Főoldal > EGÉSZSÉG > Jó, vagy rossz? Így derül ki, mi a helyzet a prosztatával

Jó, vagy rossz? Így derül ki, mi a helyzet a prosztatával

betegségegészségférfigyógyászatprosztatavizsgálat
0

Írta:

Az életkorral együtt járó, természetes folyamat, sokan mégsem fordulnak orvoshoz annak ellenére, hogy a

Az életkorral együtt járó, természetes folyamat, sokan mégsem fordulnak orvoshoz annak ellenére, hogy a tünetek nagymértékben rontják az életminőséget. A vizsgálatot azért sem szabad halogatni, mert habár hasonló tünetekkel jelentkezik, de a prosztata megnagyobbodás lehet rosszindulatú folyamat is. A vizsgálat lépéseit dr. Szabó Andrea radiológus főorvos ismertette.

Növekvő gondok

A prosztata a szeméremcsont felett, a húgyhólyag alatt helyezkedik el. A hólyagból lefelé induló húgycső a prosztatán halad át, a vizelet ezen keresztül ürül ki. 20 éves korban a prosztata átlagosan 20gramm, az életkor előre haladtával pedig egyre növekszik. A folyamat eredménye a prosztata jóindulatú megnagyobbodása – 50 éves korra 40-50 grammos nagyságot érhet el – az ott lévő mirigysejtek, kötőszövet megszaporodása miatt. A megnövekedett térfogatú prosztata a rajta áthaladó húgycsőre nyomást gyakorol, így a húgycső részlegesen, vagy akár teljesen elzáródhat.

Tünetek

Az 50 év körüli férfiak közel felénél jelentkeznek a prosztata megnagyobbodás okozta panaszok: akadozó vizelet, gyengébb vizelet sugár; hirtelen, akár éjszaka is több alkalommal jelentkező, gyakoribb vizelési inger.

Mit mutat az ultrahang?

A hasi vizsgálatot a szeméremcsont felett végezzük el, áttekintjük a prosztatát, meghatározzuk a pontos méretét, alakját – magyarázza dr. Szabó Andrea. A jóindulatú prosztata megnagyobbodás szövődménye lehet húgyhólyag kő, vagy a húgyhólyag falának megvastagodása, ezért ultrahanggal vizsgáljuk a környező szerveket is. A vizsgálat fájdalmatlan, a betegnek kellemetlenséget nem okoz, az érintett korcsoportba tartozó férfiak számára elvégzése évente javasolt.

Jó, vagy rosszindulatú?

A jóindulatú prosztata megnagyobbodás tünetei nagyon hasonlóak lehetnek a prosztatarákhoz. Ha a betegnek tünetei vannak és az ultrahangos vizsgálat eredményei is igazolják a prosztata megnagyobbodását, akkor a vérvizsgálat segíthet eldönteni, hogy jó, vagy rosszindulatú folyamatról van-e szó. A vérben megtalálható egy PSA-nak nevezett speciális fehérje, aminek a vérszintje utalhat a prosztata állapotára. A vérvizsgálatok során többek között ennek a PSA-nak a szintjét nézik. Amennyiben a normál értéknél emelkedettebb a PSA szint, az a prosztata valamilyen megbetegedésére utalhat. A prosztatarákos betegeknél jellemző módon megváltozik a PSA két formájának az aránya: az fPSA mennyisége csökken, a cPSA mennyisége nő. A hasi, vagy kismedencei UH és a PSA meghatározás jelentősen javítja a prosztata betegségek – jóindulatú megnagyobbodás, gyulladás és rosszindulatú folyamat – pontosabb diagnózisát.

Forrás: www.speedmedical.hu


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X