Főoldal > EGÉSZSÉG > Heidi Klum nem viselt melltartót

Heidi Klum nem viselt melltartót

alakHeidi Klummelltartómodellszupermodelltest
0

Írta:

Magassarkúját nem felejtette otthon, melltartóját viszont igen.

Heidi Klum aztán tényleg szeret a figyelem középpontjába kerülni – legutóbb akkor tett róla, hogy mindenki észrevegye, és az emberek ne is vegyék le róla a tekintetüket, amikor barátjával, Vito Schabellel töltött egy napot Cannes-ban. Heidit nemcsak szépsége és szuper alakja miatt bámulta meg mindenki, hanem azért is, mert dögös fekete short és nude magassarkú kombójához egy olyan felsőt választott, amiben egyértelműen látszott: melltartót aznap nem viselt.

A szupermodellről így alig hisszük el, hogy 43 éves (pedig ez tény), illetve, hogy négy gyerkőc anyukája: Leni, Lou, Henry és Johan a munka mellett szinte minden szabadidejét igénylik – persze a sztármami ezt örömmel velük is tölti.

Heidi egyébként korábban is kiemelte, mennyire szereti az anyaszerepet, sőt, csinos alakját részben gyerekeinek is köszönheti. Hiszen aki annyit szaladgál négy gyerek és egy csomó teendő között, arra bizony nem tudnak lerakódni a kilók.

Sokan mégis felháborodtak, amikor Heidi a legkisebb gyermeke, Lou születése után mindössze 6 héttel már kifutóra lépett. A modell szerint viszont nem volt ebben semmi botrányos, hiszen csak annyi történt, hogy nála egy kicsit gyorsabban ment végbe az a súlyvesztés, ami minden kismamánál bekövetkezik.

Ennek oka a már említett rengeteg elfoglaltság és a gyerekek utáni rohangálás mellett még az volt, hogy a sztáranyuka legkisebb gyermekét is szoptatta. „A szoptatás is segíti a súlycsökkenést, de erre soha nem tekintettem úgy, mint egyfajta fogyókúrára, ugyanis nem nekem segít elsősorban, hanem a kisbabámnak” – tette hozzá még 2010-ben.

Majd azt is elárulta, hogy a szülés után két hétig semmit sem sportolt. Ezután kezdett egyre hosszabb sétákat tenni legkisebb csemetéjével Los Angelesben. Majd egy szép napon, amikor úgy érezte, készen áll, felhívta személyi edzőjét, Andrea Orbecket, és együtt elkezdtek lassan, fokozatosan újra edzeni.

„Súlyzós és medicinlabdás gyakorlatokat is végeztünk, hetente néhány alkalommal. De bevallom, én sokkal jobban élveztem a kis Lou-val tett sétákat, ami testileg-lelkileg még jobban összehozott a kislányommal” – árulta el Heidi.

A szupermodell egyébként rendszeresen edz egy másik sztáredzővel, David Kirsch-sel, akinek tanácsai alapján kardió- és súlyzós gyakorlatokból álló tréninget iktat be, hetente néhányszor. Heidi elmondása szerint gyorsan felszed pár kilót a hasára és a combjaira, ezért ezekre a területekre külön odafigyelnek edzőjével.

Ami pedig az étkezést illeti, a szupermodell nem szívesen fogyaszt olyan ételeket, amelyek dobozból vagy zacskóból kerülnek elé. Ezek helyett a friss hozzávalókból készített falatokat választja szívesebben, sőt, az utóbbi években ő maga is megtanult gyorsan az asztalra varázsolni néhány könnyű ételt, amit a gyermekei is hamar megszerettek.

Heidi szerint önfegyelmének is nagy szerepe van abban, hogy motivált tud maradni vonalai megőrzésében. De azért ő sem tud ellenállni néhány finomságnak: mint arról a WellnessCafe korábban beszámolt, a modell kedvenc nasijai közé tartozik többek közt a Brie sajt, a nyers mandula, a méz és a görög joghurt is.

Fotó: Daily Mail


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X