Főoldal > EGÉSZSÉG > Undorító: ennyi baci van egy darab papírpénzen

Undorító: ennyi baci van egy darab papírpénzen

baktériumbőrbetegségegészséginfluenzapapírpénzpénztüdőgyulladásvírus
0

Írta:

Készülj fel, ugyanis a New York-i Egyetem legfrissebb kutatásainak eredménye elég undorító: egyetlen ezer forintos bankjegyen legalább 3000 különböző mikroba tanyázik.

 

Ez a kis tanulmány az egyik kezdő lépése volt annak a hatalmas New York-i projectnek, amelynek célja, hogy osztályozzák a különböző mikrobákat. A tanulmány szerzői azt feltételezték, hogy a papírpénz fontos eleme az emberek és a baktériumok kölcsönhatásának. A tanulmány első részében összegyűjtöttek 20 darab papírpénzt 2013 februárjában és júliusában. Azért választottak két hónapot más-más évszakból, mert valószínűsíthető, hogy a mikrobák elterjedése évszakfüggő. A bankjegy elejéről és hátuljáról is mintát vettek, hogy alaposan megvizsgálhassák a rajtuk található bacikat.

A vizsgálat során azt találták, hogy több ezer mikroba származott szájról (valószínűleg az emberek megnyalták az ujjukat pénzszámolás közben), bőrről (leginkább Propionibacterium acne nevű baktériumot, amely a pattanások kialakulásáért felelős) és számos azonosíthatatlan baktériumot is, amelyet nem tartalmazott az adatbázisuk. Az eredmény nem igazán lepte meg a kutatókat: ezek a mikrobák nemcsak a pénzen, hanem szinte mindenhol megtalálhatóak, állítja a kutatás vezetője, Jane Carlton, aki a New York-i Egyetem biológia professzora. Csapata azt is megállapította, hogy a téli bankjegyeken található mikrobák a tüdőgyulladással is összefüggésbe hozhatóak, ami a megfázásos és influenzás időszaknak köszönhetően ilyenkor elterjedtebb.

A második fázisban Carlton és csapata másik 40 db papírpénzt tesztelt más hónapokról: szeptemberről és októberről, hogy lássák a mikrobák mennyire életképesek és képesek-e potenciálisan terjeszteni a fertőzéseket. Azaz köznyelvre lefordítva: mennyire kell aggódnunk, amikor kézbe vesszük az adott bankjegyet. Néhány, a kutatás első szakaszában azonosított mikroba, mint például a bőrrel kapcsolatosak, képesek fertőző betegségeket terjeszteni, de további kutatásokra van még szükség ahhoz, hogy meghatározzák, a mindennapok során mennyire lehetünk érintettek.

profimedia-0056757093.jpg ()Azt javasoljuk, ne kerülj túlzottan az eredmények hatása alá! Carlton ugyanis állítja, hogy nem kell aggódnunk a pénztárcánkban levő bankjegyek miatt. Tanulmányuk teret adott az egészségügyi szervezetek számára, hogy tovább vizsgálhassák és folytassanak érdemi vitákat arról, hogy a pénz egyik potenciális módja-e a betegségek terjedésének. Carlton azt javasolja, hogy ugyanolyan alaposan mossunk kezet, miután pénzhez nyúlunk, mint mosdóhasználat után. Mert egy biztos: nem tudhatod, mi került arra a bizonyos bankjegyre!

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X