Főoldal > AKTUÁLIS > Borzasztóan néz ki: mit művel magával Lily Allen?

Borzasztóan néz ki: mit művel magával Lily Allen?

diétadivatfitneszfogyásszépségsztárwellness
0

Írta: and

 Lily Allent eddig sem visszafogott stílusáról ismertük, de ahogyan legutóbb lefotózták, az ism&

 
Lily Allent eddig sem visszafogott stílusáról ismertük, de ahogyan legutóbb lefotózták, az ismét meglepte a világot. A híresség egy hollywoodi étteremben járt nemrég egy barátnőjével, méghozzá olyan cuccokban, amiket mi még az edzőterembe is csak akkor vennénk fel, ha már semmi más nem volna otthon, ami tiszta – vagy még akkor sem.
 
Az énekesnő egy fekete, bő tréningnacit viselt, szintén pár mérettel nagyobb fehér pólóval és fekete edzőcipővel, amiben sokak szerint minden volt, csak csinos nem. Viszont néhány rajongója megjegyezte, hogy szintén meglepő lila hajszínéhez remekül illett a napszemüvege, illetve fülhallgatója is, amit a kezében tartott, telefonjával együtt.
 
lilyalen2.jpg ()A sztárról néhányan azt is megjegyezték, hogy nem tűnik 29 évesnek, míg mások arra hívták fel a figyelmet, hogy még ezekben a bő, kevésbé nőies holmikban is látszik, milyen vékony mostanság a kétgyerekes sztáranyuka.
 
Lily nemrég 20 kilótól szabadult meg, amit elmondása szerint annak köszönhet, hogy turnéja és rengeteg munkája miatt az utóbbi időben csak akkor evett rendes ételt, ha el tudott jutni étterembe, egyébként csak rágcsálnivalókon élt.
 
Ez nemcsak azért nem túl egészséges dolog, mert egyoldalúvá válik az étkezése, hanem a szükséges vitamin- és ásványi anyag bevitel miatt sem. Gondoljunk csak bele: épp azokat az ételeket hagyta ki az étrendjéből – ha csak egy időre is –, amik igazán táplálták volna a szervezetét: a zöldségeket, gyümölcsöket, teljes kiőrlésű gabonaféléket, sovány húsokat… nem is soroljuk tovább.
 
A 29 éves énekesnő viszont úgy gondolja, tud vigyázni magára. És azt mondja, mivel ez tulajdonképpen kényszerhelyzet szülte fogyás, hamar szeretne teljesen visszatérni a kiegyensúlyozott táplálkozáshoz.
 
A híresség most 34-36-os ruhákat hord, és elégedett az alakjával. „A második terhességem során 19 kilót híztam, mert folyamatosan ettem – az ételekben találtam megnyugvást. De miután megszületett a kislányom, beláttam, hogy ez nem mehet így tovább, és szerencsére tudtam változtatni a dolgokon” – nyilatkozta.
 
lilyalen3.jpg ()Lily bootcamp edzésekre kezdett járni, hetente ötször, amik intenzív kardióból és súlyzós köredzésből állnak. Egy-egy alkalom 60 percig tart, és az eredmény sokak szerint hamar látható, és tényleg elképesztő. A híresség a kezdeti nehézségek után nagyon megszerette ezeket az órákat, az eredménnyel pedig nagyon elégedett.
 
Barátai szerint a sportot azzal egészítette ki, hogy rendszert vitt az étkezésekbe: a folyamatos csemegézés helyett napi három főétkezést iktat be, ezeket soha nem hagyja ki. Ilyenkor igyekszik jóllakni – elsősorban sovány húsokat és friss zöldségeket, salátákat fogyaszt, míg a fehér ételeket – kenyér, sajt, tészta – és a nassolást mellőzi.
 
Az egészséges életmód ahhoz is hozzájárult, hogy még kiegyensúlyozottabb anyuka és énekesnő lehessen. Lily alatt ma már csak alig 50 kilót mutat a mérleg, de azt mondja, most érzi magát tökéletesen a bőrében, és nagyon boldog.

Fotó: Daily Mail


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X