Főoldal > EGÉSZSÉG > Egymillió fontért bárkivel

Egymillió fontért bárkivel

párkapcsolatszexszexualitás
0

Írta:

A 12 ezer felnőtt brit bevonásával elvégzett internetes vizsgálat – amelynek eredményeit a The Sun, a legnagyobb brit bulvárlap ismertette – kimutatta: a válaszadók 22 százaléka soha nem használ óvszert, és 42 százalékuk is csak “néha”.  Arra a kérdésre, hogy “megvásárolható” lenne-e egy intim együttlétre, 43,5 százalék mondta azt, hogy “semmiképpen”, 29,7 százalék viszont egymillió […]

A 12 ezer felnőtt brit bevonásával elvégzett internetes vizsgálat – amelynek eredményeit a The Sun, a legnagyobb brit bulvárlap ismertette – kimutatta: a válaszadók 22 százaléka soha nem használ óvszert, és 42 százalékuk is csak “néha”. 

Arra a kérdésre, hogy “megvásárolható” lenne-e egy intim együttlétre, 43,5 százalék mondta azt, hogy “semmiképpen”, 29,7 százalék viszont egymillió fontért (300 millió forintért) odaadná magát bárkinek, akinek ennyit megér egy éjszaka. Vannak ugyanakkor jóval kevésbé igényesek is: 5,5 százaléknak száz font, 10,8 százaléknak ezer font, 14,1 százaléknak 25 ezer font is elég lenne. 

A felmérésbe bevontak 13,1 százaléka hajlandó lenne a szexre azzal is, aki kifizeti helyette lakáshitelét, 5,4 százalék pedig a nyári labdarúgó világbajnokságra szóló belépőjegyért is ágyba bújna.

A britek fele ugyanakkor a valóságban nem nagy hódító: 17,4 százalékuk egy, 32,5 százalékuk 2-5 eddigi szexuális partnerről számolt be, 1,7 százalék ugyanakkor a “száznál több” választ jelölte be arra a kérdésre, hogy hány emberrel került intim kapcsolatba. 

A szexszel viszont sokan meglehetősen fiatalon megismerkednek: 27 százalék azt mondta, hogy 16 éves kora előtt megszabadult szüzességétől, további 20 százalék pedig 16 évesen szánta rá magát ugyanerre.

A megkérdezettek csaknem kétharmada nézett már pornófilmet, 22,2 százalékuk járt már sztriptízbárban, 15,6 százalék pedig azt is kipróbálta, hogy milyen hármasban a szex.

Forrás: MTI



További cikkeink a témában

60 felettmozgás

Mozgás 60 felett: merőben mást javasol a szakértő, mint amit eddig tudtunk

Írta:
0

Hatvan év felett sokan úgy gondolják, hogy a legbiztonságosabb mozgás a séta, és a megerőltetőbb edzéseket jobb elkerülni. A szakértők azonban egyre határozottabban hangsúlyozzák, hogy az izmok erősítése legalább olyan fontos, mint a rendszeres gyaloglás. Egy friss, 2026-os szakmai ajánlás arra is rámutat, hogyan őrizhetjük meg erőnket és önállóságunkat idősebb korban.

gyümölcsszakértő

Nem biztos, hogy jót teszel a szervezeteddel: ez az őszi gyümölcs alattomosan átver

Írta:
0

Az őszi gyümölcsök közül a szőlő az egyik legkedveltebb, hiszen édes, lédús, és egészséges nassolnivalónak tartjuk. Van azonban egy tulajdonsága, amelyről sokan megfeledkeznek: szinte észrevétlenül képesek vagyunk nagy mennyiséget megenni belőle. Egy dietetikus elárulta, miért érdemes odafigyelni az adagokra, és mikor lehet különösen fontos a mértékletesség.