Főoldal > EGÉSZSÉG > A leukémia egyenlő a halálos ítélettel?

A leukémia egyenlő a halálos ítélettel?

betegségegészségfehérvérűséggyógyuláshalálleukémiarák
0

Írta:

A leukémia, azaz a fehérvérűség igen veszélyes, sürgős kezelést igénylő megbetegedés, melyre olykor csupán egy rutin vérkép vizsgálat során derül fény.  A kór érintheti mind a gyermekeket, mind a felnőtteket, és mindegyik korosztályra bizonyos leukémia típusok jellemzőek.

Hogy milyen fajtái vannak, arról dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa beszélt.

A vér rákos megbetegedése

A leukémia a vérképzőrendszer rosszindulatú megbetegedése. A fehérvérsejtek osztódása során DNS-mutáció miatt éretlen- normális esetben csak a csontvelőben, nyirokszervekben  található-, különböző érési stádiumban levő sejtek jelennek meg a vérben. Ezek a kóros sejtek igen gyorsan szaporodnak, csakúgy, mint más rákos daganatok sejtjei.

Sokan úgy vélik, a leukémia elsősorban a gyermekeket érinti, ám felnőtteknél is ugyanúgy megjelenhet. Több típusa is ismert, attól függően, hogy a betegségnek milyen gyors a megjelenése és lefolyása, valamint, hogy a vérsejtek, nyiroksejtek mely típusát érinti. Előbbi esetben létezik heveny és krónikus lefolyású, utóbbinál pedig limfoid és mieloid fajtákat különböztetünk meg. Ezeket figyelembe véve az alábbi csoportosításba szokták a leukémiákat sorolni:

  • akut limfoid leukémia (ALL)
  • akut mieloid leukémia (AML)
  • krónikus limfoid leukémia (CLL)
  • krónikus mieloid leukémia (CML)

Limfoid leukémia

A daganat a limfociák elősejtjeiből indul ki, és hogy hogy melyik elősejtből alakul ki a kóros sejtszaporulat, a betegség lehet B-és T-sejtes limfoid leukémia. Gyors és lassú lefolyású formája is ismert, ezek szerint különböztetjük meg az akut (ALL) és a krónikus  (CLL) limfoid leukémiát. Az ALL elsősorban gyermekkorban fordul elő (ritkábban időseknél is) és megfelelő terápia nélkül akár hetek alatt halálos kimenetelű lehet. Tüneteit tekintve gyakori a nyirokcsomó megnagyobbodása, vérszegénységből adódó sápadtág, fáradtság, fogyás, étvágytalanság, gyengeség és a gyakori fertőzések. Szerencsére, ha a gyermek időben segítséget kap, úgy igen jó esélyekkel gyógyulás vár rá (idősek esetén ennek esélye csekély). Krónikus változata (CLL) a felnőtteket érinti, azon belül is inkább az idősebbeket veszélyezteti. A B-limfociták kóros elszaporodásával jár. A nyirokcsomók mellett a lép is megnagyobbodhat. Kezdetben általában semmilyen tünetet nem okoz, így sokszor rutin vérkép során figyelnek fel a túlságosan magas fehérvérsejt számra. Később izzadás, fogyás, ismeretlen eredetű láz és gyakori fertőzések hívhatják fel rá a figyelmet. Bár nem gyógyítható, de kezelhető. Lassú lefolyású, évtizedekig kordában tartható a betegség.

53125562 - splattered blood stains on white background, close-up.

Mieloid leukémia

A mieloid leukémia lényegében a csontvelő daganata. Szintén lehet akut (AML) és krónikus (CLM), és gyermekeket, felnőtteket is veszélyeztet. AML esetén a granulociták éretlen előalakjainak mennyisége nő meg drasztikusan a vérben és a csontvelőben. Mivel a kóros sejtek elfoglalják a csontvelőt, így nem tudnak képződni sem egészséges fehérvérsejtek, sem vörösvérsejtek, sem pedig vérlemezkék, ezért a beteg gyakori fertőzésekben, vérzékenységben és vérszegénységben szenved.  Tünetei közt szerepel a fáradékonyság, fogyás, gyengeség, fogínyvérzés, valamint csontfájdalomról is panaszkodhat olykor a beteg. A mihamarabbi kezelés kulcsfontosságú, melynek során a paciens kemoterápiában és gyógyszeres kezelésben, csontvelő átültetésben részesül – mondja dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa.

Krónikus formája a CML, ami felnőttkorban szokott megjelenni, és hátterében az élet folyamán kialakult kromoszóma rendellenesség áll. A betegség 3 fázisra osztható: krónikus, gyorsuló és blasztos fázis (átmenet AML-be). A beteg fáradékony, gyenge, étvágytalan, izzad, valamint a mája és a lépe megnagyobbodott. Terápiája speciálisan csak a kóros sejtekhez kötődő gyógyszerek alkalmazása, mely évekig adható a krónikus fázisban, továbbá kemoterápia és csontvelő átültetés is szükséges lehet.

Forrás: Trombózisközpont


További cikkeink a témában

alváséjszaka

Ezért alszol rosszul idegen helyen: az első éjszaka effektus okai

Írta:
0

Hiába vagy fáradt egy hosszú utazás után, az első hotelszobában töltött éjszakán csak forgolódsz. Hallod a liftet, feltűnik a klíma zúgása, kényelmetlenebbnek érzed a párnát, és hajnalban már a legkisebb neszre is felébredsz. Másnap viszont mintha elvágták volna az egészet, és lényegesen jobban alszol. A jelenség egyáltalán nem csak a képzeleted műve: a kutatók első éjszaka effektusnak nevezik.

emésztéskávé

Egy kis fűszer a kávéba? Fél teáskanálnyi is elég ebből, hogy rendben legyen az emésztés

Írta:
0

A reggeli kávé sokak számára szinte szertartás, de egyetlen apró változtatással egészen új ízt adhatsz neki. Egy kevés őrölt gyömbér nemcsak kellemesen csípős, melengető aromát kölcsönöz az italnak, hanem az emésztés szempontjából is érdekes lehet. Nem kell belőle sok: első próbálkozásra akár fél teáskanál is bőven elegendő.