Főoldal > EGÉSZSÉG > 5 dolog, amit tudni kell az AIDS-ről

5 dolog, amit tudni kell az AIDS-ről

AIDSbetegségegészségHIVnemi betegségóvszer
0

Írta:

A nemzetközi AIDS világnapot 1981 óta tartják, ekkortól jegyzik ugyanis önálló betegségk&

A nemzetközi AIDS világnapot 1981 óta tartják, ekkortól jegyzik ugyanis önálló betegségként. A világnap célja, hogy évről-évre felhívja a figyelmet a veszélyes vírusra és gyarapítsa az emberek ismereteit a témában.

Az AIDS a tudósok szerint Fekete-Afrikában alakult ki, mára azonban már nemzetközi méreteket öltött. Napjainkra 35,3 millió ember él HIV vírussal, és évente 2,7 millió ember fertőződik meg a világon. Magyarországon 1985 óta több mint 2330 megbetegedést regisztráltak és 2013 első negyedévében már 68 új beteget jegyeztek, tizennyolccal többet, mint az előző év ugyanezen időszakában.

A Szexuális Jóléti Kutatásából kiderült, hogy a magyar nők 75%-a és a férfiak 71%-a saját bevallása szerint nem tud eleget a nemi úton terjedő betegségekről, így az AIDS-ről sem. „Ezért fontos, hogy ne tabuként kezeljük a szexuális úton terjedő megbetegedéseket, hanem beszéljünk róla – mi is ez a betegség, hogyan terjed és hogyan lehet megelőzni. A szexuális úton terjedő megbetegedések esetében pedig a legutóbbin van a legnagyobb hangsúly, ugyanis ezek nagy része óvszer használatával megelőzhető” – mondta Sipeki Vivien.

5 tény, amit az AIDS-ről tudni kell:

1. Az AIDS (Acquired Immune Deficiency Syndrome) egy szerzett immunhiányos tünetegyüttes, amit a HIV vírus okoz, mely az immunrendszer sejtjeit támadja és fokozottan építi le. A HIV vírussal való fertőzést követően a tünetek általában évekkel később jelentkeznek, de ez idő alatt a fertőzöttek továbbadhatják a vírust.

2. A HIV-fertőzés vér, ondó, előváladék, hüvelyváladék és anyatej útján terjed, elsősorban óvszer nélküli közösülés és fertőzött injekcióstű közös használata során. Ezen kívül a vírus átadható még fertőzött vérkészítmény révén, szülés vagy szoptatás során. Fertőzöttség esetén így nem csupán a direkt nyálkahártya-kontaktus, hanem a sérült bőrfelület is veszélyt jelenthet.

aids2.jpg ()3. A közhiedelemmel ellentétben a szokásos társadalmi érintkezés nem jelent fertőződési kockázatot. Tehát a fertőzöttel vagy akár AIDS-beteggel együtt történő közlekedés, a vele való kézfogás, a közös evőeszköz-, fürdőszoba-, WC-használat, valamint a harapással nem járó gyengéd csók, a tüsszentés, köhögés, az uszoda, a vérszívó rovarok és az élelmiszerek önmagukban veszélytelenek. Csókolózás így például közvetlenül nem jelent veszélyt, azonban ha a szájüregben nyílt seb található az egészséges fél szájában, akkor fennállhat a fertőződés esélye.

4. A HIV vírus tünetmentes lappangási időszaka akár 3-8 év is lehet. A kifejlett HIV betegséget nevezzük AIDS stádiumnak, mely átlagos időtartama 6 hónaptól 2 évig terjedhet, és amelyet halál követ.

5. A megelőzés leghatékonyabb módja az óvszerhasználat. Az óvszer az egyetlen olyan szexuális védekező eszköz, mely védelmet nyújt a szexuális úton terjedő betegségek, így a HIV/AIDS ellen is.

Fotó: Profimedia – Red Dot

Forrás: Durex


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X