Főoldal > EGÉSZSÉG > Az ok, ami miatt nem kéne mikróban melegítened a vizet a teához

Az ok, ami miatt nem kéne mikróban melegítened a vizet a teához

mikromikrohullámú sütőtea
0

Írta:

Ha szeretnél minőségi teát fogyasztani, akkor felejtsd el a mikrót.

A mikró rendkívül jó megoldás lehet, ha nem szeretnél sok vizet melegíteni, vagy nem akarsz azzal bajlódni, hogy egy lábasban melegítesz vizet a tűzhelyen. A mikróban melegített vízzel azonban több probléma is akad a szakértők szerint.

Az egyik ilyen, hogy nem egyenletesen melegíti fel a vizet: felül és oldalt túlmelegszik, miközben alul a víz forráspontját sem éri el. A baj az ezzel, hogy így a bögre is nagyon hamar átforrósodik, és könnyedén megégetheted vele a kezedet, ráadásul sokat kell várnod, hogy elfogyaszd a teádat, mivel nem tudod megfogni a poharat. Ezen kívül a nem megfelelő hőfokú víz ronthat a tea ízén. A szakértők éppen ezért azt javasolják, hogy minden esetben vízforralóban melegítsd a vizet a teádhoz.


További cikkeink a témában

60 felettmozgás

Mozgás 60 felett: merőben mást javasol a szakértő, mint amit eddig tudtunk

Írta:
0

Hatvan év felett sokan úgy gondolják, hogy a legbiztonságosabb mozgás a séta, és a megerőltetőbb edzéseket jobb elkerülni. A szakértők azonban egyre határozottabban hangsúlyozzák, hogy az izmok erősítése legalább olyan fontos, mint a rendszeres gyaloglás. Egy friss, 2026-os szakmai ajánlás arra is rámutat, hogyan őrizhetjük meg erőnket és önállóságunkat idősebb korban.

gyümölcsszakértő

Nem biztos, hogy jót teszel a szervezeteddel: ez az őszi gyümölcs alattomosan átver

Írta:
0

Az őszi gyümölcsök közül a szőlő az egyik legkedveltebb, hiszen édes, lédús, és egészséges nassolnivalónak tartjuk. Van azonban egy tulajdonsága, amelyről sokan megfeledkeznek: szinte észrevétlenül képesek vagyunk nagy mennyiséget megenni belőle. Egy dietetikus elárulta, miért érdemes odafigyelni az adagokra, és mikor lehet különösen fontos a mértékletesség.