Főoldal > AKTUÁLIS > Zombi lett Donatella Versace

Zombi lett Donatella Versace

diétaDonatella Versacefogyásfogyókúragasztrotáplálkozás
0

Írta: and

Donatella Versace valószínűleg azonnal a figyelem középpontjába szeretett volna kerülni, ahogy megé

Donatella Versace valószínűleg azonnal a figyelem középpontjába szeretett volna kerülni, ahogy megérkezett a Met gálára. Ez sikerült is neki, bár valószínűleg nem úgy, ahogy tervezte: a híresség mindenkit sokkolt kinézetével.

Donatella hófehér arccal, világos szemöldökökkel, sötétre festett szemekkel lépett a kamerák elé, még a sokat látott fotósoknak is döbbent másodperceket okozva, hiszen pont úgy nézett ki, mint egy zombi.

A sztár egyébként korábban azt nyilatkozta, nagyon fontos számára a megjelenése, és ez már a napi rutinjából is kiderül – elmondása szerint minden reggel az az első dolog számára, hogy megöleli a kutyusát, majd a hét négy napján edzésbe kezd.

„Kardiózom és súlyzós gyakorlatokat is végzek, összesen körülbelül 45 percig. Szerintem az edzés nemcsak a jó alak és az edzettségünk megőrzése miatt fontos, hanem a lelki-szellemi frissességünk miatt is. De nem vagyok fanatikus. Az én véleményem az, hogy az életben érezzük jól magunkat minden nap, és ne rendeljük alá napjainkat a rutinnak” – árulta el.

„Ami az étkezést illeti, reggelire általában gyümölcssalátát és gyümölcslét fogyasztok, és igazi olasz nőként a teáról és kávéról sem mondok le. Reggel kapucsínót iszom, de a nap folyamán több eszpresszót is elfogyasztok” – mondta.

Ebédre általában délután 1 óra körül kerít sort, és ha az irodájában eszik, ez csak egy gyors saláta sovány hússal, rendszerint hallal, amit sok jeges-citromos vízzel öblít le. „Ami pedig a vacsorát illeti, Milánóban általában otthon eszem. Nem nagy dolgokat: grillezett halat, egy kis tésztát, salátát. Főzni nem szoktam, de nem is hiányzik” – tette hozzá.

donatella2.jpg ()Donatellát sokan megszólják túlzásba vitt plasztikai műtétei miatt, de szerinte nem az a lényeg, amit mások mondanak, hanem az, hogy mi jól érezzük magunkat a bőrünkben, és úgy éljünk, ahogy nekünk a legjobban megfelel.

Úgy érzi, nagyon hálásnak kell lennie azért, mert neki olyan élet adatott meg, amelyben ezt meg is teheti – nem kell lemondania semmiről, beleértve a kisebb-nagyobb ajándékokat, melyekkel olykor meglepi magát.

Ez lehet egy rockzenei CD, mivel imádja a rockot, elsősorban Prince-t és Lenny Kravitz zenéjét, de lehet egy gyertyafényes fürdő, egy parfüm, egy finom illatú testápoló, vagy épp egy-egy sorozat DVD-n. Ez utóbbiakkal szeret a leginkább kikapcsolódni. A dohányzás is biztosan megnyugtatja egy-egy stresszes napon – talán ezért nem tudja évek óta letenni a cigarettát.

„Néha megkérdezik tőle, mi az, ami nélkül nem tudnék élni, és erre több dolgot is mondhatnék, de leginkább talán a magassarkúimat mondanám. Ezek elképesztően dögösek – egy jó tűsarkú nélkül tényleg meztelennek érzem magam” – nyilatkozta egy külföldi lapnak Donatella.

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X