Főoldal > EGÉSZSÉG > Gondolj rám, Anya! (X)

Gondolj rám, Anya! (X)

méhnyakrák
0

Írta:

Tudtad, hogy a legújabb felmérések alapján a fiatalok már a kamaszkor elején átesnek az első szexuális együttléten? És azt, hogy 16 éves kor felett a megkérdezettek fele aktív szexuális életet él?(5)

Érdemes tehát már kiskamasz korban komolyan foglalkozni a szexuális felvilágosítással. A tinédzsereknek tudniuk kell, milyen örömöket és milyen veszélyeket rejtenek a szexuális együttlétek. Sajnos a családokban nagyon kevés szó esik a szexuális úton terjedő fertőzésekről.

Pedig például a HPV (számos egyéb nemi betegséghez hasonlóan) éveken keresztül is lappanghat tünetmentesen, és mivel egy apró hámsérülés is elég lehet az átviteléhez, az óvszer sem nyújt teljes körű védelmet.²

Szintén gyakori tévhit, hogy a fertőzés leküzdése után automatikus védettség alakul ki a szervezetben, ez azonban sajnos nem igaz: az újrafertőződés kockázata kifejezetten magas, ha pedig a vírus egy évnél hosszabb ideig van jelen a szervezetben, nagyobb eséllyel alakulhat ki rákos megbetegedés.

Még mindig kérdés a szülők számára, hogy a kamaszlányukat beoltassák-e a HPV elleni vakcinával? Erről kérdeztük Dr. Póta Györgyöt, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnökét:

„A védőoltások kapcsán gyakran felmerül a szülőkben, vajon nem okoznak-e nagyobb kárt a vakcina beadásával, mint annak elmulasztásával, ez a feltételezés azonban tévhiteken alapszik. Az oltások esetleges mellékhatásai messze elmaradnak egy adott vírus által okozott betegség következményeitől, a szigorú előírásoknak köszönhetően pedig az esetek túlnyomó többségében átmeneti, maguktól elmúló tünetekről vagy ismert mellékhatásokról beszélhetünk: injekció helyén fellépő fájdalom, bőrpír, duzzanat, esetleg fáradtság, fejfájás, láz, szédülés, hányinger. A 2014/15-ös tanévben indult HPV-oltóprogram első beadott HPV oltását követően mindössze 13 esetben jeleztek a fentieknek megfelelő nemkívánatos eseményt, míg tavasszal, az oltás második dózisánál 5 bejelentés érkezett a hatóságokhoz. Az összes beadott oltóanyagot tekintve ez csupán elenyésző, 0,009 százalékot jelentett.” 6

Innováció: idén ősszel már a legújabb HPV vakcinát kérhetik a szülők

Az iskolai oltások körében korábban elérhető kétkomponensű oltás helyett idén ősszel a 9-komponensű vakcinát igényelhetik a szülők, amely az előző években alkalmazott védőoltáshoz képest 7 további vírustörzzsel szemben nyújt hatékony védelmet. A kilenckomponensű oltás széleskörű, 90%-os védelmet nyújt a méhnyakrákkal szemben1, 85%-os védelmet a hüvelyrákkal szemben4, és 87%-os védelmet nyújt a szeméremtesti rák ellen7.


Az önkéntes, térítésmentes védőoltást 2018. szeptember 17-ig igényelhetik a 12. életévüket betöltött, 7. osztályos lányok szülei a gyermek által látogatott általános iskolában vagy gimnáziumban.

További információ:

www.hpvdoktor.hu

 

A méhnyakrák a leggyakoribb rosszindulatú daganatok közé tartozik a nők körében Magyarországon: évente közel 1000 nőnél diagnosztizálják, és az érintettek csaknem fele életét veszti a megbetegedés miatt.2
A rákos elváltozásért felelős HPV (humán papillomavírus) akár egy apró hámsérülésen keresztül is képes terjedni, a 15-25 éves korosztályban diagnosztizált vírusfertőzések többsége pedig magas kockázatú HPV törzzsel történő fertőzést jelez.8
A 2014 óta önkéntes és térítésmentes módon elérhető oltást eddig több mint százezer kamaszlány kapta meg6, idén ősztől pedig a legújabb, 9-komponensű vakcina áll rendelkezésre a program keretében.
A méhnyakrákkal szemben ma ez az egyik leghatékonyabb, a vakcina által lefedett HPV-típusok ellen csaknem 100%-os védelmet nyújtó prevenciós eszköz, amely a hüvely-, a szeméremtesti és a végbélnyílás körüli rákok megelőzésében is szélesebb körű védelmet nyújt a többi oltóanyagnál.1

 

Források

1 Serrano B et al. Infect Agent Cancer. 2012;7:38. https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3554470/ Letöltés dátuma: 2018.04.04.

2 Kásler M. A humán papillómavírus okozta megbetegedések, megelőzésük lehetőségei és ennek népegészségügyi előnyei. Orvosi Hetilap Supplementum, 2012. december

3 Az Országos Epidemiológiai Központ adatai szerint, Epinfo (vizsgált tanévek: 2014/2015, 2015/2016, 2016/2017)

4Kilenc komponensű HPV vakcina alkalmazási előírás

5 Az NRC kutatása 500 fős mintán, a 16-25 év közötti magyar fiatalok körében készült, 2016 májusában

6 Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatalának adatai szerint (https://www.antsz.hu/felso_menu/temaink/hpv/hpv_okne.html) Letöltés dátuma: 2018.04.04.

7de Sanjosé S et al. Eur J Cancer. 2013;49:3450-3461 (https://www.ejcancer.com/article/S0959-8049(15)00491-8/abstract)

8Galamb Á et al.: Az első magyarországi humán papillomavírus központ tapasztalatai (2007-2011) Orv. Hetil., 2011, 152, 1804–1807.

 

 


 

A közlemény megjelenését az MSD Pharma Hungary Kft. tette lehetővé. A gyermeke egészségi állapotával vagy kezelésével kapcsolatban az elsődleges információforrás a kezelőorvosa kell, hogy legyen, ezért, ha bármilyen kérdése merül fel, lépjen kapcsolatba gyermeke kezelőorvosával! Mindig egyeztessen gyermeke orvosával, mielőtt e tájékoztatóban található bármilyen javaslatot megvalósít.

MSD Pharma Hungary Kft.

1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 8.
Telefon: 06-1-888-5300
Fax: 06-1-888-5388
hungary_msd@merck.com
Lezárás dátuma: 2018. augusztus 7.
VACC-1264998-0000


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X