Főoldal > EGÉSZSÉG > 7 jó tanács a csontok egészségéért

7 jó tanács a csontok egészségéért

csontcsontritkulásegészségkalciumtest
0 0

Írta:

A csontritkulás főként a nőket érintő népegészségügyi probléma, bár a férfibetegek száma is jelentős. A betegség világszerte 200 millió nőt, azaz minden harmadikat érinti, amely szakértők szerint a lakosság elöregedése miatt 50 éven belül megduplázódhat.

Magyarországon 600.000 nőt, főként 40-45 éves kortól, a változó kor bekövetkeztével illetve utána veszélyeztet, amikor az ösztrogén hormon szintje csökken és emiatt jelentős csontvesztés indul meg, utat nyitva a csontritkulásnak. A csontritkulás a szervezetben zajló csontfelépítő és lebontó folyamatok  egyensúly-eltolódása a lebontás irányába, amely odafigyeléssel, kiegyensúlyozott, kalciumban gazdag, megfelelő A-, C- és D-vitamin-tartalmú étrenddel és rendszeres mozgással hatékonyan lassítható, részben megelőzhető lenne. Gyakran már csak a csonttörések hívják fel a figyelmet rá, hogy nincs minden rendben, ezért a csontszövetek egészségéről gondoskodjunk időben! Fordítsunk időt a rendszeres testmozgásra és étkezéskor részesítsük előnyben a komplex kalcium és D vitamin tartalmú élelmiszereket!

A leggyakoribb kérdésekre Dr. Horváth Csaba, a Magyar Osteoporosis és Ostearthrológiai Társaság (MOOT) elnöke az alábbiakban válaszol:

1. Mit tehetek csontjaim megfelelő szilárdságáért?

A csontok egészségét részben a genetika határozza meg, de mi magunk is sokat tehetünk érte. Nőknél a menopauza első évtizedében meggyorsul a csontvesztés és ezzel a szervezet kalcium vesztesége is, ami elérheti az évenkénti 2-5%-ot is. Azok a nők vannak tehát előnyben, akiknek szervezetében a gyermekkorban és a fiatal felnőttkorban masszívabb csontállomány, a genetikailag elérhető legnagyobb csúcs-csonttömeg alakult ki. A csontérés folyamatában maximális csonttömegünket 25-30 éves korunk körül érjük el, majd a következő 10-20 évben a csonttömeg egyensúlyban van. A későbbi csontritkulást megelőző „alapozást” tehát mindenképp fiatal korban kell elkezdeni: a csúcs-csonttömeg 5%-os növekedése akár 25-30%-kal csökkentheti csontjaink időskori sérülékenységét, az oszteoporózis kialakulásának kockázatát.

2. Mit tegyek, hogy csonttömegemet megőrizhessem?

A kalcium csontokból való kiürülését nagymértékben fékezhetjük rendszeres testmozgással és változatos, kiegyensúlyozott táplálkozással. Mozogjunk hetente legalább háromszor 20-25 percet. Főleg a gravitáció ellenében végzett mozgások előnyösek, tehát pl. a – más szempontból oly egészséges – úszás a csontoknak nem sokat segít. Nagyon beválik viszont a napi fél-egy órás séta, vagy kicsit intenzívebb gyaloglás. Kerüljük a kalcium kiürülését elősegítő italok (kávé, alkohol, cukrozott szénsavas üdítők) és ételek (a magas foszfortartalmúak túlzott) fogyasztását, hagyjuk el a dohányzást. Fogyasszunk naponta tejtermékeket, nassolás helyett csipegessünk kalciumban magas tartalmú mandulát, diót és kínáljuk meg vele gyerekeinket is. Fogyasszunk minél több tejet és tejterméket, emellett együnk rendszeresen brokkolit, sóskát, káposztát, és céklát.

csont2.jpg ()

3. Mégis mennyi kalciumra van szükségem?

A felnőtt emberi testben mintegy 1-1,2 kg kalcium található, ami testtömegünknek mindössze 1,5-2%-át teszi ki, és amely mennyiség 97-99%-a a csontokban és a fogakban található. Ahhoz, hogy ezt az ideális állapotot fenntartsuk a női szervezetnek naponta átlagosan legalább 1.000 mg, terhesség és szoptatás idején legalább 1.200 mg kalcium bevitelre van szüksége, különösen a terhesség utolsó két hónapjában.

