Minden pasiban az apát keressük?

A család a legfontosabb és legősibb kapcsolatrendszer életünkben, mely alapvetően határozza meg személyiségünket és a világhoz fűződő viszonyunkat. A családban férfi és nő szétválaszthatatlan egységet alkotnak, a különböző minőségű energiák képviselői ők, így az egymás iránt táplált érzelmeik döntőek egy család életében. A hagyományos családmodell napjainkban igencsak nagy válságban van. A nők egyenjogúvá válásával a tradicionális szerepek felborultak, az újak viszont még nem kerültek a helyükre, emiatt egyre több a széthullott család, és ennek következtében egyre többen nőnek fel apa nélkül.

Hódító hercegnők

Minden édesapa különleges szerepet tölt be kislánya gyermeki világában, hiszen ő jelenti az első férfit, az első „lovagot”. Egy kis hercegnő huncut mosolyával, bájával, kedvességével mindig képes megbabonázni édesapját, ártatlansága és érzékenysége nemcsak az apai szeretetet, hanem a védelmező férfi karakterét is kiváltja. Kálmán Hedvig Hellinger-terapeuta szerint négyéves kora körül minden kislány megéli, hogy ellenállhatatlan kis nővé válva elcsábítja az egyetlen és legfőbb férfit: az apját. Ezzel tudattalanul is az édesanyja helyére kíván lépni.
„Kulcsfontosságú, hogy miután a kiélte hódítási vágyát, a szülők határozottak legyenek, és visszaküldjék őt a helyére – a gyerekszobába, hiszen a kislánynak tiszteletben kell tartania, hogy az apjának már van egy hercegnője, és a családban az anya az első nő – szögezi le szakértőnk. – Ha a szülőknek van olyan intim szférája, ahová a gyerekeket nem engedik be – ebbe a szférába minden közös ügy beletartozik, a szexuális életüktől kezdve egészen a párkapcsolati konfliktusokig –, a kislány felszabadult gyermekké válhat, majd felnőve megkeresheti azt a férfit, aki számára már ő lehet az első nő.”

Erős kéz és biztonságérzet

A női önértékelési problémák hátterében gyakran az áll, hogy kislányként nem kapjuk meg édesapánk részéről a megerősítést, nem tanuljuk meg mellette, hogyan vegyük le a lábukról a teremtés koronáit, és nem tapasztaljuk meg, milyen egy férfi feltétel nélküli szeretete. Apukánk által sajátítjuk el a férfiak világának szabályait, értékeit, az erősebbik nemre jellemző alapvető viselkedési mintákat, gondolkodásmódot, beszédstílust, konfliktuskezelést. Többnyire apukánkkal fedezzük fel a külső világot: vele megyünk először hegyet mászni, autókázni, együtt próbáljuk ki a legnagyobb csúszdát, és ő fogja a kezünket, amikor először merészkedünk a strandon a mélyvízbe. Fontos, hogy amikor kilépünk a „nagyvilágba”, ne érezzük magunkat egyedül, és kialakulhasson bennünk a biztonságérzet, hogy tudjuk, ha elbotlunk, mindig ott van egy erős kéz, ami megtart minket. Amikor cseperedni kezdünk, és hirtelen nővé válunk, alaposan zavarba tudjuk hozni apukánkat, aki sokszor nem tudja, hogyan viszonyuljon hozzánk ebben az új helyzetben. Már nem vagyunk kislányok, így az eddig megszokott testi intimitás ingoványos területté válik. Mégis nagyon lényeges pont ebben a korban, hogy az önértékelési zavarokkal küzdő kamaszlány megkapja apukájától az elfogadást, és úgy érezhesse: édesapja számára ő a legszebb a világon.

Minden férfiban apánkat keressük?

