A lap augusztusi számát Bálits Éva főszerkesztő ajánlja neked! A Fehér Zoknis Az milyen már, hogy egy kardigános-virágosszoknyás, háromgyerekes, állítólag teljesen normális nő egyszer csak pillanatok alatt elkölti a leolcsózott ruhákra szánt pénzét csupa cd-re meg dvd-re? Csupa olyanra, amilyenre sose gondolta volna? Sőt, még korábban egy halom külföldi (teljesen komoly) hetilap különleges kiadására, aztán […]
A lap augusztusi számát Bálits Éva főszerkesztő ajánlja neked!
A Fehér Zoknis
Az milyen már, hogy egy kardigános-virágosszoknyás, háromgyerekes, állítólag teljesen normális nő egyszer csak pillanatok alatt elkölti a leolcsózott ruhákra szánt pénzét csupa cd-re meg dvd-re? Csupa olyanra, amilyenre sose gondolta volna? Sőt, még korábban egy halom külföldi (teljesen komoly) hetilap különleges kiadására, aztán amikor abból nincs már több, jönnek a teljesen komolytalanok, mert azokban viszont óriásiak a képek. Az egyik szerint én – amúgy rólam van szó, máson nem poénkodnék – jó eséllyel a Holdon éltem ’82-ben, mivel nem hallottam róla, pedig gyakorlatilag ott volt mindenhol. A Holdat akkoriban vasfüggöny választotta el a Földtől, ha igaz, akkor tényleg ott éltem, egy szigorú kisvárosi gimnázium ultrasznob kitűnőjeként. Föl nem kaptam volna a fejemet egy Pepsi-reklámra. (Volt olyan egyáltalán?) Nálam elvontabb zenét meg talán a megyében nem hallgatott senki. És a legjobban mindig is a koncertjegynek örültem az ajándékok közül, nem nagy titok. Túl volt a csúcson, amikor leomlott a fal, és a szalagcímek az ötéves terv helyett a sztárok magánéletét harsogták. (Ráadásul én akkor már a túloldalon álltam, ahol az illető termékek készülnek.) Igen, dereng valami: időnként botrányos, máskor csak fura vagy különc izék egy maszkos figuráról. Olyan élettelen alak, mintha minden megfagyna körülötte. Oda se nézek, van jobb dolgom, sorban születnek például a gyerekeim. Amúgy neki is, és sorra pont ugyanakkor. Pár hete épp zártuk az előző lapszámot, indultunk vidékre, és a reggeli hírekben hallom, hogy meghalt. Nekem úgy tűnt, már évek óta nem élt. A szíve állt meg, és én, a kezdő jógázó, rögtön a szívcsakrát képzelem magam elé. Ha ott baj van, az a szeretetlenség jele – lehet, hogy nem ennyire egyszerű, de most nekem olyan kereknek tűnik.Nekiestem a híreknek, olvastam, amit értem, a sorok között dalszövegek tömegét. És – nem kapok levegőt – én ezeket ismerem. Itt a fejemben az egész. Ezekért én titokban mindig teljesen odavoltam. Ha meghallottam, mint az áramütés, nem tudtam máshová figyelni. Bevallani viszont ciki lett volna. Akkor is: mindig itt volt körülöttem ez a zene. Annyira, mint a szél meg a napsütés. Csak ki a bánat kapcsolná ezt a folyékony energiát ahhoz a múmiaszerű szerencsétlenhez? Aztán Misu fiam (12) pár nappal később elejtett valami olyat, hogy „Anya, mit hallgatsz? Ja, tudom, az a béranyás” – meg mondott még erősebbet is. Na, édesem, most leülünk szépen, és gyorsan megmutatom, kit hallgatok ilyen megszállottan. Igen, betöri a szélvédőt, olyan félelmetes erejű a hangja. Ezeket mozdulatokat utánozza a világ vagy három évtizede, olyan nem e világian tökéletesek és önmagukért valók. Hihetőbb, hogy a Holdról csöppent ide, tiszta, eredeti, zseniális. És, tudod, mostanában másképp megy ez: a sztárokat menedzserek rakják össze, és jó pénzért bárki lehet híres öt percre. Na, ő nem így lett a világ valaha volt legnagyobb csillaga. Amit most látsz, az ő maga: dallam, ritmus, szöveg, tánc vagy mi. A fél kesztyű meg a piros dzseki is, a kalap, a karszalag, a bekötött ujjak. Mind. Meg a fehér zokni. (Amúgy itt, a Földön tilos, tudod, meg ne lássam rajtad.) A sziluett, amit pár vonallal lerajzol egy nagycsoportos, és mindenki ráismer. Mielőtt megkérdezné az én fiam, hogy lett ebből a csodából roncs, már fárasztom is a konyhakész, közhelyes igazságokkal: aki oda följut, abból nagyon könnyű célpont lesz. A színpadon uralkodik, azon kívül pedig naiv és védtelen. Mint egy gyerek. Olyan könnyű rágalmazni, úgyis az a vesztes, akiről a mocskot terjesztik. Aztán hányan nézik ingyenes ATM-nek, meg idétlen híresztelések állandó céltáblájának? Míg bele nem hal. Ez viszont érdekelheti a mi olvasóinkat: hogy áll bosszút a siker, hogy pusztítja el magát a zseni, ezt kérdeztük lapunk pszichológus szakértőjétől, és én bizony végigbőgtem a kéziratot. Olvassák el a 34. oldalon, megrázó és – remélem – tanulságos is. Az augusztusi szám erre a ritmusra készült. Szerintem izgalmas lett és szép. Az pedig szent meggyőződésem, hogy pár év múlva kutya sem emlékszik majd plasztikafüggésre, csimpánzokra meg rémes pletykákra. A lényeg a világ legjobb refrénje, csakis teli torokból: dirty Di-aaaannnnaaa, nnaaa, örökre.
Bálits Éva
főszerkesztő
A Nők Lapja Egészség magazin augusztusi számának tartalmából:
– Lelkünkben a gyógyulás titka
– Menekülés a pollenködből
– Anya, apa milyen a jó szex?
– Müzlibotrány: a bűnös máshol van
– Vízet a bőrnek!
– Hűsítő ételek
– Szálljon nyeregbe!
– Élet bal kézzel
 |
 |
 |
 |
 |