Főoldal > AKTUÁLIS > Itt a tavasz, indul a Vivicittá!

Itt a tavasz, indul a Vivicittá!

10 kilométercsaládi futásedzésfélmaratonfutásfutófutóeseményfutószezonfutóversenyMargitszigetmozgássporttavaszverseny
0 0

Írta:

Közeledik a jubileumi, a 30. Telekom Vivicittá Városvédő Futás hétvégéje (április 18-19

Közeledik a jubileumi, a 30. Telekom Vivicittá Városvédő Futás hétvégéje (április 18-19), amelyre megállás nélkül ömlenek a nevezések (kivéve a félmaratonra, ahol a 8500 fős létszámhatárig eljutva a jelentkezéseket már le is zárták).
Több mint 25 ezer résztvevőre számítunk – jelentette be Máth István, a Budapest Sportiroda ügyvezetője, aki rendezőként az eddigi valamennyi Vivicittán részt vett.

A soha nem látott nevezési létszámokat figyelve a szervezők azzal is igyekeznek védeni a Margitszigetet, hogy a verseny három évtizedes történetében idén először két napra terítik a programot (rövidebb távok szombaton, hosszabbak vasárnap). Aligha gondolhatta volna ezt annak az 1580 futónak bármelyike is, aki célba ért az első Vivicittán 1986-ban! (A győztesek Szabó Karolina, illetve a férfiaknál holtversenyben a magyar Szász László és a brit Hugh Jones.)  A futás jubileumi éve keretében újdonság lesz a programban (a két nap alatt nyolc esemény) a rendezvény történetében először sorra kerülő váltófutás (3×2 km).

A hatalmas mezőnyben már 74 ország képviseletében több mint kétezer külföldi futó veszi célba Budapestet. Köztük 207 olasz, 152 brit, 139 német. Egészen távoli vidékekről is érkeztek nevezések, többek közt Bahreinből, Mexikóból, Új-Zélandról, Kirgizisztánból, Vietnamból, Chiléből, Mongóliából és Palesztinából is. A rendező BSI eddig és ez után is törekszik arra, hogy a versenyeinek szerves része legyen a jótékonyság. A cég vezetői és munkatársai ezzel is kifejezik azt, hogy hisznek a futáson keresztüli összefogás erejében, a futótársadalom segítőkészségében.

Rengeteg híresség is futócipőt húz majd a Margitszigeten, így többek közt Jegyes-Tóth Kriszta tv-s műsorvezető (21 km) és Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója (10 km), akik az UNICEF-et támogatva állnak rajthoz.

A legtöbb ismert személy a Futás a gyermek rohamkocsiért! akció keretében indul. Így Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekesnő, Zavaros Eszter operaénekesnő, Lisztes Krisztián és Hrutka János egykori válogatott labdarúgók.

vivicitta2.jpg ()

A Nárcisz Futókör a Magyar Hospice Alapítvány Jószolgálati futóköre, melyhez csatlakozott sportolók a gyógyíthatatlan daganatos betegek Hospice ápolásáért vállaltak adománygyűjtő feladatot. A Nárciszt támogatja a világbajnok Kiss Balázs és az Európa-bajnok Deák Bárdos Mihály birkózók, az olimpiai ezüstérmes Bóta Kinga és Tóth Dávid kajakosok, az Európa-bajnok kajakos Szalai Tamás és a világbajnok vízilabdázó Decker Ádám. Több más alapítvány és szervezet mellett adományokat gyűjt a Sportos Cukorbetegekért Egyesület is, melyhez csatlakozott Hevesi Tamás énekes és Szamosi Miklós cukrász is. Velük együtt mutatkozik be a félmaratont futó Kovács Áron műsorvezető, az általa kifejlesztett DPLUSZ kezdeményezéssel.

A legnagyobb létszámú jótékony futócsapatot a Bátor Tábor sportközössége, az Élménykülönítmény állította, 102 futójuk (köztük 45 félmaratonista) összesen hat millió forint gyűjtését vállalta a súlyosan beteg gyerekek élményterápiás táboroztatására.

Benevezett Esze Dóra író, Petrovics Mérei Andrea tv-s műsorvezető, dr. Zacher Gábor toxikológus és a Játékszín több művésze, köztük Lévay Viktória is.

Bővebb információ és nevezés: www. futanet.hu


További cikkeink a témában