Főoldal > EGÉSZSÉG > Szomjasan ne ülj kocsiba, veszélyes!

Szomjasan ne ülj kocsiba, veszélyes!

ásványvízdehidratáltságegészségfolyadékfolyadékfogyasztásgyümölcsléhidratációitalvezetésvíz
0

Írta: and

Vezetned kell? Akkor itt egy fontos dolog, amire mindenképpen figyelj: igyál elegendő folyadékot, hogy biztonságosan célba érhess az autóddal!

A dehidratáltság hatása a vezetésre

A kevés folyadékbevitel csökkenti a koncentrálóképességet, fáradtsághoz, álmossághoz és ingerlékenységhez vezet. Már 1%-os dehidratáltságnál bizonytalanabbak és fáradtabbak lehetünk, 2% esetén pedig romlik a problémamegoldó-képesség és a rövid távú memória is. A tűrőképesség jelentősen csökken 3%-nál, ezért látunk annyi ingerült vezetőt nap mint nap az utakon.

Nem véletlen tehát, hogy a kevés folyadékot fogyasztó vezetők kétszer annyi hibát követnek el, mint azon a társaik, akik megfelelően gondoskodnak hidratáltságukról. A brit kutatók egyenesen azt állítják, hogy az elégtelen vízfogyasztás ugyanolyan veszélyes, mint az ittas vezetés.

A brit kutatás során az egyik nap 200 ml vizet adtak óránként a volán mögött ülő résztvevőknek, míg másnap ezt az óránkénti mennyiséget 25 ml-re csökkentették, amely nagyjából 5 korttyal egyenértékű. A tesztet szimulátoron végezték, laboratóriumi körülmények között, így más tényező nem befolyásolhatta vezetési képességeiket. A kutatás során mindkét nap két órán át kellett folyamatosan vezetniük. Az első napon, amikor elegendő folyadékot fogyasztottak, 47 hibát követtek el, míg a következő nap ez 101-re nőtt, a vezetők dehidratáltságának köszönhetően. Ennyi hibát leginkább egy alkohol vagy drog hatása alatt álló vezető követ el. A Loughborough Egyetem kutatásának 12 részvevője azonban rutinos vezető volt, akik nem álltak semmilyen élvezeti cikk hatása alatt. A hibák az utolsó fél órában ugrásszerűen megnőttek, amikor a kiszáradás szintje is megnőtt. Fontos hozzátenni, hogy a dehidratációs szintjük így is csak enyhe volt (25 ml/óra), sok vezető még ennyit sem fogyaszt el óránként, főleg egy sietős napon.

Egy hosszú autóút során ráadásul mindenki mihamarabb el akarja érni az úti célját, minél kevesebb pihenő beiktatásával, ezért kerülve a vízivást. A dehidratáció tünetei: a fejfájás, a gyengeség, a szédülés és a fáradtság hamar jelentkeznek. Hatásukra kevésbé vagyunk elővigyázatosak és csökkent a koncentrálóképesség is. Dehidratáció esetén a vérnyomás leesik, és a vér is lassabban áramlik az agyba, amelyek tompasághoz vezetnek.

A megfelelő hidratáltsági szint

A víz a szervezet valamennyi funkciójához nélkülözhetetlen. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság a felnőtt nők számára napi 2, míg a férfiak számára napi 2,5 liter folyadék fogyasztását javasolja. A nyári melegben, illetve fizikai terhelés hatására azonban a szervezet vízigénye ehhez képest is jelentősen megnő. A nyári tikkasztó napokon akár 4 liter is lehet egy átlagos felnőtt folyadékszükséglete.

A megfelelő hidratáció minden korosztály esetén fontos, de különösen a gyerekeknél, az időseknél és a kismamáknál. Az időseknél a legnagyobb gondot az okozza, hogy a kor előrehaladtával a szomjúságérzet csökken, így csökken a bevitt folyadék mennyisége is.

autoiszik2.jpg ()

Tippek a vezetők megfelelő hidratációjának eléréséhez

A tudatos folyadékfogyasztásnak tehát nélkülözhetetlen szerepe van. Fontos, hogy ne csak akkor igyunk, ha már a kiszáradás veszélyeztet, szomjúságérzet nélkül is kortyoljunk rendszeresen. A palackozott vizeknek, csomagolt italoknak meg van az az előnye, hogy könnyen hordozhatóak.

Az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy ne felejtsünk el inni vezetés közben az az, hogy mindig tartsunk legalább egy üveg vizet a kezünk közelében. Ügyeljünk arra, hogy a műanyag ne kerüljön közvetlenül a tűző napba. Célszerű lehet egy üvegpalack beszerzése, amelyet minden út előtt teletöltünk vízzel.

Leginkább ajánlott folyadék a víz vagy az ásványvíz, amely az emberi szervezet életműködése szempontjából kedvező összetételben és mennyiségben, oldott formában (ahogy a szervezet legjobban képes hasznosítani) tartalmazza a nélkülözhetetlen ásványi anyagokat, nyomelemeket. Autóvezetőknek célszerű hűtött, szénsavas ásványvizet fogyasztani, amely enyhén savanyú, így hatékonyabban oltja a szomjat.

Kiemelt jelentősége van a vízben gazdag táplálékok fogyasztásának is, amelyek pótolják az izzadás során elvesztett ásványi anyagokat, és sokkal tovább maradnak a szervezetben, mint a folyadékkal bevitt víz, amely vizelet útján viszonylag hamar távozik. Az uborka 96% vizet, az eper 92%-ot, a barack 86%-ot, míg a banán 74%-ot tartalmaz. 

A folyadékfogyasztáshoz hozzájárulhatunk a különféle gyümölcslevek, gyümölcstartalmú italok, teaitalok és üdítőitalok fogyasztásával is, melyek mind segítenek a szükséges folyadékmennyiség bevitelében és a megfelelő hidratáltság fenntartásában! Ezek amellett, hogy folyadékkal látják el a szervezetet, finomak is, és segítenek a változatos folyadékfogyasztás megvalósításában is.

Figyeljünk a réteges öltözködésre is, ugyanis minél inkább melegünk van, annál több vizet veszít a szervezetünk. Ha nem pótolsz annyi vizet, amit izzadással és lélegzéssel elvesztettél, az szintén dehidratációhoz vezet, amelynek komoly következménye lehet rád és az útitársaidra nézve is.

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X