Egy 1200mg kalciumot tartalmazó étrendhez például a következő mennyiségeket lenne szükséges elfogyasztani:
•    3 pohár natúr joghurt (567mg),
•    150 g brokkoli (114mg),
•    egy omlett (120mg),
•    2 dl tej (236 mg), két adag,
•    30-30g camambert sajt (160mg)

Felmérések szerint a tej- és tejtermék-fogyasztásunk jelenleg körülbelül a harmada a szükségesnek, így adódik a kérdés, hogyan jut hozzá egy, a változó kor küszöbére lépő nő elegendő kalciumhoz, miközben a hazai tej és tejtermék-fogyasztás évek óta csökken?
A kiegyensúlyozott, változatos étrend és harmonikus életmód fontos eleme az egészségünk megőrzésének. Emellett fontos, hogy a kor előrehaladtával odafigyeljünk csontjaink egészségére. Ezt a rendszeres testmozgás, a változatos táplálkozás mellett még segítheti például az is, ha kalciumban és D-vitaminban gazdag tejtermékeket fogyasztunk.

4. Táplálkozáskor mire figyeljek főként, hogy a menopauza idején rám leselkedő „néma kórt” elkerüljem?

Tejjel kapcsolatos tévhitek eloszlatására azt tanácsoljuk, fogyasszunk lehetőleg minél több tejet, illetve élőflórás tejterméket, sajtot, ezek ugyanis a kalcium felszívódását segítő D-vitamint, tejcukrot tartalmaznak, a joghurt és a kefir még élőflórában is bővelkedik, emellett a csontok építőköveit jelentő kalciumot, valamint foszfort megfelelő mennyiségben és jól felszívódó formában tartalmazzák. Újabban számos vizsgálat igazolja, hogy az élőflórás tejtermékek fogyasztásakor a tejhez képest is magasabb fokú a kalcium-felszívódás, valamint hogy a benne található kalcium segíti a testzsír-szabályozást, mely utóbbi a hölgyek számára oly fontos vonalak megőrzése szempontjából sem mellékes.

5. Mivel ártok a csontoknak leginkább?

Ha kalciumban szegény, viszont magas foszfor tartalmú élelmiszereket fogyasztunk, azzal a csontépítést hátráltatjuk. Ugyanis, ha szervezetünk nem jut elegendő kalciumhoz, azt a kalciumraktárként is működő csontokból fogja elvonni – ezzel pedig annak sűrűsége csökken. Ezt a folyamatot a túlzott foszforbevitel pedig tovább erősíti. A túlságosan gyors fogyókúra és a kizárólag zöldségeken alapuló étrend ugyancsak a csontok ellensége. A túlzott kávé- és alkoholfogyasztás szintén kerülendő.

6. Csak a kalcium?

A csontrendszer szilárdságának kialakulásában a kalciumnak és a D-vitaminnak közös szerep jut. A csontanyagcseréhez szükséges kalcium mennyiséget a táplálékokból kell felvenni. A kalcium felszívódása szervezetünk D-vitamin ellátottságától nagymértékben függ, mert a D-vitamin a bélből a kalcium intenzívebb felszívódását, valamint hasznosulását segíti. A szervezetünkbe bevitt kalciumnak átlagosan 21-70%-a szívódik fel. Beépülésének hiányakor csökken a csontok szilárdsága, puha és hajlékony csontok keletkeznek. Ennek gyermekkori következménye az angolkór, felnőttkorban pedig a csontlágyulás. A kalcium mellett szükség van foszforra is, de ebből sokkal többet fogyasztunk, mint amennyi a kívánatos mennyiség, illetve amilyen a kívánatos kalcium-foszfor arány lenne.

7. Mérhető, vizsgálható-e csontjaim állapota?

A csontok ásványi tömege ún. denzitometriával (csontsűrűség méréssel) határozható meg, ami egy gyors, fájdalommentes, veszélytelen és igen pontos eljárás. A nőknél 45 éves kor felett ajánlott e vizsgálat elvégzése, majd az eredménytől függő idő múlva megismétlése. Ha a csont denzitás teljesen normális, úgy elegendő azt kétévente mérni újra. Kóros lelet (csökkent csontdenzitás) esetén azonban évente javasolt a csonttömeg ellenőrzése.


További cikkeink a témában