Főoldal > EGÉSZSÉG > Túl érzékeny terhességi tesztek?

Túl érzékeny terhességi tesztek?

betegségegészségterhességteszt
0

Írta: and

A nők életének egyik sarkalatos kérdése a megtermékenyülés. Ezzel valahogy a legtöbben miné

A nők életének egyik sarkalatos kérdése a megtermékenyülés. Ezzel valahogy a legtöbben minél hamarabb szeretünk tisztában lenni: vagy azért, hogy amint lehet, együtt örüljünk (és izguljunk) párunkkal a közös kisbaba érkezésének, vagy épp ellenkezőleg, azért szeretnénk mihamarabb tisztában lenni a ténnyel, hogy időben meg tudjunk válni a nem várt jövevénytől. De vajon mennyire korán érdemes elvégezni a bizonyító erejű tesztet?   

Teszt-kérdés

A választék óriási, ráadásul már vannak olyan termékek is, melynek gyártói azt ígérik, hogy már az első kimaradt menstruáció előtt választ kaphatnak a nők arra, hogy várandósak lettek- e. Ez ezért lehetséges, mert a terhességi teszt akkor lesz pozitív, ha a nő szervezetében kimutathatóvá válik a HCG hormon, akár kis mennyiségű jelenléte. Ebből a hormonból ugyanis egészen minimális mennyiség is arra utal, hogy a megtermékenyített petesejt sikeresen beágyazódott a méh falába. Ez a beágyazódás után termelődni kezdő hormon mind a vérből, mind a vizeletből kimutatható. Ez utóbbi az otthoni terhességi tesztek alapja.

Márpedig a korai tesztként hirdetett termékek szélső értékei 20 és 50 mlU/ml. És miután a HCG hormon mennyisége 2-3 naponta megduplázódik, így valóban adhatnak bizonyos tesztek néhány nappal előbb is pozitív eredményt. A szakemberek szerint azonban megbízhatóan csupán a 12-14. napon mutatható ki már a vizeletből is az otthoni terhességi tesztekkel a várandósságról árulkodó hormon, ennél korábban viszont nem érdemes próbálkozni, mert a közkézen forgó tesztek érzékenysége nem teszi lehetővé a megbízható eredményt.

teszt2.jpg ()Érdemes várni

Egyes reklámok szerint azért jó megtudni minél hamarabb, hogy kismama lettél, hogy egészségesebben élhess tovább a babádat várva, de azon is érdemes eltűnődnöd, hogy a vetéléssel végződő terhességek többsége igen korán következik be. Épp ezért, ha iszonyúan vágysz arra, hogy áldott állapotba kerülj végre, valószínűleg nem tesz feltétlenül jót, ha minden kémiai értelemben vett terhességről értesülsz, amelynek a következő néhány napban úgyis vége szakad. Ilyenkor talán mégis jobb volna abban a tudatban élned, hogy negatív a teszt, és a vetélésből eredő vérzés pedig a következő menstruációd.

Persze az is igaz, hogy fontos, hogy várandósként egészségesen élj, de lássuk be, a legtöbb nő, aki szeretne gyereket, eleve vigyáz az egészségére, ráadásul a veleszületett rendellenességeket okozó hatóanyagok nem jelentenek kockázatot a fogamzás utáni két hétnél korábban.

Végül azt se hagyd figyelmen kívül, hogy vannak a tesztek eredményeit befolyásoló biológiai tényezők is. Ezért is kérdéses ezeknek a szuperérzékeny teszteknek az értelme. Ezek ugyan azt állítják, hogy a kimaradt menstruáció előtt egy héttel már ki tudják mutatni a terhességet, de mivel az embrió minden nőnél más és más időpontokban ágyazódik be és hatására indul be a HCG-termelés, így még a legérzékenyebb teszt használata esetén sem lehet azonnal pozitív a teszt, ehhez jó néhány napra van szükség. Az a pár nap pedig, míg megkapod a biztos pozitív eredményt, arra lesz jó, hogy lassan, de biztosan felkészülj arra, hogy innentől fenekestül felfordul az életed és már nem te, hanem a gyermeked fog diktálni.

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X