Felnőtté váláskor szüleinkhez fűződő viszonyunk alapjaiban változik meg. Ilyenkor már felismerjük és látjuk a hibáikat, így gyakran apukánk iránti lojalitásunk és rajongásunk is szertefoszlik. Intenzív lelki munkával azonban feltárhatjuk lelkünk rejtett zugait, szembesülhetünk gyermekkori sérelmeinkkel, apukánk esendőségével, és azokkal a hibáival, melyek következtében maradandó hegek képződtek a lelkünkön. Ennek a lelki folyamatnak a végén egészséges esetben az elfogadás áll, és ha elég érett a személyiségünk, az édesapánk hibáztatása helyett elismerjük: mindent megtett értünk, amire az adott helyzetben képes volt, személyisége, élethelyzete, lehetőségei, valamint korlátai tükrében, és a hála érzetével gondolunk mindarra, amit tőle kaptunk. Ez az alapja a szeretetteljes felnőtt kori apa-lánya kapcsolatnak. A szakemberek egyetértenek abban, hogy édesapánkhoz fűződő érzelmeink nagy hatással vannak a későbbi szerelmi életünkre is. Ahogyan apukánk velünk beszélget, viselkedik, vagy ahogyan más nőkkel – különösen édesanyánkkal – bánik, az kiindulási pontként szolgál számunkra. Ha szeretetteljes érzelmek kötnek minket össze, akkor természetes, hogy későbbi partnereinkben édesapánkat keressük. Ha pedig többnyire rossz élményeink vannak, megfogadjuk, hogy teljesen más típusú partnert keresünk magunk mellé. Sajnos mégis gyakori, hogy azok a lányok, akiknek édesapja agresszív, vagy gyakran néz a pohár fenekére, maguk is ugyanabba a csapdába esnek, mint édesanyjuk, és minden igyekezetük ellenére megismétlik a nehéz sorsot. Ezekbe az örökölt, ám hibás viselkedési mintákba nem szabad beletörődni, hiszen ha dolgozunk magunkon, megnöveljük annak esélyét, hogy valódi társra találjunk egy férfiban.

Helyek és szerepek

Egyre többen nőnek föl csonka vagy patchwork családban (SZÓTÁR). Az édesapa jelenlétének hiánya minden gyermekben, de különösen a lányokban hagy maradandó, nehezen gyógyuló sebeket. Sok anya ott követi el a hibát, hogy megpróbál a lányának apja helyett is apja lenni, pedig egy egyedülálló nő nem képes arra, hogy pótolja az apai szeretetet, és nem is szabad úgy tennie, mintha az apa személye és szerepe lényegtelen lenne. Ha pedig az anyuka új partnert talál magának, figyelnie kell arra, hogy ne akarja az új párját a gyermek édesapjának helyére léptetni, hiszen a család egyensúlya szempontjából elsődleges fontosságú a családi szerepek tiszteletben tartása, és senki nem zárható ki a helyéről következmények nélkül. Bár ez a ritkább eset, de az is előfordul, hogy az apa neveli egyedül a lánygyereket.
„Ebben a helyzetben a lány gyakran ösztönösen a feleség szerepét igyekszik betölteni, tehát saját anyja helyére igyekszik lépni – magyarázza Kálmán Hedvig. – Előfordul az is, hogy egyedül maradt édesapját megsajnálva az apa édesanyja, tehát a saját nagymamája helyére állva kezd el működni. Ezekbe a helyzetekbe annyira beleragadhat, hogy a későbbi egészséges partnerkapcsolatok kialakulása is veszélybe kerülhet, hiszen az erőteljes és tartós szerepzavar miatt a lány úgy érzi, hogy a férfi szerep már be van töltve az életében.”

„Mintha hiányozna az egyik felem”

Lilla alig ismerte az édesapját, ennek hátrányával felnőttként szembesült igazán:
„Csupán egyéves voltam, amikor elváltak a szüleim, és később csak nagyon ritkán találkoztam apukámmal. Felnőttként értettem meg, hogy – édesanyám minden igyekezete ellenére – mennyire hiányzott az életemből a férfi. Mindig önértékelési problémákkal küzdöttem, és a korai párkapcsolataimmal is apám mardosó hiányát próbáltam csillapítani. Túlzott ragaszkodásommal előbb-utóbb elüldöztem magam mellől a férfiakat, és beigazolódott, amitől rettegtem: a férfiak mindig elhagytak.

A témáról bővebben a Wellness magazin májusi számában olvashatsz!

Képek forrása: Profimédia