Főoldal > EGÉSZSÉG > Veszélyesebb a cukorbetegség, ha hipertónia is társul hozzá

Veszélyesebb a cukorbetegség, ha hipertónia is társul hozzá

betegségcukorbetegségdiabéteszegészséghipertóniamagas vérnyomás
0

Írta:

A hipertónia, azaz a magasvérnyomás gyakran nem önálló kórkép, hanem más betegsé

A hipertónia, azaz a magasvérnyomás gyakran nem önálló kórkép, hanem más betegségek mellett alakul ki.  Ilyen többek között a cukorbetegség mellett fellépő hipertónia, mely pluszban megnehezíti az ember életét. Hogy miként kerülhetjük el a velük járó súlyos szövődményeket, azt dr. Kapocsi Judit tanárnőtől, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistájától tudtuk meg.

Hipertónia és a cukorbetegség kapcsolata

A diabétesz egyik gyakori szövődménye a vesekárosodás, ami elősegítheti, provokálhatja a hipertónia kialakulását.  A cukorbetegség már önmagában is súlyos problémákat okozó állapot, ám amerikai kutatások szerint ha magasvérnyomással is jár, úgy még nagyobb a kockázat a szív-és érrendszeri betegségek és a veseproblémák kialakulására.

Sajnos a két probléma igen gyakran fordul elő együttesen,  ezért akinek cukorbetegsége van, annak különösen fontos, hogy figyeljen a vérnyomás alakulására, hogy időben kiderüljön, ha emelkedettek az értékei. A diabétesz ugyanis fokozza az arterioszklerózis kialakulásának kockázatát, ami a hipertónia kialakulásának egyik fő rizikó tényezője- mondja dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája
Ráadásul a 2-es típusú cukorbetegség gyakran jár együtt túlsúllyal, ami szintén fokozza a hipertónia kialakulásának kockázatát-így nem csoda, hogy a súlyfelesleggel küzdő diabéteszes betegek csaknem háromnegyede vérnyomás problémákkal is küzd.

Fontos a szigorúbb kontroll

Mivel a két betegség hatványozza a szívinfarktus és a stroke kockázatát, így nagyon fontos a két állapot gyógyszeres karbantartása. Ráadásul több ajánlás szerint a cél a 140/90 Hgmm helyett a 130/80 alatti érték, így fokozottabb kontroll szükséges! Az esetek többségében mindkét betegséget gyógyszeresen kezelni szükséges, akár több fajta készítménnyel. Az alkalmazott készítmények nem befolyásolják egymás hatását, így egyidejű alkalmazásukra is lehetőség van.

Fontos továbbá az életmód változtatás is, hiszen amennyiben az alábbiakat betartja, úgy mindkét betegségnél jelentős javulás következhet be:
•    az előírt diéta alkalmazása
•    sófogyasztás csökkentése
•    rendszeres, laza testmozgás
•    alkohol/cigaretta kerülés
•    stressz csökkentése

Forrás: Trombózisközpont

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X