Főoldal > AKTUÁLIS > Nem sok van már hátra Jane Fondának

Nem sok van már hátra Jane Fondának

diétafogyásfogyókúragasztroJane Fondatáplálkozás
0

Írta: and

Gyakran gondolhatjuk, hogy a hollywoodi sztárok örökké szépek, fiatalok maradnak, ami végül is a

Gyakran gondolhatjuk, hogy a hollywoodi sztárok örökké szépek, fiatalok maradnak, ami végül is a filmjeikben, fotóikon igaz is. De a valóságban bizony őket is megérinti az elmúlás fájdalma – legutóbb Jane Fonda kesergett emiatt.

„Azon gondolkodtam, a könnyeim miért törnek ilyen könnyen felszínre mostanában? Aztán ráéreztem, hogy ennek a koromhoz lehet valami köze. Olyan csodálatos módon, és olyan szörnyen tisztában vagyok az idővel – azzal, milyen kevés maradt nekem hátra, és milyen sok év van már mögöttem… és így minden olyan értékessé válik” – írta blogjába a 76 éves világsztár.

Bár a bejegyzést azóta eltávolította, az egyik brit napilap munkatársai további idézeteket tettek közzé ebből az írásból. Például azt, ahol a legendás színésznő arról mesél, milyen jó oldalai vannak az öregedésnek.

„Az idő előrehaladtával látom magamon, hogy képes vagyok jobban értékelni a kis dolgokban lévő szépséget. Talán azért, mert most már jobban odafigyelek mindenre. Úgy érzem, egy kicsit mindennek a részévé tudok válni, például hiperérzékeny lettem az emberek örömére és bánatára” – írta Jane Fonda.

Majd hozzátette, hogy ugyanúgy képes elérzékenyülni a világ szörnyűségein, mint azon, amikor legutóbb Kerry Washington babaváró buliján meglátta a kismamát. „Amikor megpillantottam, elkezdtem könnyezni, olyan gyönyörű volt. Az anyukája beszédén pedig ismét elbőgtem magam, annyira meghatódtam” – árulta el. Majd azzal viccelődött, hogy most már csak vízálló szempillaspirált hordhat, hiszen állandóan könnyekre fakad.

A híresség egyébként egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy hetvenes éveiben járó asszony, sőt, sokak szerint legalább húsz évet letagadhatna. Ő viszont inkább büszkén vállalja a korát, és azt, hogy mindig is tett fantasztikus alakja, fittsége és fiatalsága megőrzéséért.

Mint arról korábban mi is írtunk már, 1982-ben jelent meg aerobik videokazettája, ami valóságos fitnesz forradalmat robbantott ki: divatba jött a zenés aerobik, és a sportklubokat elözönlötték a cicanadrágos, lábszármelegítős, színes pólós, mozogni vágyó nők.

Jane számára pedig még napjainkban is legalább olyan fontos a mozgás, ha nem fontosabb, mint amilyen akkoriban volt. „Hiszek a fitneszben. Akár fiatal vagy, akár idősebb, kezdő vagy haladó, szerintem a rendszeres sportnak nagy szerepe van abban, hogy hosszú, boldog életet élj” – osztotta meg filozófiáját egy külföldi lap munkatársával.

jane2.jpg ()

A galéria megtekintéséhez kattints a képre!

„Az, hogy rendszeresen sportolok, meditálok, és kiterjedt szociális hálóm van, szintén annak a kulcsa lehet, hogy hogyan öregszem meg” – tette hozzá. De azt sem tagadja, hogy számos plasztikai műtéten esett már át, a mellplasztikától az arcfiatalító beavatkozásokon át egészen a szeme alatti karikák eltávolításáig.

Ezekkel viszont nem az volt a célja, hogy huszonévesnek akarjon látszani, hanem az, hogy kicsit tompítson az idő múlásának kellemetlenségén, miközben természetes vonásait azért meg tudja őrizni.

„Nem bánom, hogy plasztikáztattam, de elsősorban nem ezekkel a műtétekkel szeretnék fiatal maradni, hanem sok sporttal. Jógázom, erősítő edzéseket végzek és kardiózom, például sokat sétálok, biciklizem és ellipszistrénerezem” – mondta.

Majd hozzátette, hogy csípő- és térdműtétei után a kissé kíméletesebb mozgást választja, és ha úgy érzi, valami nem megy, akkor azt nem erőlteti. Ami pedig az étkezéseket illeti, diéta helyett inkább odafigyel arra, hogy rendszeresen kerüljön friss gyümölcs, zöldség és sovány hús a tányérjára.

Jane Fonda élete romokban hevert

Életmentőnek nevezte a rendszeres edzéseket korábban a sztár, ugyanis elmondása szerint a sport segített neki abban, hogy legyőzze az anorexiát, a bulimiát, a depressziót, és három válása miatt érzett kilátástalanságot. „A mozgás mindig célt ad nekem, endorfint termel, és hozzásegített az egészséges testkép kialakításához is” – nyilatkozta korábban Jane Fonda.

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X