Főoldal > Utazás > Vezessen a te utad is Rómába!

Vezessen a te utad is Rómába!

külföldnyaralásRómautazásvakáció
0

Írta: and

Minden út Rómába vezet – tartja a régi mondás. Ma már ez persze koránt sincs így, de

Minden út Rómába vezet – tartja a régi mondás. Ma már ez persze koránt sincs így, de legalább egyszer mindenkinek el kell utazni az olasz fővárosba. A legjobb időpont erre a késő tavasz vagy a nyár eleje. Ilyenkor még nincs fullasztóan meleg, így kevésbé fáradunk ki az egésznapos városnézés során. Idén Húsvét is korán volt, így már a vallásos ünnepre érkező tömeggel sem kell megküzdeni.

rome2.jpg ()Időutazás

Róma az európai kultúra bölcsője, és szerencsére még az ókori emlékek közül is sok viszonylag jó állapotban fennmaradt, ezért nem véletlenül látogat a városba évente több millió turista. Nem árt viszont előre megtervezni, melyik nap mit szeretnél megnézni, főleg egy rövidebb kiruccanás esetén. Colosseum, Forum Romanum, Capitolium, Pantheon, Viktor Emánuel-emléképület, Trevi-kút, Spanyol lépcső, Piazza Navona és Piazza del Popolo, Angyalvár és persze a Vatikán – elsőre soknak tűnik ez a rengeteg látnivaló, de egyiket sem érdemes kihagyni. Az ókor, a reneszánsz és a barokk kor építészeti, vallási és képzőművészeti csodái határozzák meg Róma arculatát. Ámulj a történelmi helyeken, fedezd fel magadnak a kedvenceidet, mélyedj el a régebbi korok hangulatában – Róma egy csapásra elvarázsol.

rome4.jpg ()A diétát nehéz lesz betartani

Az olaszokról köztudott, hogy szeretik a hasukat, nem véletlen, hogy az olasz konyha is híres finomabbnál finomabb ételeiről.  A gasztronómiai élmények ezért éppúgy hozzátartoznak egy római vakációhoz, mint a történelmi nevezetességek. Ha fogyókúrázol, akkor is megéri felrúgni a szigorú étrendet, hogy megkóstold a legnépszerűbb fogásokat. Pizza, pasta és gelato: szénhidrát a köbön, de ezúttal ne legyen lelkiismeret-furdalásod. Pár trükkel még az undok pluszkilókat is elkerülheted. Vacsora helyett inkább ebédre üljetek be a hangulatos éttermek egyikébe, a pizza meg úgyis vékonytésztával az igazi, így az elfogyasztott szénhidrát is kevesebb. Napközben legyen nálad egy üveg citromos víz, amiből folyamatosan kortyolhatsz, így az anyagcseréd mindig maximumon pörög majd. A városnézés során inkább sétálj vagy bérelj biciklit, ne buszozz, így még a kihagyott edzések egy részét is pótolhatod.

rome3.jpg ()Pörögj fel!

Róma nemcsak a vallási-történelmi és gasztronómiai nevezetességeiről híres, hanem zsibongó hétköznapjairól is. Őrült, káoszos forgalom, nappal a kávézókban hűsölő és hangosan pletykáló helyiek, esténként zsúfolásig megtelt bárok, ahol hajnalig megy a mulatozás – ezek mind hozzátartoznak a város hangulatához. Pár óra alatt biztosan neked is hatalmas energialöketet ad majd Róma forgataga. Ha pedig igazán elmerülnél az olasz hétköznapokban, látogass el a Campo de’ Fiori vásártérre, ahol a legfinomabb olasz fűszereket is beszerezheted. Valami igazán különlegesre vágysz? Sétálj el a Tiberis folyó déli partján elterülő Trastevere városrészbe, a művész- és bohémvilág központjába, ahol  rengeteg hangulatos kávézó és pici étterem vár.

Fotó: Pinterest


További cikkeink a témában

kalandszörf

Hogyan kezdjünk a szörfös kalandba? Tippek

Írta:
0

A szörfözés izgalmas sport, amely lehetőséget ad arra, hogy közelebb kerüljünk a természethez, és megismerjük a tenger erejét. Ha valaki úgy dönt, hogy belekóstol ebbe a kihívásokkal teli vízi sportba, először is tisztában kell lennie azzal, mit jelent valójában a szörfözés, és milyen előkészületeket igényel. A kezdéshez nemcsak fizikai felkészültség szükséges, hanem megfelelő felszerelés és a tenger vagy óceán iránti tisztelet is elengedhetetlen.

Kövess Facebook-on!
X