az ezekhez társuló szerepektől való félelemre vezethető vissza a diszfunkció. Sokan úgy hiszik, hogy a vaginizmus kifejezetten a fiatal, szexuális szempontból tapasztalatlan fiatal lányok „betegsége”, ám bármilyen meglepő, tartós kapcsolatban élő, már szült nőkkel is előfordulhat, hogy valamilyen traumatikus élmény hatására képtelenné válnak a korábban megszokott nemi életre.

Vaginizmus – ahogy a szakértő látja:
A vaginizmus olyan nőgyógyászati pszichoszomatikus betegség, amelyet el kell különíteni az esedleseges fejlődési rendelleneségek és műtéti beavatkozások elhúzódó következményeitől (pl. szülés, gátmetszés vagy gyulladásos vaginális fertőzések).
Önálló kórforma, amelynek  komoly lelki háttere lehet – vallja, dr. C. Molnár Emma, a Nők Lapja Cafe pszichoterapeuta szakértője.
Kiváltó okai lehetnek:
– Gyerekkori trauma  (pl. molesztálás)
– Szüzességet védő szülői magatartások: (pl. szexualitást kerülendő vallásos nevelés)
– A szülők részéről a  pubertáskori intimitás figyelmen kívül hagyása – (pl. a serdülő lány egy ágyban alszik a fiútestvérrel vagy a szülővel a nemi érés időszakában)
A vaginizmus nem keverendő össze a dyspareunia-val, azaz “fájdalmas közösüléssel” sem, amely a nőknél akkor jelentkezik, amikor a páciens már nemi életet él.

Légy őszinte magadhoz

Mielőtt szakemberhez fordulnál, válaszolj az alábbi kérdésekre őszintén!
– Volt-e már valaha olyan szexuális élményed, amely során a hüvelyed annyira összezárult, hogy partnered képtelen volt a behatolásra?
– Meg tud-e vizsgálni a nőgyógyász a hüvelyeden keresztül?
– Már a közösülés gondolatára is begörcsöl a hüvelyed?
– Idegenkedsz-e a gondolattól, hogy a testedbe fogadj valakit?
– Van-e rendszeresen visszatérő nőgyógyászati betegséged?
– Ért-e valaha valamilyen negatív szexuális élmény?
– Szorongsz-e amiatt, hogy a szexuális együttlét alatt esetleg teherbe eshetsz?
Ha az első kettőre, és azon kívül még bármelyik más kérdésre igennel válaszoltál, akkor nem zárható ki, hogy vaginizmus okozza a problémádat. Keress fel egy nőgyógyászt, aki meg tudja állapítani, hogy lélektani ok vagy anatómiai elváltozás áll a tüneteid hátterében! Ha a diagnózisa megerősíti a gyanúdat, kérd el tőle olyan szexológus szakember elérhetőségét, aki kifejezetten ezzel a problémakörrel foglalkozik!

Két hatékony megoldás: lélekgyógyász és intimtorna

Hallgass a szakember véleményére: ha kell igenis vedd igénybe lélekgyógyász segítségét. Nagyon fontos ugyanis feltárni a betegség hátterében álló pszichés szorongásokat, s ez külső segítség nélkül szinte lehetetlen vállalkozás. Ne bízz abban, hogy egyszer csak magától rendeződik a probléma – ez csak nagyon ritkán sikerül, s amíg elodázod a megoldást, még erősebben rögzülnek a negatív élmények. Addig is, amíg sikerül megfelelő segítséghez jutnod, érdemes végiggondolnod a viszonyodat saját nemiségedhez! Elfogadod-e, szereted-e a testedet olyannak, amilyen? Alaposak-e szexuális ismereteid? Ismered-e a nemi szerved, szeméremtestedet, hüvelyed felépítését, működését? Vannak-e olyan irracionális félelmeid, amelyek a szexuális élethez kötődnek (félelem a szüzesség elvesztésétől, a teherbeeséstől, fájdalomtól, betegségtől, stb.)
Fizikai síkon is tehetsz azért, hogy megoldódjon a problémád. Próbáld ki az intimtornát, amely megtanít a hüvely és a medencefenék izmainak az akaratlagos mozgatásra. Például Budapesten, a Szent Imre Kórházban nőgyógyász orvos beutalójával akár ingyenesen is részt vehetsz olyan foglalkozásokon, ahol megtanulhatod intim izmaid használatát.

A férfi feladata

Kevés szó esik róla, pedig a vaginizmusban szenvedő nő partnerére is nehéz feladatot ró a szexuális zavar. A férfi egyszerre érezhet dühöt és tehetetlenséget, ugyanakkor felmerülhet benne – különösen, ha nem rendelkezik túl nagy tapasztalattal szexuális téren – vajon nem ő-e a bajok okozója? Ezek az érzések teljesen természetesek, békét kell kötnie velük! De tudnia kell, hogy a probléma nem benne van! Fontos, hogy tudja: ez nem azért van, mert Te nem kívánod Őt, és így akarsz kitérni a szexuális együttlétetek elől. Tudatosítani kell benne: ez egy betegség, amely megakadályoz Téged abban, hogy együtt lehessél vele!

Tanácsok férfiaknak:

– Légy türelmes, de ez ne azt jelentse, hogy hónapokra, évekre lemondtok a szexuális örömökről! Használjátok a fantáziátokat, s menjetek el a legvégsőkig – de a behatolást ne erőltesd!
– Ne mondd a barátnődnek, hogy „lazulj el”! Nem tud ellazulni, ehhez kell a szakember segítsége! Inkább tegyél meg mindent annak érdekében, hogy önfeledt legyen az együttlét.
– Soha ne fenyegesd meg azzal, hogy megcsalod, vagy elhagyod!
– Ne hagyd, hogy barátnőd bagatellizálja a problémát vagy, hogy önmaga próbáljon felülkerekedni e szexuális zavarán! Értesd meg vele, hogy sürgős segítségre van szüksége: kísérd el a nőgyógyászhoz, majd a pszichológushoz!
– Dicsérd sokat, hadd tudja azt, hogy Te mennyire csinos és vonzó nőnek találod!

Hidd el: Segítségeddel és egy megfelelő szakember támogatásával bizonyosan sikerül túljutnotok ezen a nehéz időszakon, s megerősödve kerülhettek ki a mindkettőtök életét megnehezítő párkapcsolati problémából.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X