Főoldal > EGÉSZSÉG > Öt kényeztetés, amelyet megérdemel a tested

Öt kényeztetés, amelyet megérdemel a tested

0

Írta: and

Vannak időtöltések, amelyek után egyenesen sóvárgunk, és mindez azért van, mert ezek  létfontosságúak ahhoz, hogy mind fizikailag, mind lelkileg, mind pedig szellemileg jól érezzük magunkat. Egy tanulmány szerint azoknak az embereknek, akik a családdal, barátokkal karöltve pihennek, akik szakítanak időt a feltöltődésre, sportolnak, úgy szólván valahogy belepréselik az örömet okozó elfoglaltságokat a naptárukba, alacsonyabb a […]

Vannak időtöltések, amelyek után egyenesen sóvárgunk, és mindez azért van, mert ezek  létfontosságúak ahhoz, hogy mind fizikailag, mind lelkileg, mind pedig szellemileg jól érezzük magunkat. Egy tanulmány szerint azoknak az embereknek, akik a családdal, barátokkal karöltve pihennek, akik szakítanak időt a feltöltődésre, sportolnak, úgy szólván valahogy belepréselik az örömet okozó elfoglaltságokat a naptárukba, alacsonyabb a vérnyomásuk, valamint a káros kortizol szintje is, kisebb a testtömeg indexük, és még a derékbőségük is.

Ha eddig nem feltétlenül hódoltál az élvezeteknek, íme, néhány módszer, amivel becsempészheted őket az életedbe. Engedélyezd magadnak az élet élvezetét, és ezzel az egészséged is megóvod!

Töltődj fel jegeskávéval!

Figyelmen kívül hagyhatod a kávéval kapcsolatos intelmeket, igazából semmi nem indokolja, hogy mellőzd a délutáni frissítőt. Vezető amerikai bőrgyógyászok szerint a koffein megelőzi a DNS károsodását, amely akár bőrrákhoz is vezethet. Kedvenc élénkítő italod ezen kívül antioxidánsokban is bővelkedik. Az Egyesült Államokban 450 ezer embert figyeltek meg, a kutatás során megállapították, hogy azok, akik napi három-négy csészével is elkortyoltak a kávéból, azoknál 25 százalékkal kisebb volt a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának esélye, mint azoknál, akik ennél kevesebb mennyiséggel is beérték.

Engedélyezd magadnak: A kapucsínódat ízesítsd egy kocka sötét csokoládéval, hiszen ez az édesség „felturbózza” a véredények működését is!

boldog2.jpg ()Grillez steaket!

A mérsékelt marhahús fogyasztás nagyon is rendben van, hiszen egy kisebb adag feltölti a szervezetet szívbarát és agyserkentő omega-3 zsírsavval, valamint cinkkel, amely elengedhetetlen a csontok erősödéséhez. A szakemberek szerint tanácsos a húst először mikrohullámú sütőben előkészíteni, csak aztán grillezni!

Engedélyezd magadnak: Köretként tálalj krumplisalátát. A krumpli mind főtt, mind pedig hideg változatban olyan rostokat tartalmaz, amelyeket rezisztens, azaz ellenálló keményítőnek neveznek, ezek meggátolják a szénhidrátok felszívódását, plusz előnyük, hogy hatására a szervezet gyorsabban égeti el a has tájékán felhalmozódott zsírt.

Szürcsölj Sangriat!

Ez a nedű több mint egy nyári hűsítő, hiszen a Sangria jó hatással van a kardiovaszkuláris egészségre, köszönhetően a vörös borban lévő rezveratrolnak, illetve az antioxidánsoknak, amelyek a gyümölcsök, valamint a gyümölcslevek velejárói.

Engedélyezd magadnak: Ha a Sangria mellé egy igazi nyár végi csemegére vágysz, készíts guacamolet. Ennek a mexikói ételnek a fő alapanyaga az avokádó, tele van telítetlen zsírsavakkal, amelyek a kritikus területeken lerakódott zsírokat célozzák meg.

Peregjen a film!

Bármilyen vidám történet felér egy energialökettel, mert a nevetés csökkenti a vérben lévő ártalmas stressz hormon, a kortizol szintjét. Más tanulmányok azt mutatják, hogy egy jóízű kacagás legalább olyan áldásos a véredények egészségére nézve, mint egy aerobic edzés. Kapj elő egy vígjátékot, a véredények  pedig már  tizenöt perc hahotázás után ellazulnak és kitágulnak, így javítod a rugalmasságukat, valamint a szívbetegségekkel szemben is felveszed a kesztyűt.

Engedélyezd magadnak: Majszolj el egy kevés pattogatott kukoricát filmezés közben. Ez a rágcsálnivaló gazdag rostokban és antioxidánsokban is, amelyek mérsékelik a rák kialakulásának kockázatát, és még a szív egészségét is óvja.

Legyél még kacérabb az ágyban!

Talán ez a legszexisebb hír, amit valaha hallottunk: az orgazmus rendszeres elérése jelentős „testi” előnyökkel jár. Azoknak, akik gyakorta szeretkeznek, alacsonyabb a vérnyomásuk, a szívroham kialakulásának esélye is a felére csökken, jobban alszanak, kevesebb fájdalom gyötri őket, és az immunrendszerük is erősebb. Persze arról se feledkezzünk meg, hogy egy szenvedélyes éjszaka során csak úgy égnek a kalóriák.

Engedélyezd magadnak: Ha épp nem az ágyban vagytok, akkor is töltsétek együtt a hétvégét, és szórakozzatok! Egy tanulmány szerint, azon párok, akik a hétvégén is együtt vannak, és közös programot szerveznek, azoknak kedélyesebb a hangulatuk és nagyobb vitalitásnak örvendenek. A pihenés olyan változatát válasszátok, amely mindkettőtöknek újdonságot jelent, például tanuljatok meg teniszezni, vagy járjatok el egy modern tánc tanfolyamra. Az ilyen újszerű tapasztalatok az agyműködést is stimulálják.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X