Főoldal > AKTUÁLIS > Szoptatás közben fotózták le Gisele Bündchent

Szoptatás közben fotózták le Gisele Bündchent

diétaegészséggasztrojógaszoptatássztárterhesség
0

Írta: and

Gisele Bündchen kislánya, Vivian szó szerint az anyatejjel szívja magába a divatvilág csínját-b&

Gisele Bündchen kislánya, Vivian szó szerint az anyatejjel szívja magába a divatvilág csínját-bínját, hiszen a szupermodell anyuka Instagram fotója szerint a napokban szépítkezés közben szoptatta meg az egyéves csöppséget.

A képen látszik, hogy a 33 éves szépség hátradőlve, behunyt szemmel relaxál, miközben kislányát eteti. Eközben egy egész beauty team dolgozik rajta: egyszerre készül a frizurája, a sminkje és a manikűrje.

„Mit is kezdenék a szépítő különítményem nélkül, 15 óra repülés és csupán 3 órányi alvás után” – fűzte megjegyzésként a képhez. A szoptatásról itt nem beszélt, de 2010-ben nagy vihart kavart egy magazin brit kiadásában megjelent véleményével, mely szerint világszerte törvénybe kellene iktatni, hogy az anyukák hathónapos korukig szoptassák gyermekeiket.

Ezt később a blogjában finomította valamelyest. „Megértem, hogy mindenkinek megvannak a saját tapasztalatai és véleménye ebben, és nem azért vagyok itt, hogy ítélkezzem. De abban hiszek, hogy amikor egy életet hozunk erre a világra, az az egyetlen és legfontosabb felelősség, és egyben a legnagyobb kihívás is, amit anyaként vállalunk. Azt gondolom, hogy mi, anyukák valamennyien a legjobbat próbáljuk kihozni magunkból” – írta.

gisele2.jpg ()

A galéria megtekintéséhez kattints a képre!

A sokak által a világ legszebb nőjének tartott modell akkoriban pro és kontra kapta a véleményeket, kommenteket, de a weboldalak olvasói napjainkban már lehiggadtak, és sokan hangsúlyozzák: abban egyetértenek vele, milyen fontos a szoptatás a baba egészsége érdekében.

Az már csak bónusz, hogy néhány kismama ennek köszönheti, hogy gyorsan visszanyerte az alakját a szülés után. Elmondása szerint Gisele is közéjük tartozik, de azt is meg kell említenünk, hogy mindig is odafigyelt a táplálkozására, és sokat mozgott.

Amikor a most négyéves Benjaminnal volt terhes, nagy pocakkal sem állt le a mozgással. Sokat sétált, jógázott, amit a szülés után is folytatott, intenzív táncórákkal kiegészítve. A jóga egyébként az egyik kedvenc mozgásformája, amit már kislánya is imád. Nemrég Vivian utánozta őt, amikor otthon jógázott: a kicsi ugyanúgy tartotta a pózt, kezecskéit a feje fölé emelve, mint a mamája.

„Köszönjük Fafi néninek, hogy megörökítette ezt a különleges pillanatot” – írta a 33 éves modell, aki egyébként már a nyáron is együtt jógázott az akkor még hathónapos csemetéjével. „Az én kis edzőpartneremmel, mielőtt dolgozni megyünk” – fűzte az akkor készült fotóhoz megjegyzésként a világsztár.

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X