Főoldal > EGÉSZSÉG > Lézeres szemműtét: az olimpiai bajnok választása (X)

Lézeres szemműtét: az olimpiai bajnok választása (X)

lézeres szemműtét
0

Írta:

Egy sportoló felkészültségéhez a tökéletes látás is hozzátartozik. Aranyérmet is hozhat a pontos helyzetfelismerés…

Kronológiai sorrendben: első hely Sanghajban, a rövidpályás gyorskorcsolya világkupán, aranyérem a 2018-as téli olimpián, szintén arany a 2019-es Európa-bajnokságon… Sporttörténeti jelentőségű pillanatokat kaptunk Burján Csaba rövidpályás gyorskorcsolyázónktól, ugyanis neki és három csapattársának köszönhetően Magyarország a téli olimpiák történetében először nyert aranyérmet.

A 25 éves versenyző mindent annak köszönhet, hogy afféle „túlmozgásos” gyerek volt kiskorában. Szülei ugyanis sorra kipróbáltattak vele több sportágat is, hátha sikerül lekötni az energiáit. Ritmikus sportgimnasztikára járt, egy évig jégkorongozott, majd egy országos diákolimpiai részvétel után felfigyeltek rá és szerencsére a rövidpályás gyorskorcsolya mellett kötött ki. A kemény munka meghozta a sikereket. De nem sejtette, hogy lesz egy komoly akadálya a fejlődésének: a rövidlátása…

Versenyhátrány a pályán

Csaba először akkor ment el szemészetre, amikor a gimnáziumban nem látta jól a táblát. Ám hiába kapott kontaktlencsét, edzés közben ez sem jelentett megoldást számára, hiszen a korcsolyázók sajátos testhelyzete miatt a lencse sokszor felcsúszott.

„Futam közben próbáltam dörzsölni a szemem, hogy lássak valamit” – meséli erről a korszakról. Mivel édesanyja és sporttársai közül is többen már rászánták magukat a lézeres szemműtétre, ezért végül ő is döntött.

Mindössze tizenöt percet töltöttem bent. A beavatkozás során semmilyen fájdalmat nem éreztem, legfeljebb kisebb kellemetlenséget, amiért folyamatosan nyitva kellett tartanom a szemem.”

Burján Csaba a kezelést megelőző alkalmassági vizsgálaton Dr. Árvay Anitával, a Sasszemklinika vezető főorvosával konzultál.

 

Végre éles minden!

Az eredmény bőven kárpótolta azért a kis kellemetlenségért:

„Aznap délután még kicsit homályosan láttam, de másnapra minden éles lett. Vezettem, tévét néztem – végre tisztán! Már egy hét múlva könnyített gyakorlatokat végeztem, két hét múlva pedig teljesen normális edzésmunkát – meséli.

Nézze meg Burján Csaba lézeres szemműtétről adott nyilatkozatát!

„Nem kell többé bajlódnom a lencse betételével és kivételével, és ami a fő: sportolás közben sem zavar. Ezen kívül végre látom a filmek feliratát a moziban, ha pedig ismerőssel találkozom, messziről felismerem, nem csak akkor, ha a közelébe érek…”

Százezer kezelés tapasztalata egy helyen

Csaba, sok más sportolóhoz – például Rubint Réka, Storcz Botond, Kiss Norbert vagy Kovács Antal – hasonlóan a Sasszemklinikát, Magyarország legnépszerűbb lézeres kezelésre specializálódott klinikáját választotta. Hazánkban itt alkalmazzák a világ egyik legbiztonságosabb látásjavító lézeres technológiáit. Rövidlátók esetén a fénytörési hibák -12 dioptriáig, távollátóknál +5,5 dioptráig, a cylinder 6 dioptriáig korrigálható. Több százezer kontrollvizsgálat tapasztalati hátterével nehezen képzelhető el olyan egyéni reakció, felmerülő probléma, amivel a klinika szakemberei még ne találkoztak volna.

Az itt elérhető Sasszem FEMTO Smart kétlézeres kezelés jelenleg a világ egyik legmodernebb látásjavító lézerkezelése, amely személyre szabottan tökéletesíti a látást. Fájdalommentes, utána a páciens akár már másnap munkába állhat, vezethet autót vagy olvashat, dolgozhat számítógépen. Egyszeri befektetés, de tartós eredményt garantál.

Most ráadásul első 1000 páciens bevezető áron, 100 000Ft kedvezménnyel veheti igénybe a Sasszem FEMTO Smart kezelést. Jelentkezzen INGYENES alkalmassági vizsgálatra!

Sasszeműek, akik a legnagyobb hazai klinika tapasztalatában bíztak


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X